Hétköznapi helyek, reggeli kávé és sok-sok személyes élmény... Nagyon szeretem Kriszti blogját, úgyhogy ismerjétek meg a Drkuktartot!

Hozzá illő módon egy Pozsonyi úti kávézóban találkoztunk egyik reggel, és csak azért ismertem fel őt az utcán, mert egy korábbi rendezvényen már bemutatkozott nekem. Kovács Krisztina ugyanis azon kevés hazai bloggerek közé tartozik, aki sosem mutatja meg az arcát a blogján, és nem posztol magáról szelfiket az Instagramra. Ehelyett figyel, fotóz, gondolkodik, majd az élményeit és benyomásait különleges világlátásról tanúskodó fotókkal tűzdelve megírja a blogján. Ennek köszönheti népszerűségét, és én is ezért vagyok rendszeres olvasója a Drkuktartnak.

Úgyhogy bár a beszélgetés során egy személyesebb oldaláról ismertem őt meg, fotón én sem fogom az arcát "leleplezni" (pedig ne gondoljátok, hogy valami rejtegetni valója van). 

Miért döntöttél úgy, hogy nem mutatod meg az arcodat a blogon?

Elsősorban azért, mert nagyon sok blog van, ami csak a külsőségekre ad, én pedig soha sem voltam még a maga pozitív értelmében véve sem magamutogató. Ennél gyakran fontosabb a belső tartalom, mindez persze azzal az aprócska kiegészítéssel, hogy ez a blog rólam szól, ugyanakkor mégsem csak rólam, hanem az engem körülvevő tágabb vagy szűkebb értelemben vett világról, amit úgy szeretnék megmutatni, hogy közben nem főszereplőként, inkább csak szűrőként funkcionálok azzal, hogy a személyemen keresztül mutatom be a megélteket. Másrészt a civil szakmám jogász, így emiatt sem szerettem volna a bejegyzésekben megjelenő fotókon felismerhetően szerepelni.

Érdekes színfolt vagy a blogger szcénában ebből a szempontból is, mert elsőre a jogász élet és az online blogolás két elég távoli dolognak tűnik. Hogyan jött az életedbe a blogírás?

Gyerekkorom óta rajzolok és eléggé grafomán vagyok. A középfokú tanulmányaimig művészeti iskolákba jártam és világéletemben fényképeztem, varrtam és hasonlókat műveltem. Az egyetem után összekapcsolódott az írás és a fotózás, és hosszabb hezitálás után úgy döntöttem, hogy ezen keresztül szeretném megmutatni azokat a dolgokat, amelyek engem is érdekelnek és amelyekről úgy gondolom, hogy a családomon és a barátaimon kívül másokat is érdekelhetnek. Persze nem népnevelés céljából blogolok, de kicsit mégis azért is, hogy felnyissam az emberek szemét, aminek talán ez az egyik legjobb útja.

Mi az, amit meg szeretnél mutatni a blogon?

A blog ugye rólam, az életem egy szegmenséről szól, amellett, hogy vizuálisan egyébként nem vagyok annyira jelen benne. Kezd ez a kifejezés meglehetősen elcsépelt lenni, de ez egy egyfajtaéletmód blog, ami jelen esetben nem kifejezetten arról szól, hogy a testemet és a lelkemet hogyan tartsam karban, legfeljebb a közvetett hatása lehet ez. Ehelyett inkább olyan általános programokról, helyekről stb. szól, amelyek - szeretném azt hinni, hogy - az emberek nagy részének elérhetőek, viszont lehet, hogy valamilyen okból kifolyólag - bár szem előtt vannak - mégsem veszik észre őket a hétköznapok során. Ennek égisze alatt például gyakran írok engem érdeklő programokról, érdekesnek vélt épületekről, jó kis kávézókról vagy csak a természetben található helyszínekről, legyenek azok itthon vagy külföldön, és titkon remélem, hogy vannak, akik ezáltal fedezik fel azokat. Szeretném, hogy az emberek kicsit nézzenek körbe és vegyék észre az elérhető helyeket, programokat, merjenek bemenni ismeretlen egységekbe, szóba elegyedni idegenekkel. Egyszerűen merjék egy kicsit kinyitni a világot saját maguk számára.

Pont ezért általában azzal kezdem a blogbejegyzéseket, hogy bennem mit indított el az adott téma vagy hogyan találtam mondjuk rá. Nem kell mindig mindenhez magabiztosan, a tökéletességre törekedve görcsösen, felkészülten hozzáállni, bizonytalanul, prekoncepciók nélkül is be lehet menni valahova, lehet kérdezni és engedni, hogy működjön az első benyomás, a spontaneitás, hagyni kell, hogy a dolgok hassanak ránk.

Pont ezt a személyességet szeretem a blogodban. Érdekes látnom, hogy amikor ott vagy egy sajtóeseményen, utána mit hozol ki belőle, mert a végeredmény mindig egyedi és merőben eltér attól, amit másoknál olvasok ugyanarról.

Ennek örülök!

Hasonlóak az olvasói visszajelzések is?

A blog.hu-n futtatom a blogomat, és ha valami kikerül az Index címlapra, akkor az ember általában kap hideget, meleget. Ez teljesen rendben van abból a szempontból, hogy sokfélék vagyunk, bár olvasóként én nem észrevételezek nekem nem tetsző dolgokat, illetve nem szeretném a világot megváltani és mindenképpen ráerőszakolni a blog írójára a saját álláspontomat akként, mintha az lenne az egyetlen igazság. Ha más nézőpontot képviselőként mégis hozzászólok valamihez, akkor azt nem abban a stílusban teszem, amilyen stílusban én már nem egyszer kaptam, gyakran a megírt témától teljesen független megjegyzéseket… Ugyanakkor nagyon sok pozitív visszajelzést is érkezik, aminek viszont igencsak örülök, hiszen ha már célt kell keresni a blognak, akkor a fentieken túl igenis az a cél, hogy megmutassam az élet apróbbnak tűnő szépségeit is. A visszajelzések alapján sokaknak szimpatikus, hogy leírom a saját csetléseimet-botlásaimat, érzéseimet a tapasztaltakkal kapcsolatban és nem egy tucat marketing szöveget kapnak.

Ráadásul egyéni a képi világod és nagyon szép fotókat készítesz. Mire figyelsz fotózásnál?

Köszönöm, ezt már többen említették, de őszintén szólva ezen még nem igazán gondolkoztam. Valósznűleg ösztönös ez a figyelem, ugyanakkor általában figyelek a részletekre, és bár tényleg többen megjegyezték már, hogy egyedi, felismerhető a képi világom, de nekem ez nem tűnik fel. 

Hogy néz ki nálad egy bejegyzés elkészítése? Először képekben látsz egy anyagot, vagy a szöveg fogalmazódik meg?

Amikor előkészítem a bejegyzést, akkor először mindig a fotóimat válogatom le. A fotókat ahhoz a hangulathoz szelektálom, ami a helyszínen hatalmába kerített és általában utána írom meg a szöveget. Ugyanakkor olyan is gyakran előfordul, hogy már a helyszínen jegyzeteket készítek magamnak az egyidejűleg felmerülő gondolatokról, érzésekről, így ez később elég jó segítséget nyújt a bejegyzés megírásához.

Tudom, hogy ez milyen sok munkát jelent. A blogolást hobbinak tartod vagy egyfajta második állásnak?

Mivel fizetést nem kapok érte, ezért második állásnak nem nevezném, de rengeteg munka van benne. Aki még nem írt blogot, annak lehet, hogy nagyon nehéz elképzelnie azt, hogy mennyi munkát igényel. Az egész a helyszínen kezdődik, odamegy az ember, fotókat lő (ha társaságban megy, akkor a társaság többi tagjának hatalmas örömére…), utána kiválogatja a fényképeket, megírja a szöveget, amihez utána is néz az elérhető információknak, nehogy véletlenül oltári nagy butaságot vessen képernyőre ésatöbbi… tehát akár napi 8 óra munka is lehet egy bejegyzés elkészítése, amit nem könnyű kiharsintani a mindennapokból, emiatt nagyon be kell osztanom az időmet.

Mennyire tudod amúgy folyamatosan frissíteni? Fel tudtál állítani egy rendszert vagy ez teljesen ad hoc?

Egyelőre ad hoc, de azért próbálom heti rendszerességgel frissíteni az oldalt. Nagyon sok mindent szeretnék megmutatni, de amiatt, hogy lavírozom a saját szakmám, két másik hobbim és a családommal, barátaimmal töltött idő között, nagyon nehéz ezt tartani. Ez a blog szempontjából nem annyira szerencsés, de én szeretettel szeretném ezt is csinálni, ami remélem átsüt a bejegyzéseken is.

Ha egy blog egyre olvasottabbá válik, akkor egyre több megkeresés érkezik cégektől, márkáktól is együttműködésre. Van, amikor azonban ez nem illik az adott bloggerhez. Te hogyan kezeled ezeket a helyzeteket?

Rendszeresen érkeznek megkeresések, de előfordul, hogy az esemény lebonyolítása miatt nem érzem úgy, hogy arról jó lenne írnom. Nem szeretnék rossz tartalmat adni az embereknek és olyan dolgokról írni, amelyekkel nem tudok őszintén azonosulni, így ha nem felel meg az értékrendemnek, akkor nem írok róla. Szeretek úgy írni a dolgokról, ahogy voltak, így ugyanúgy, ahogy a saját bizonytalanságomat, bénázásomat is megjelenítem egy adott téma kapcsán, megírom azt is, ha valami nem tetszett az eseménnyel, hellyel kapcsolatban, de csak és kizárólag akkor írok bejegyzést ezekről az alkalmakról, ha megítélésem szerint a pozitívumok vannak jelentős túlsúlyban, így minden nagyképűség nélkül, de említésre méltóak. Azt mutatom meg, ami nekem tetszik, ami nem feltétlenül jelenti persze azt, hogy az adott dolog, termék, hely mindenkinek tökéletes, de így marad hiteles a blog.

Más bloggerekkel mennyire tartod a kapcsolatot?

Vannak olyan barátaim, akik velem egyidejűleg kezdtek el blogolni, de ők elsősorban barátok és nem bloggerek a számomra. Ugyanakkor természetesen megismertem néhány bloggert, de szorosabb kapcsolat nem alakult ki velük. 

Mit tanácsolnál a kezdő bloggereknek?

Arra figyeljenek, hogy egyediek és hitelesek legyenek, továbbá szerintem szerencsés a sajtóanyagok egy az egyben történő átvételétől is tartózkodni, mert az emberek nem lesznek a tucattartalomra kíváncsiak. Fontos még a rendszeresség is, amivel rászoktatják az olvasókat a blogra. Ez lehet heti egy poszt vagy havi kettő, de azt következetesen tartsák. Ebből a szempontból lehet, hogy nem én vagyok a legjobb példa, mert a blog két éves pályafutása során már előfordult talán négy olyan hét, amikor nem posztoltam, de öröm az ürömben, hogyha a blog.hu-n nem is vagyok mindig aktív, az Instagramon akkor is folyamatosan frissülnek a képek.

>> A Drkuktart blogot ITT tudjátok elolvasni, ITT lájkolhatjátok a Facebookon, ITT pedig követhetitek az Instagramon. <<"