Se szezonja, se fazonja. Mentségemre szóljon, hogy a tegnapi éjszakával kacérkodó este során annyira a málna került lelki szemeim előtt fókuszba, hogy kínomban a szóban forgó kései órán beszereztem egy kis fagyasztott málnát (istenien hangzik, nem? de! nem.) és összedobtam szokásos piténk málnás verzióját. Túl finom lett.
Rendben, friss málnával egyértelműen túlszárnyalható a végeredmény, de így sem görbül málnával keretezett ajkunk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mostanra csupán három szelet lapul a tálban.
Hozzávalók:
tésztához:
30 dkg búza finomliszt
20 dkg márkázott vaj
1-2 evőkanál víz
töltelékhez:
75 dkg mirelit (ez így leírva be' szép) málna
10 dkg kristálycukor
porcukor dekorként, persze elhagyható
A tésztához a szobahőmérsékleten megpuhult vajat darabokban belepottyogtatjuk a lisztbe, majd a tálban addig tapicskolunk két kézzel míg morzsalékos egyveleget nem kapunk. Adagolunk hozzá egy-két evőkanál vizet, hogy a morzsalékos anyagnak kezeink közt esélye legyen cipóvá összeállni. Nem pihentetjük, rögtön egy huszonhét centiméter átmérőjű piteformába nyomkodjuk a teljes tésztamennyiséget.
A fel nem engedett málnából egy maréknyit félreteszünk, a többit pedig egyenletesen összekeverjük a kristálycukorral. Persze ugyanez történhet szobahőmérsékleten megpuhult málnával is, egy jó kis felengedéstől ugyan semmi ne tartson vissza minket. A málnás-cukros egyveleget a formában pihenő tésztára borítjuk és egyenletesen elosztlatjuk azon.
A pitét kétszáz Celsius-fokra előmelegített sütőbe tesszük és úgy egy órán keresztül sütjük. Húsz-harminc perc után rápillantunk, ha a tészta megpirult, akkor a tűzforró tálat óvatosan letakarjuk alufóliával a sütés hátralevő részére. A megsült pitét a sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint a félre tett málnával, porcukorral díszítjük és szeleteljük. Jó étvágyat!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot kívánok!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!