Szeretem a jó bort, nemcsak inni, de valóban és tudatosan érezni minden érzékszervemmel: látni, szagolni, ízlelni (jó a fülembe azért nem önteném).

Gyerekként kifejezetten bizarrnak tartottam a sütőtököt, holott az egyéb tökfélékkel szemben nem tápláltam ellenszenvett. Döbbenetem akkor csúcsosodott ki igazán, mikor a befizetett ebédünket biztosító Pajtás étteremben desszertként szolgálták fel ezt a puhára sült kissé karamellizált tökfélét. Természetesen nagy ívben elkerültem a vajfehér tálcákra kitett tökszekciót.

Hosszú ideje kacérkodtam a látogatás gondolatával és idén nyáron több alkalommal egészen konkrétan el is terveztem, hogy miként lesem meg őket, de a Sziget vagy egyéb, nem leküzdhetetlen, de felforgató forgalmi akadályok mindig megakadályoztak. Nem könnyen adom fel, még az ilyen apró-cseprőnek tűnő kihívásokat sem, így most végre abban a helyzetben vagyok, hogy büszkeségtől dagadó kebellel jelenthetem, a küldetést immár teljesítettem.

Csodálatos ünnepnapra virradtunk a hétvégén, így nem volt kérdés, hogy torta készül ebből a jeles alkalomból. Mindenképpen szezonális gyümölcsből szerettem volna a konyhában valami finomat varázsolni, így esett a választásom az almára és a most következő francia almatorta receptre. Ez utóbbi évek óta fekszik a fiókom mélyén, így kész szerencse, hogy végre-valahára eljött az ő ideje is, és nem más formában, mint születésnapi tortaként debütált.

Mindannyiunk kedvenc feketéje nemrégiben kicsit más bőrébe bújt eljátszadozva a gondolattal, hogy milyen is lenne egy kis stílusváltás.