Egyetlen Budapestünk bővelkedik közös emlékeinkben. Még abban az esetben is, ha mi nem is emlékszünk egyes helyekre, csupán a neve cseng ismerősen vagy még az sem.
A Budapest100 2015. április 18-19. napjain került idén is megrendezésre. A tavalyi esemény óta (beszámolókat itt és itt olvashatsz) kifejezetten figyeltem az idei időpontokat. A regisztrációról lecsúsztam (adott napon délben megindult regisztráció során 12:09 órakor már nulla hely volt az általam kiszemelt túrára), így idén is kifejezetten regisztráció nélkül látogatható helyeket kerestünk fel. Ennyit a gyakorlati részről, amit rajtunk kívül talán jövőre más is hasznosítani tud. Kukkantsunk be az Otthon Áruház (korábban Divatcsarnok) vagy, ami megmaradt belőle és a fölötte magasodó lakóház kapui mögé. A Budapest100 honlapján található, hosszúnak tűnő, de mindenképpen beszédes információk szerint: a Budapest VII. kerületében a Rákóczi út 74. alatt található épületet Rosenberg Márkus és neje építtette. "Az első világháború idejére esett Löffler Samu Sándor és Löffler Béla négy bérházának tervezése-kivitelezése: dr. Braun Gyula és Weisz Géza ötemeletes bérháza a Karinthy Frigyes utca 14. sz. alatt (1914), a Krisztina krt. 73. alatt található Deutsch Lajos ötemeletes bérháza (1915), a Pannónia utca 9. egykor Löbl Ödön és fiai nyomdájának helyt adó bérháza (1915), valamint a Rákóczi út 74-es számú lakó-és áruház. Utóbbi, az idén százéves – mára már átalakított homlokzatú - bérház 1914-1915 között épült, feltehetőleg Rosenberg Márk kereskedő megbízásából. Sajnos a ház tervei – egyetlen homlokzati terv kivételével - elvesztek, de szerencsére jó pár korabeli fotó megőrizte emlékét. Ma a Rákóczi út 74-76. számú épületekbe egy közös bejáraton lehet jutni, a belső udvar is közös. A fennmaradt homlokzati tervet az archív fotókkal összehasonlítva láthatjuk, hogy akadnak kisebb különbségek a terven szereplő és a megvalósult homlokzat között. A szimmetrikus homlokzat legjellegzetesebb elemei a díszes zárterkélyek, valamint a tetőszint/padlástér közepéből kiemelkedő klasszikus kiképzésű, timpanonnal lezárt, hatalmas, több részre osztott ablak voltak. A házon a földszint és magas szintek eleve üzleti funkcióra voltak tervezve; földszintjére Ruttkai Antal és Pál apjuktól örökölt üzletüket – a későbbi Magyar Divatcsarnokot - 1921-ben költöztették. A nagy forgalommal rendelkező áruház 1925-ben már az épület teljes szélességét elfoglalta a földszinten és a félemeleten. Az áruházat 1928-ban teljesen átépítették, a homlokzaton azonban az első emelettől fölfelé nem változtattak. Az átalakítás és az új berendezés Kozma Lajos nevéhez köthető, az udvart üvegtetővel fedték le, mellyel egy nagy árusító csarnokot nyertek. Az így kapott három szintből, a pincében voltak a raktárak, a földszinten és a félemelet galériaszintjén pedig az árusítás folyt. Az elkészült áruház fényűző és modern volt, jellemzőek voltak a tükör, a márvány és a bronz felületek, valamint hangsúlyos volt még a kockás, illetve mintás gumipadló is. Többek között ez utóbbin is megjelent a később híressé vált mdcs embléma. Az 1930-as években - a ház szomszédos épületeit is bevonva már – terjeszkedett tovább a Magyar Divatcsarnok. Több korabeli képen is látható, hogy a Rákóczi út 70-76. lakóházai – változó arányban - mind a Divatcsarnok komplexumához tartoztak. Az 1956-os harcokat mindegyik ház megszenvedte, a Rákóczi út 70-72-t lebontották. A 74. és 76. alatti épületeket pedig Csapó József tervei szerint alakították át 1957-ben, itt nyílt meg 1961-ben az Otthon Áruház. Az azóta már megszűnt áruház – a három legfelső szintet hosszában felölelő - felirata máig látható a két homlokzat találkozásánál. Mivel sajnos sem a Löfflerék-féle homlokzatból, sem a Kozma Lajos által kialakított belső térből nem maradt fenn mára semmi, így talán még fontosabb a mostani megemlékezés a Rákóczi út 74-ről."
A túra rögtön az egykori áruházban kezdődött, amit nem a főbejáraton, hanem az Alsó erdősör utca felőli személyzeti bejáraton közelítettünk meg. Az épület ezen részében semmilyen világítás nincsen. Ez addig nem is okozott problémát, amíg az udvarról is látható hatalmas kupola alatt, az egykori eladó térben nézelődtünk.
Ám, amikor a pincerendszer megtekintésére került a sor, akkor a vaksötétben zseblámpával navigálták a jónépet. Tapasztalat, hogy az okos telefonokon található zseblámpa funkció és az erre a célra használt vaku nagy nullát ér, amikor fél méternél hosszabb távot szándékozol bevilágítani vele. A több tucat ember - két zseblámpa - pár okostelefon kombináció még izgalmasabbá tette a hozzávetőleg tíz éve bezárt áruház alagsorában való mászkálást, felfedezést.
Van az alagsorban - világításon kívül - mindent: kibontott ajtók, ajtószárnyak, ősrégi varrógép, itt felejtett esernyő hol-máshol mint egy kibontott kádban, vadiúj, de ősrégi lámpabúrák és kanapéágy, a Freddy Bútorok helyét jelző táblácskák, fűtőberendezés, Ganz kapcsoló, megannyi figyelmeztető tábla, de leginkább sötét nagy labirintus az egész. Ez utóbbi miatt leszakadni a vezetőtől nem volt ajánlatos, hiába hitte nagyképűen azt bárki is, hogy kitalál, hát nem, én is volt, hogy eltévedtem. Különös érzés. Hallod, hogy ott vannak a többiek, de mégsem látod őket.
A pincéből felérve lehetőség nyílt az eladótér bejárására. Maga a tér, a kupola, akorlátok, de még a padlót és oszlopokat fedő mozaik is nagyon szép, engem - aki az ábrázoló geometriát nem, de a geometrikus formákat úgy-amúgy szeretem - megvett magának. Nem tudom, jártam-e itt valaha, de édesanyám igen. Elmondása szerint nem volt jó érzés ilyen állapotban, kipakolva, kifosztva látni az egykori Otthon Áruházat. Elhiszem. 
A felső szinten nem másba, mint az egykori házipénztár korábban valószínűleg kulcsrazárva őrzött, ma tárva-nyitva álló helyiségébe botlottunk. A gyönyörű, szekrény-méretű páncélszekrény két szárnya nyitva állt, ezáltal olvashatóvá vált a gyártó megjelölése és marketing elemekkel tarkított üzenete: "Cs. és kir. első osztrák szab gyár. Tűz- és betörésellen-biztos vasszekrényekben WERTHEIM F. ÉS Tsa BÉCSBEN magy. kir. udvari szállítók FŐRAKTÁR MAGYARORSZÁGBAN: BUDAPEST, IV. DEÁK FERENCZ UTCA 15. Gyár vasszekrények kitűnősége nyilvános próbával bebizonyítása: 1853, 1857, 1877, 1879 és 1881. években." A nagy ürességen túl volt pár centrumos papírzacskó (amit avatatlan vagy csak felületesen szemlélődő szemek tulajdonosai rögtön fornettis zacskóként neveztek nevükön), illetve a legutolsó 'kockás' irka, amibe a zárak, nyílászárók cseréjét vezették egykor.
Az egyik teherlift aknája.
Az épület áruház részét követően következett a lakóépület megtekintése. A Kislábú Nők Boltja cégér alatt nyertünk bebocsátást. Lift vagy lépcső használatát követően az áruház fölé érkeztünk meg. A lakóépület ott kezdődik, ahol az áruház véget ér. Itt kívülről és testközelből csodálhatjuk meg az impozáns méretű kupolát. Az önkéntes szervezők beszélgetésen és takarékossági kvízen (minek díjait nosztalgikus hangulatú képeslapok képezték) túl az alső körfolyosó falára akasztott képekből, újságcikkekból álló kiállítással készültek.
A lépcsőházban volt olvasható N. Kósa Judit itt megjelent 2009-es cikke is, ami 'A magyar ruha dolga" címet kapta. Hosszú megemlékezés, de tanulságos. Már az első soraiból rájövünk, a nőknek soha sem volt egy rongyuk sem, amit felvehettek, avagy sosincs új a nap alatt. A cikk további részeiben mélyebb betekintést nyerünk a korabeli öltözködés problematikájába, illetve információ morzsákat csipegethetünk össze az egykori dolgozók áruházbeli, illetve utóéletéről: "Ha szabad tanácsot adnunk azoknak a hölgyeknek, akik nem akarnak vagy nem tudnak ruhára sokat költeni, négy darabot ajánlunk: az angol kosztümöt, az egyenes fekete kabátot, a sima szövetruhát és a kisfeketét" - tanácsolta olvasóinak a Pesti Napló Öltözködés és divat című kötetében Hatvany Lili, aki ezt követően nem csupán praktikus ötletekkel látta el a harmincas évek hölgyeit, hogyan dobják fel ezen alapdarabokat gallérokkal, csipkékkel, prémekkel és egyebekkel, hanem egy ősi kérdésre is igyekezett pontos választ adni: "Mit vegyek fel?". Anélkül, hogy elmerülnénk az egyébként élvezetes részletekben, jó, ha tudják: a délelőtti események közül a vernisszázsra délutáni ruha dukált, a főpróbára utcai, akárcsak a látogatásra, mert "úgynevezett vizitruha már csak vidéken dívik és reméljük, már ott sem sokáig". Ebédhez a nő sötét szövetruhát vett, és a kalapjától csak a háziasszony felszólítására vált meg. A tea viselete a kis selyemruha, a koktélé a hoszszú koktélruha, a gardenpartié pedig a világos muszlin volt. Sporteseményekhez sportosan, estélyre pedig díszesen öltözött a nő, míg a háziasszony - hogy le ne főzze a vendégeit - csinos, de visszafogott teagownt húzott. A színházba akkortájt már csak premierre öltöztek ki igazán, operába viszont mindig; mégis, a legelegánsabban a hangversenyeken jelent meg a pesti hölgy. Mindezt csak azért idéztem ide, hogy segítségükre legyek a Magyar Divatcsarnok árjegyzéke, a Megjelenés magyar ruhában címet viselő katalógus értelmezésében. Az árjegyzék Tüdős Klára kollekcióját tárta a reménybeli vásárlók elé. A néprajzkutató az Operaház jelmeztervezőjeként kezdte pályáját, de ekkor már különleges, a magyar népviseletek díszítéseit és formakincsét alkalmazó ruhaszalont vitt a Belvárosban. Ugyanakkor konfekcióruhák egész sorozatát is megtervezte a hatalmas, a Keleti pályaudvartól csak egy ugrásra lévő áruház számára. "Ma a nemzeti öltözködés kérdése van soron, ami szintén a nemzeti művelődés és a magyarságért való kiállás kérdése. Ezt megvalósítja a mi nemzedékünk!" - írta a katalógus bevezetőjében, némileg szigorúan téve hozzá: "A magyar ruha dolga ráncba szedni az asszonyfélét, kihúzni a férfi derekát, hogy szemérem és büszkeség ismét divatba jöjjenek". A konfekciómodellek legismertebbike a "katedrára, templomba, társaságba" ajánlott Parádés volt, kézzel horgolt, zsinóros paszománnyal, anyagtól és kiviteltől függően 29,50 és 42,50 pengős áron. Akik ezt túl fiatalosnak tartották, választhatták az Ünneplőt is - melyet "gyűlésre, színházba, társaságba" tervezett Tüdős Klára -, fekete színben, "szolidan dekoratív arany zsinórozással". 30 és 60 pengő közötti áron magyaros díszítésű délutáni és szövetruhát, elegáns színházi ruhát és filcrátétes gyapjúruhát is beszerezhetett bárki a Magyar Divatcsarnokban. Bálokba persze ennél komolyabb öltözet dukált. A tervező műhelyéből palóc és sárközi hímzéses, matyó vonalvezetésű és aranysújtásos paszománnyal díszített estélyi ruha is kikerült, de elsőbálozóknak elsősorban buzsáki hímzéses tüllruhát kínáltak. Aki nem riadt vissza egy kis extravaganciától, annak ott volt a 89,50 pengőért árusított, stilizált csikósruha, amelyen tervezője szerint a "Hortobágy lehellete" érzett. Végül pedig nem maradhatott el a díszmagyar, "a magyar úrihölgyek ruhatárának nélkülözhetetlen darabja", mert "nagy estélyekre, különleges alkalmakra ezt írja alá a szokás - és a szív". Árát, kiviteltől függően, 118, illetve 138 pengőben állapították meg. A kínálatot így összegezte rímbe szedve a fényképes katalógus: "Amit adunk, mind művészi s még csak nem is drága, / S annak, amit itt mutatunk, egy a tanulsága: / Hódít majd a ruhájában, ki szavunkra hajlott; / Magyart ad a magyarnak a Magyar Divatcsarnok". Mindez pedig igazán a helyén volt Ruttkai Antal nevezetes áruházában, a Rákóczi út 74. alatti Magyar Divatcsarnokban. 1928-ban, amikor a korábbi üzlet kibővítve és fényűzően átépítve megnyitotta a kapuit, Kozma Lajos építész keze nyomán nem csupán az üvegbetonnal lefedett udvarból lett hatalmas csarnok és az oszlopok szecessziós tulipánmintája késztethette ámulatra a vásárlókat, hanem az is, hogy a csarnok oromfalán hatalmas betűkkel a Magyar Hiszekegy szövege volt olvasható. Ráadásul Ruttkai Antal itt nem állt meg: még ebben az évben meghirdette az első Magyar Hetet, amikor óriási áruházában kizárólag magyar árukat forgalmazott, ráadásul meglepően kedvező áron. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy a hetet az elkövetkező években rendszeresen megszervezték. Mondanom se kell talán, hogy igencsak hosszú út vezetett idáig - mondjuk onnan, hogy 1883-ban Ruttkai apja, Rosenberg Márk a Hársfa és a Wesselényi utca sarkán, egy szuterénban megnyitotta a maga mindent árusító szatócsboltját. Lépésről lépésre jött el a siker: a Rosenberg család előbb üzletlánccá fejlesztette a vállalkozást, majd 1914-15-ben a Löffler testvérektől bérházat rendelt, a földszintjén nagy üzlethelyiséggel - ez volt a Rákóczi út 74. Az 1896-ban született Antal Brünnben folytatott textilipari tanulmányokat, hogy aztán 1920-ban átvegye elhunyt apja vállalkozását. A fejlődés innen a harmincas évek végéig töretlen volt. Az áruház lassan a szomszédos házak földszintjét is elfoglalta, így 1934-35-ben újabb, immár merészen modern stílusú átépítésre került sor, ismét csak Kozma, valamint Horváth Lajos közreműködésével. 1936-ban, amikor a Rákóczi úton megindult a 7-es busz, a lakosság követelésére a Beszkártnak a Keleti és az EMKE közé be kellett iktatnia egy újabb megállót - pontosan a 74-es szám elé. Habár a Magyar Divatcsarnoknak már nyoma sincs - államosítás utáni utóda, az Otthon Áruház is régen megszűnt -, láthatóan nehezen merül feledésbe. Színes és szellemes reklámjai, a havonta szétküldött 3000 levél és csomag, a harmincas években bevezetett "kis ár" osztály (ahol 22, 44 és 88 filléres áron árultak nélkülözhetetlen apróságokat) mind-mind belevésték a kortársak emlékezetébe. A fehérneműtől a rövidáruig, a cipőtől a szőnyegig, a felsőruházattól az élelmiszerig és a játéktól az étkészletig egyszerűen mindent lehetett itt kapni. A vevők kiszolgálásáról a harmincas évek végén már 700 alkalmazott gondoskodott, köztük temérdek eladókisasszony, akiknek ropogós köpenyben, magas sarkú cipőben, friss frizurával és manikűrözött kézzel kellett a kuncsaftok rendelkezésére állniuk. Ruttkai Antal önmagáról annyit árul el az 1937-ben megjelent Ki kicsoda?-ban, hogy "élénken részt vesz a gazdasági élet minden szakaszán", s hogy az első világháborús frontról Károly csapatkereszt kitüntetéssel tért haza. A telefonkönyvből tudható, hogy a kertvárosban, az Erzsébet királyné útja 23.-ban lakott. Rendszeresen szerepelt a leggazdagabb - pontosabban: a legtöbb adót fizető - magyar állampolgárok listáján. Hajdani alkalmazottjának gyermeke említi, hogy Ruttkai feleségét Jutkának hívták: ezért aztán a kisasszonyok közül senki sem viselhette ezt a nevet, aki Jutkának született, azt szigorúan más néven szólították. Ugyanitt, Halász Katalin visszaemlékezésében olvasható, hogy az alkalmazottak csecsemői mind Antal úr keresztgyerekei lettek - a sorban történetesen ő volt a hatvannegyedik. Születésnapján teljes ruházat, karácsonykor játék és kakaós-kalácsos zsúr járt mindegyiknek. Azt azonban nem tudjuk megmondani, ezután mi történt az akkortájt negyvenes éveiben járó Ruttkai Antallal. A Régi boltok krónikájában azt írja Szilágyi István, hogy "épített mindaddig, amíg a fasiszta törvények, a háború korlátaiba nem ütközött". Neve ma egyetlen lexikonban sem lelhető fel, későbbi sorsáról még a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum adattára sem rendelkezik semmilyen információval. Kivándorolt volna? Hatvany Liliről, aki ugyanez idő tájt a már idézett szellemes és praktikus öltözködési tanácsokkal látta el a hölgyeket, legalább azt tudjuk: 1939-ben felült egy hajóra, és meg sem állt New Yorkig. A női regények kedvelt szerzője, a Színházi Élet ismert kritikusa soha többé nem írt semmit - hetvennyolc évesen halt meg Amerikában. És Tüdős Klára? A tervezőt 1944-ben a református nőszövetség országos elnökévé választották. Férje, Zsindely Ferenc a német megszállásig volt a Kállay-kormány kereskedelmi és közlekedési minisztere. 1952-ben kitelepítették őket, egy balatonlellei üdülő gondnokaiként dolgoztak bő tíz éven át. Tüdős Klára idővel visszatérhetett Budapestre, itt is halt meg 1980-ban. Neve azonban még egyszer bekerült a lapokba. Akkor, amikor huszonegy évvel később a világháború idején tanúsított áldozatkészségéért, embermentő munkájáért beválasztották őt a Világ Igazai közé."
A magam részéről a köszönetemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a rendezvényt. Jó látni, hogy milyen sokszínű építészeti örökségünk van. Köszönöm!
A rendezvény alatt meglátogatott épületekről írt beszámolóim folytatása következik hamarosan.
Ha idén lemaradtál, de jövőre részt vennél a Budapest100 programjain akár önkéntesként, akár látogatóként, kövesd közösségi oldalukat itt. A rendezvény honlapja itt érhető el.
Ne felejtkezzünk ugyanakkor meg a jóhíreket szállító DRKUKTART blogról sem. Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis praktikus infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről!
Szép napot!
DRKUKTA
I would like to say thank everyone who made this tour and visit possible. It's good to see how wealthy is Budapest architectural heritage. Many thanks!
To be continued.
If you like this post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE.
DRKUKTA
A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
