Mondhatni családi recept, legalábbis abban az értelemben, hogy a dédmamám szakácskönyvéből származik, a nagymamám is készítette, jómagam pedig kicsit továbbgondolva hosszú idő után újra elővettem.

Ködös gyermekkori emlékeim a cukrozott narancshéjjal való első találkozásokat akként hívják elő, hogy a Daubnerban árult moszkauer adta a löketet először, hogy ez a téli finomság - mint az előbb említett édesség egyik alapanyaga - otthon is elkészüljön. 

Köztudomású, hogy a pite nem desszert, hanem fogás. A torta sem édesség. Fogás. 

Van-e kedvesebb bók annál, mikor a közprédává tett adag rövid idő alatt megcsappanva az asztalvégre kerül száműzetésbe arra hivatkozással, hogy nincs más megoldás a fogyatkozás megállítására, máskülönben képtelenség vele leállni.  

Az elnevezés is több mint fura, de mindenképpen és a jelek szerint minden áron szerettem volna mindent belesűríteni, ami az édességbe is belekerült. És a kókusz a mandulával egyetemben még így is kimaradt a sütemény nevéből.