Küszöbön az ősz. A kis csalafinta évente legalább egyszer beköszön, fátyla mögött új ruhába bújtatva a kolozsvári botanikus kertet is.

Mennék, ha lehetne, most azonnal. Idén azonban sanszos, hogy kimarad. Hiába, nem lehet minden évben ugyanazt ugyanúgy. Legutóbbi randevúnk óta olvastam a városról, szivacsként szívtam magamba elém táruló történeteit. Mennyi árnyalat és részlet, sors miről könyvek lapjai, levéltárak mélyén őrzött, évszázados betűk mesélnek. Morzsák, amelyek lelkem napszemüvegét nagyítóra cserélték.

Tavaly ősszel majdnem két évtized után tértem vissza. Megváltozott. Felengedett. Első pillantásra ezt mutatta. Értettem, amit beszéltek, nem azért, mert hirtelen elsajátítottam keleti szomszédunk nyelvét. A választékos nyelvi önkifejezést jócskán redukáló angol nyelvre sem volt szükség. Egy kivétellel. Cirkáltunk a városközpontban. Lubickoltam a látványban, úgy találtam Erdély fővárosához méltó az arc, amit mutat. Képtelen voltam tartani az iramot, köszöngettem az emlékeknek, eldugott táblák, fényesebb múltról tanuskodó villák bújtak elő a bokrok mögül. A Házsongárdon fekvő mai botanikus kertet is hátvédi pozícióban értem el.

Tudtam, hogy írok róla. Első pillanattól kezdve, hiszen csudaszép, meg amúgy is arborétum. Azt viszont nem sejtettem, hogy előtte heteket réges-régi iratok bogarászásával töltök. Nem sejthettem, hiszen működő intézmény lévén megelőlegeztem a bizalmat, hogy tartozik hozzá egy hiteles információkat bemutató honlap, sőt, reménykedtem a kertben kihelyezett táblák tájékoztató jellegében is.

A bejáratnál román-angol nyelvű, a botanikus kert történetét röviden ismertető tábla állt. Az angol felirat a botanikus kert alapítását Alexandru Borza professzornak vindikálja, 1919-ből. Az informatívnak szánt táblán teljes kuszaságban és nemzetiség nélküli megjelöléssel német (és németre fordított), magyar, román és meg nem állapítható hovatartozású nevek úgy mint Volfgang Cserey, Count Mikó, Prof. Richter Aladár, Prof. Alexandru Borza. A helyszínen nehéz lett volna az ok-okozati összefüggést és a kronológiát megnyugtatóan összekapcsolni, mi több az 1940-1945. közötti meg nem nevezett "új hatalom" kapcsán is éreztem egy cseppnyi zavart. Az persze csak a hab volt a tortán, hogy az alapítás éve is erősen első világháború gyanús. Szó ami szó, a táblán mondatokba foglalt adatok ellenére nem láttam tisztán.

Bizodalmam a kert honlapjába vetettem. A gyűjtemény a Babes-Bolyai Tudományegyetemhez tartozik. A honlap viszont a helyszínen kihelyezett táblánál is szűkebben érinti a történelmet, amennyiben azt elintézi annyival, hogy "az 1920-ban megalapított és a nagyközönség számára 1925-ben hivatalosan megnyitott Alexandru Borza Botanikus Kert (…) alapjait a jelenlegi helyen Alexandru Borza botanikus, a hazai botanika jeles személyisége fektette le."  Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényének főhősnőjére utalva erre annyit mondanék, hogy "na szervusz".

Felrémlett a levéltár képe. Azé a latin betűktől burjánzó gyűjteményé, ami világégések előtti iratokat is őriz. Meg persze közbenieket és a konszolidáltnak tartott időszakból is akad ott jó pár írás. Nem hagyott nyugtot a kétely, alámerültem. Mielőtt teljesen elsüllyednék a kihalászott adatokban annyit előrebocsátanék, hogy jelen írásnak nem lehet célja a kertek teljes körű történelmi bemutatása. Megelégszem ehelyütt annyival, ha a fenti két fórumon tapasztalt információhiányt legalább a magam irányába kielégítem, másodsorban pedig reménykedem, hogy ennyiben a rendelkezésre álló, de sok esetben levél- és könyvtárakban pihenő források felhasználásával más, a téma iránt érdeklődő személyeknek is segítségére lehetek.

Nos, a források alapján az első, botanika irányába hajló füvészkert Kolozsvár északnyugati részén, Monostoron volt a középkor végén.

A második a sorban a XIX. századi Mikó avagy Múzeum kert. Míg az egyetem honlapja egyikről sem emlékezik meg, addig a mai botanikus kertben kitett tábla felsorolásszerűen említi Mikó grófot.

De ki is volt Mikó, a titokzatos? Míg el nem mélyedtem a levéltár irathalmaiban - elítélendő vagy sem, de - fogalmam sem volt róla. Így utólag kellemetlennek találom, hogy még említés szintjén sem volt ismerős.

Gróf hídvégi Mikó Imre - Richter Aladár szavaival élve - Erdély Széchenyije volt. Jogi tanulmányokat végzett, majd politikai pályára lépett Erdély színeiben. 1835-1837. között Bécsben az erdélyi udvari kancellária titkára volt, majd 1849-ben hazatért Erdélybe, mikortól is jellemzően Kolozsvárt tartózkodott. Kiterjedt ismerettségi körrel bírt, amibe többek között politikusok, írók, tudósok, költők és - figyelemmel, hogy személyében a kolozsvári színpad újrateremtőjét is tisztelték - színészek is tartoztak. A grófnál tett olykor mókás éátogatásaikról nem egy anekdota kering. A gróf "Meggyőződése volt, hogy a politikai önállóságtól megfosztott népe előbb gazdaságilag kell hogy megerősödjék, s csak azután gondolhat művelődési és politikai szabadságának visszaszerzésére." (Nagy Géza). Törekvései nyomán korszerűsítették az erdélyi mezőgazdaságot, pártolta, hogy az 1848-as vész után, a kútfők fennmaradása érdekében több nyelvet bíró erdélyiek írják meg Erdély történetét. A tudományos munka elősegítése érdekében, a majd két évtizeddel korábbi kolozsvári országgyűlési döntéseknek megfelelően ás a kortárs gondolkodások szerves folytatásaként szorgalmazta egy erdélyi múzeum felállítását, "hova mindazon becses ereklyéket és gyűjteményeket, miknek specifikus rendeltetése Erdély fiai által használtatni, egy csoportba összegyűjthessük; sőt valóban alig várom az időt, midőn a végre valamicske siker reményével lépéseket tehetek“ (Mikó Imre). Ennek elősegítésére "kezdeményezte és támogatta 1855 elején a Kolozsvári Közlöny, az önkényuralom kora első jelentős erdélyi magyar lapjának a megjelenését" (Nagy Géza), továbbá felajánlotta 14 holdas (ez valószínűleg magyar hold volt, ugyanis a holdban történt meghatározások mellett a források körülbelül 68.063 négyzetmétert is említenek - annak érdekében írom, hogy legyen összehasonlítási alapunk) kertjét az ott álló klasszicista nyári lakával egyetemben. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a később létrejövő Egyesület gyűjteményét Mikó adománya mellett más magyar urak nagylelkű hozzájárulása is gyarapította.

1859-ben megalapították Erdélyi Múzeumot és Egyletet (Egyesületet, röviden EME). Első épülete a Mikó-villa volt, ahol Brassai Sámuel múzeumőr és igazgató a kertet sétányok, parcellák kialakításával, az egyetemi ifjúságot a növények lelegelésére sarkalló „Mindent a szemnek, semmit a kéznek” táblák elhelyezésével részben füvészkertté alakította: ez volt az úgynevezett belső kert. Az eredetileg is főként tájképi kert stílusú park nagyobb részét pedig meghagyta angolparknak: ez pedig a külső kert nevet viselte. Persze az Egyletnek így átadott kert körül is voltak fennforgások, minek hatására 1860-ban az Egylet akként határozott, hogy a nagy közönség szakértetlen volta miatt a látogatásukat korlátozzák és ezentúl csak az egyleti tagok látogathatják. Ennek hatására a korabeli sajtó kritikus javaslattal állt elő, hogy miután a "három muzeumi szolgának az urfiskodásnál egyéb feladata nincsen vagy a kert felügyeletére ideje nem jut: mi legczélszerübbnek vélnők egy permanens háromtagu bizottmány kiküldetését, mely a kapu közt mindenkit szoros vizsgálat alá fogna 8, a nyert tudományos fokozat szerint eresztene be a műsétára vagy téritne vissza." (Z.) A kert persze nem csupán a köz kikapcsolódására, a botanika hódolatára szolgált, hiszen derűs diákok sajátos vegán táplálkozásán túl olyan szomorú esemény is történt itt mint egy rendőrszolga anyagi kilátástalanság miatt elkövetett öngyilkossága.

A gyűjtemény bővülésére és a vitális tudományos munkára tekintettel Mikó Imre 1871-ben Eötvös Józseffel együtt kezdeményezte a Kolozsvári Tudományegyetem létesítését. Az 1872-es alapítással egyidejűleg az Egylet az állammal kötött szerződés alapján, részjogosítványainak fenntartásával leltár felvétele mellett gyűjteményeit, könyv- és kézirattárát bérbe adta az egyetem részére tudományos célokra azzal a feltétellel, hogy Kolozsvárról semmit nem lehet elvinni, továbbá átadta a villát és a kertet is azzal, hogy a parkot füvészkertté alakítsák, amely tartalmazza Erdély valamennyi élő fáit és cserjéit. A bérlet 1949-ig állt fenn, amikor az Erdélyi Múzeum-Egyesület és Múzeuma nacionalizálás útján a Román Nép- köztársaság birtokába ment át. Itt jegyzem meg, hogy a román rendszerváltozást követően nem bocsátották vissza az Egylet birtokába javait, így jelenleg is jelentős a lista, amelyen az EME által visszaigényelt ingatlanok, gyűjtemények és további ingóságok szerepelnek.

Mikó Imre által 1867-1870. között az Andrássy kormányban betöltött közmunka- és közlekedésügyi miniszteri tisztség Erdély jólétét is szolgálta, amennyiben nevéhez fűződik Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó vasútvonal. Tisztségéről lemondva a továbbiakban Kolozsvárt élt és munkálkodott korábban megfogalmazott elvéhez híven „Nem mint vezér, de mint közdolgainknak hű napszámosa.“ Utolsó közgyűlési megnyitóbeszédében az alábbiak szerint fogalmazott: "Fogyunk napról-napra és ha új és ifjabb erők nem lépnek helyeinkbe, ki fog maholnap beleülni a mi örökségünkbe? Tagokat tehát, új tagokat, a múzeumegyletnek, akik szaporítják az anyagot, megífjítják a szellemi és erkölcsi erőt."

Visszavonulását követően gróf Mikó egészségi állapotának későbbi romlását aggodalommal figyelte a korabeli sajtó is. 1876. szeptember 16-án hunyt el Kolozsvárt, korábban elhalálozott családtagjaival együtt a Házsongárdi temetőben nyugszik. 1889-ben az Egyedület dacit talapzatú mellszobrot állíttatott a Múzeum(Mikó)-kertbe hálája jeléül a gróf tiszteletére. A szobor talapzatán felirat hirdeti Mikó jelszavát: "Mit erőszakkal nem, csöndben és halkan munkálva végbevihetni.

De térjünk csak vissza a botanikus kerthez. Az egyetemmel egyidejűleg létesült a növénytani intézet is. Ennek tényéről az egyetem honlapja még előzményként sem emlékezik meg, a jelenlegi botanikai kertben kihelyezett tábla pedig igencsak mellékesen. Az intézet 1872-1885. között a Mikó-kert igazgatósági épületében foglalt helyet, herbáriuma pedig helyhiány miatt a Mikó-villa tornácán került elhelyezésre. Az épületben terjedelmi okokra tekintettel az állattani intézet foglalt helyet. Az intézet a sokadik költözés alkalmával az időközben felépült Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem központi épületébe költözött.A növénytani intézet első professzora 1872-től haláláig Kanitz Ágost volt. A tanszék megszervezése mellett, a botanikus kert és a herbárium tartozott hozzá. Főkertésze az ezen tisztségben 1872-1914. közöt tevékenykedő Walz Lajos volt, neki köszönhető a parcellák további rendezése és újabb növények betelepítése. A szűkös anyagi lehetőségek ellenére Kanitz ideje alatt egy melegház és egy tó is létesült, a botanikus kert pedig Európa-szerte híressé vált, holott annak területéből 28.123 négyzetmétert tudtak csak művelés alá vonni. "A botanikus kert hiányos felszereltségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a növények öntözéséhez elengedhetetlen vizet 23 éven keresztül hordókban, szamárháton szállították a városból a kis dombocskára. Még az 1891-ben alapított zágrábi „csonka" egyetem növénytani tanszékének az évi jövedelme is többszöröse volt a kolozsváriénak. " (Fekete Albert) Ennek ellenére a Mikó-kert beépítetlen területeit lassan az egyetem különböző intézetei foglalták el: "1880-82 között épült fel az egyetem Vegytani illetve Állattani Intézete. A két hatalmas épület együttesen 13 540 nm -nyi területet (az összterület kb. egy ötödét) szakított ki a botanikus kert szívéből. Ráadásul a Vegytani Intézet sok füstöt okádó kéményei káros hatással voltak a növényekre. A korabeli krónikák szerint télen a Múzeum-kert hóleple feketéink a sok koromtól és szénportól." (Fekete Albert)

Az intézet második professzorként Istvánffi Gyula vezette 1896-1899. között. Nevéhez bővítés, korszerűsítés (mint például a vízvezeték hálózat kiépítése), sziklacsoport és a vízi növények számára kör alakú medencék létesítése fűződik. Ő állíttatta a bejárathoz azt a székelykaput, amit a botanikus kert harmadik (jelenlegi) Majális utcai helyszínre költöztetése során is évtizedekig megőriztek.Richter Aladár töltötte be harmadikként az intézetvezető tisztségét 1912-ig (ezen belül 1902-1905. között a rendszertant Borbás Vince botanikusnak ítélik, halálával száll vissza ez a terület is Richterre). Richter professzor az állattani intézethez mért növénytani intézet és "egy megalkotandó magyar Kert: a kolozsvári botanikus kert” kialakításán fáradozott. Nevéhez fűződik az intézet széles körben történt megismertetése (többek között beszámolók és újságcikkek formájában), később impériumtól függetlenül évtizedekig fennmaradt bútorzatának elkészíttetése, növényházak újjáépíttetése, táblácskák felújítása, pálmaház létesítése és a sziklakert bővítése. A kertben egyre sokasodó épületek miatt a szeme előtt lebegő botanikus kert megvalósítása  érdekében új területet keres. A Mikó-kertbeli zöldfelületek sajnálatos fogyásáról a Kolozsvárt tanulmányi úton járt győri hallgatók is megemlékeztek később.  Kolozsvárt, az "erdélyrészi magyarság hazafias társadalmának úgy közművelődési, mint közgazdasági tekintetben mindinkább fellendülő czentrumá"-ban tett látogatásuk során, ahol egyébiránt "elég sűrűn tűntek itt már fel az oláh arczok, a határhoz közeledésünkre emlékeztetve bennünket." a fiatalok kísérőikkel jártak a kertben: "Ebéd előtt az új egyetemi épületek azon részét is megtekinthessük, mely a gyönyörű Mikó-kertben pavillonszerüleg elhelyezve igazán meglepett bennünket. Mikó gróf fejedelmi ajándéka - ő hagyta t. i ily czélokra kertjét a rajt levő épületekkel együtt a kezdeményezésére alakult Múzeum-Egyletnek, - kinek a kertben elhelyezett szobra a város egyik ékességét képezi, tette lehetővé e hazánkban páratlanul álló szép és czélszerű egyetemi építkezést. A kert egyik része, a gyönyörű füvészkert, melybe a magyarstílü szép székely-kapú vezet és ebben különösen a korán elhunyt híres tudós, Istvánfi tervei szerint készült imitált erdélyi havasok s ezek növény-világa érdekes látványt nyújtottak."

Bár a kert bevétele növekszik, továbbra is szűkös anyagi körülmények jellemzik, melyek kapcsán az igazgató akként nyilatkozott, hogy „pénz nincs, soha nem is adtak ilyen czélra; a közeljövőben sem remélhetem. De van két kezünk, s szívós kitartásunk". Richter állami segítséggel 1910-1912-ben 350.000 aranykoronáért megvásárolja a jelenlegi botanikus kertnek helyet adó, a Majális és a Kert utca közötti házsongárdi - akkor nyaralóövezetnek minősülő - 20 magyar hold (azaz körülbelül 90.000 négyzetméter) méretű területet. A kert átköltöztetését az I. világháború kitörése akadályozta meg. Richter munkatársai közt az irodalom kiemeli többek között a mohász, Péterfi Márton és a külső botanikus kert kertésze (Walz halálával az egész kert főkertésze), Gürtler Kornél személyét is. Gürtlernek "elévülhetetlen érdemei voltak az új botanikus kert megszervezésében, rendbentartásában és javainak megőrzésében, s a későbbi, hetedik igazgatójának, 1940 októberében ő adta át a kertet." (Nagy-Tóth Ferenc-Fodorpataki László)Az ötödik igazgató az 1912-1913. tanévben 'helyettesítő' Páter Béla európai hírű gyógynövényszakos és patológus volt. Ő volt, aki átköltöztette a herbáriumot az új botanikus kerti házba.
1914-től Győrffy István lett a hatodik igazgató, aki "Nagyon szépen rajzolt és írt, és ezeket hallgatóitól is megkövetelte. Aki nem tudta akvarellbe lefesteni a mikroszkóppal látott algát, az nem sok sikerrel szigorlatozott nála. (…) Az intézet és a kert fejlesztése ügyében - a háborús viszonyok miatt - keveset tehetett. Amit elért, hogy területét még 412 négyszögöllel bővítette (vásárlás által). A herbáriumot átköltöztették a leendő új botanikus kerti „Davida”-házba (a jelenlegi víztorony melletti épületbe), a tenyészetek a háborús viszonyok okán a Mikó-kertben maradtak. Az új kert területén a Vörös- keresztnek termeltek zöldséget, főzeléknövényeket." (Nagy-Tóth Ferenc-Fodorpataki László)1919 májusában az új államhatalom elvette a Ferencz József Tudományegyetemet - a botanikus kerttel egyetemben - és azt I. Ferdinánd Király Egyetemmé nevezték át. Ennek keretein belül önálló növényrendszertani tanszéket létesítettek, vezetője 1919-1940. és 1945-1947. között Borza Alexandru , a balázsfalvi görög katolikus fíúgimnázium tanára és a Ferenc József Tudományegyetem román kisajátítását végrehajtó Kormányzótanács (…) tagja. Richter már meglevő tervei a harmadik, azaz jelenlegi területre "alapján áthozták a növényeket, szakszerűen továbbfejlesztették, rendszerezték. Ugyancsak ők építették fel a növénytani múzeum épületét, mely minden dicséretet megérdemel. Talán ez egyetlen érdemük, hiszen a kert gondozását magyar munkások látták el és a kert tényleges vezetője román uralom alatt is magyar ember: Gürtler Kornél volt." Borza "Ha húszéves működése a tudományt különösebb eredményekkel nem is gazdagította, viszont szervező tevékenysége, amelyet politikai szereplése is előmozdított, kedvező hatással volt a Botanikus Kert és a vele kapcsolatos intézmények fejlődésére. A huszas évek elején áttelepítik a régi kert anyagát, fokozatosan számos üvegház épül rendszertani, biológiai, gazdasági, növényföldrajzicsoportok és meteorológiai állomás létesülnek, kedves ötlet a japán kert, mely a látogatottságot növeli. (…) A kert igazi vezetője, éltető lelke a megszállás hosszú évein keresztül azonban Walz Lajos utóda, a szepességi származású de igaz magyar Gürtler Koméi volt. Nyomatékosan rá kell mutatnunk arra, hogy elsősorban neki köszönhető, hogy ma a kolozsvári Botanikus Kert a legszebbek egyike Európában. Fáradhatatlan, csak hivatásának élő ember, aki nyugalmaztatása után is továbbdolgozik a kert érdekében s átmenti azt minden értékével a hazatérő Ferenc József Tudományegyetem számára ő adta át" a visszatérő magyar vezetésnek (Soó Rezső).

Az általános növénytani intézetet, a Herastrau-i (Bukarest melletti) főiskola tanára, Grintescu I. vezette (1919-1936), aki a már Richter által megalapozott növényélettani laboratóriumot megszervezte. Távozásával a növényélettani és növénybonctani tanszéket 1937-1938. között Borza Alexandru vezette, majd 1939-1940. és 1944-1967. között Pop Emil.


1922-ben a korabeli sajtó a következők szerint emlékezett meg Erdély egyetemének, Ferenc József Tudományegyetem alapításának ötvenedik évfordulójáról: "A magyarság ma emlékeiből él, inkább hátrafelé tekint, a hol a dicsőséges történeti múlt eseményei, a nemzeti kultúra haladásának mértföldkövei rajzolódnak éles kontúrokkal a szürke égboltozatra. Előttünk vigasztalan sötétség, a melyen alig tud utat törni magának a feltámadást hirdető napsugár. Ma ismét alkalmunk van az emlékezésre. Az ország szivében, Szegeden, a legmagyarabb városban emlékünnepet ül Erdély egyeteme, a melyet elűzött bérces hazájából a nyers erőszak. Ötvén esztendővel ezelőtt. Pauler Tivadar kultuszminiszter javaslatára iktatta törvénybe a magyar országgyűlés és szentesítette a király a nevezetes törvényjavaslatot, a mely egyetemet adott a Királyhágón-tuli testvérhazának. (…) hatalmas arányú haladás közepette következett be az ország összeomlása, a mely - akár csak a földrengés - rövid idő alatt rombadöntötte negyvenhét esztendő munkájának gyönyörű eredményeit. A megszállók kezére került magyar egyetem professzorai menekülni voltak kénytelenek az erőszak elől, amely rátette a kezét a magyar intellektus szülte egyetem minden intézményére. Ideiglenesen a főváros adott szállást Erdély bujdosó egyetemének, hogy értékes munkájának folytonosságát biztosítsa. Majd az Alföld metropolisa nyújtotta a vergődő Alma Mater felé segítő kezét, hajlékot és munkaterületet ajánlva föl a menekült egyetemnek." Itt jegyzem meg, hogy érdemes egy pillantást vetni a Szegedi Tudományegyetem történetére is annak honlapján, ahol az 1921-ben és 1940-ben történtek tényszerűen reflektálnak a Kolozsvári egyetem történetére is.

A II. világháború során a terület Magyarországhoz való visszacsatolása után, 1940 őszén a Ferenc József Tudományegyetem újraalakulásával az időközbeni változások lenyomataként már két növénytani tanszékkel kezdődik meg az oktatás. "A bécsi döntés hírére a kivonulók nemcsak tudományos kiadványaikat, de a műszerek és könyvek tekintélyes részét is magukkal vitték Temesvárra, ahol a továbbműködő intézmények továbbra is a „cluji I. Ferdinand egyetem“ címét viselik." (Soó) Az általános növénytani tanszékre Győrffy István tért vissza, a növényrendszertani tanszékkel együtt a botanikus kertet pedig a Debreceni Tudományegyetemrőll érkezett, egyébként erdélyi Soó Rezső professzor vezette 1941-1944. között. Érdekes az egyidejű források olvasgatása, amelyek hűen tükrözik az egymást követő különböző 'hangulatokat'. Soó 1941-ben rávilágított arra, hogy "Európának legnagyobb és legszebb kertje, különösen ha területi változatosságát vesszük tekintetbe. Ebből a szempontból sokban felülmúlja az európai vezető kertek értékét, mint pl. a berlini. müncheni, londoni kertekét, mert ezek mind sík területen létesültek. A kertnek tájkertészeti értéke pedig egyenesen felbecsülhetetlen. A volt magyar-osztrák monarchiának, un egész Balkánnak, sőt Franciaországnak egyetlen ehhez hasonló értékű kertje nincs és nem is volt." A kertbe új növényföldrajzi csoportokat telepíttetett és megalapozta Erdély növényzetének szisztematikus feltárását is.

Borza professzor, "amikor a II. világháború végén az orosz és a román csapatok megszállása után visszajött, hogy másodszor is elfoglalja a növényrendszer-tani intézet és a botanikus kert főnöki székét, a kertben levő magyar feliratos táblák láttán annyira felbőszült, hogy maga kezdte kicibálni és szétdobálni azokat. Mindazonáltal „a kisebbségi hallgatókkal szemben megértőbb volt sok tanártársánál; sok őszinte tisztelője akadt a kisebbségiek között” (…). Péterfi Márton, majd utána Nyárády E. Gyula (…) ügybuzgó munkatársai voltak." (Nagy-Tóth Ferenc-Fodorpataki László)

A jelenleg is álló üvegház 1960-ban épült fel, otthont adva meleg égövi és trópusi növényeknek, köztük - különösen a virágzáskor - a mai napig látványosságnak számító hatalmas tavirózsáknak is.

A botanikus kert új helyére történő átköltöztetése után a Mikó-kert egyre inkább elveszítette száz évvel korábbi arculatát. Az 1965-ös hírek már fényárban úszó diákvárosnak a területen történő felépüléséről írtak, nyolc évvel később pedig a kert egy részét a több magánkerttel egyetemben a Házsongárdi temetőhöz csatolták.

Habár a jelenlegi, Alexandru Borza nevét viselő botanikus kertben kihelyezett tábláktól nem elvárható a fenti részletességű történelmi áttekintés, sőt, megkockáztatom, hogy jelen bejegyzés kereteit is igencsak feszegeti. Ugyanakkor egy, a kertet ismertető egyetemi aloldaltól már elvárható, hogy arányosan annyi karaktert áldozzon a jelenlegi kertet kétkezi munkájukkal, tudásukkal megalapozó, 1859-1919. között tevékenykedő személyek tevékenységének ismertetésére, mint amennyit a kertett 1919-ben átvevő Alexandru Borza személyének szentel. Ugyanez áll a II. világháború alatt majd az ismételt átvétellel az azt követően alkotott személyekre is. Egy valóban tárgyilagosabb tájékoztatás érdekében. És azért, hogy valóban élvezhessük az elénk táruló különleges gyűjteményt és tudatában legyünk annak is, hogy jelen állapotát a történelem viharaira is figyelemmel több nemzet tagjainak együttműködésének köszönhetjük.A kert nyitvatartásáról, a jelenlegi járványügyi helyzetről és további hasznos információkról itt tájékozódhatsz. 

Felhasznált források között szerepelnek a következők: Vasárnapi Újság, Magyar Polgár, Iskolai értesítők, Győr - Állami Révai főreáliskola Állami Révai főreáliskola, Győr, 1899, Pesti Napló, Budapesti Hírlap, Ellenzék, Keleti Újság 1935, Erdélyi Helikon, Erdély - Szociáldemokrata hetilap Erdély, Élet és Tudomány, Korunk, Hajdú-Bihari Napló, A Hét, Keresztény Magvető, Isépy István - Szigeti Zoltán (szerk.): Botanikai Közlemények: Nagy-Tóth Ferenc.Fodorpataki László: A növénytani oktatás és kutatás történetéről a Kolozsvári Tudományegyetemen, Művészet, Romániai Magyar Szó, Művelődés: Fekete Albert: A kolozsvári botanikus kert kezdetei. Az idézetek forrását kétféleképpen került jelölésre: vagy a szövegkörnyezetből kitűnő módon értelemszerűen az ott meghatározott személynek tulajdonítható avagy későbbi tudományos munka esetén az idézett mögött zárójelben szereplő személy(eke)től származik. Az idézett szövegben zárójelbe foglalt kipontozott jelölést ehelyütt azért alkalmaztam, hogy érzékeltessem, a könyvben további részek szerepelnek annak helyén, de azokat jelen írásban nem idéztem.

A képek 2019-ben készültek.

Ha ugyanúgy nehezen szabadulsz a botanikus kertek vonzásából, mint én, barangolj velem további virtuális arbosétákon a budapesti Füvészkertben, a vácrátóti vagy az erdőtelki arborétumban, esetleg a tatai Angolkertben is.

Ha tetszett a bejegyzés, ne maradj le az új posztokról! Újabb botanikus kertbeli netalántán erdélyi barangolásokért és más jóságokért kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével.

Szép napot kívánok!

If you like the post, do not miss any new post, give yourself (and me) the chance and follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!