Most már igazán megemberelem magam, megírom, milyen elképesztő elhagyni a négy falat télen, mikor a fővárosi ember egyszerűen nem jut elég hóhoz. Erre jobb híján pedig a négy fal között, a nap végén kerítek sort, miközben mazsolával, nádcukorral és kakaóval töltött, rummal meglocsolt sült almát eszegetek.

Egészen szürreális ugyanis, hogy tél az van, hó az van, csak ehhez muszáj a város közigazgatási határán túlra távozni. Amit persze igen jó dolog egyébként. Persze azt, hogy a tél jobb híján elkerüli Budapestet már évek óta tudjuk, azonban javíthatatlanul még mindig gyermekkorom nagy havazásai után ácsingózom. Segíts magadon, Isten is megsegít alapon fogtuk tehát magunkat hárman, különböző időpontokban egy kocsiba vágtuk magunkat.

Terveink szerint meg sem álltunk volna a Cseresznyefa parkolóig. Verőce közepén aztán égető szükségét éreztem egy kávénak. A kávé és Verőce mint igen különleges keresőszavak segítségével szerencsére fél perc alatt ráakadtunk a Gorka Géza kemencéjét körbeölelő Zsendülő Kávézóra (Café), ami mint ilyen a nap egyik kedves, ám de lazán csak felfedezésnek nevezett meglepetése volt. Ha nem hajtott volna a hó utáni hajsza, tuti, geometriai mintával az arcomon sülök le, annyira vonzó volt a pici ház sok kis üvegtáblára tagolt napfényes ablaka. Meg a másik is, az épített - üzemen kívüli - égetőkemencéről nem is szólva (itt persze nem sült volna téglalap rács az orcámra).

Azontúl, hogy fantasztikus időt töltöttünk el egymással és igen jókedvű emberekkel találkoztunk, mondjuk ki, hasznos tapasztalatokban gazdag napunk is volt. Az élményt nehezebb átadni, ha nem együtt éljük át, a tanultakat talán egyszerűbb. Az emlékőrzés érdekében magunknak, a tudásmegosztás jegyében a helyszínt testközelből még nem a teljes valójában megélt embertársaimnak leírom, milyen bölcs gondolatokkal gyarapodott ma elménk.Számomra újdonság volt - így nevezhetjük a nulladik tapasztalatnak is - hogy Királyrétnél a parkoló lokációjától függően ezresben vagy annak többszörösében mérik a parkolási díjat per nap. Azt hiszem a meglepetésen túl ez sem okozott akkora traumát, bár a parkolási díjnál magasabb visszajárót majdnem ott hagytam, szóval lehet, hogy mégis megrázott eme tény. A Cseresznyefa klasszikus parkolórésze reggel kilenc óra pár percre csurig volt, azt hiszem ez az a pont, ahol a napi tapasztalatok közül tényleg kiosztottuk az elsőnek járó plecsnit. Fontos ugyanis a minél közelebbi lokáció, ha az ember sítúrázni óhajt és minél kevesebbet botladozna a lágyságáról kevéssé ismert síbakancsban az acélosra fagyott aszfalton.A második közös élmény - szerényen nevezzük ezt is csak tapasztalatnak - annak felismerése volt, hogy a vasat a lécről és a bakancsról mindannyian otthon (avagy a boltban) hagytuk. Bennem évente felmerül a beszerzés szükségessége, talán egyszer egy időben leszünk egy helyen a szükség és a cselekvő, beszerző én. Nagy-hideg-hegyre - ha nem az erdészeti úton halad az ember - ugyanis igen meredek út vezet fel. A szivet és a bokát is megdolgoztatja az út, a munka hatványozottabb, ha az egyébként igen köves talajt hótakaró, ne adj' Isten olvadt, de utóbb megfagyott hó (legyen jég) borítja. Vasalt lábbelit viselő embertársaink kecsesebben, gyorsabban, s ami fontos, biztosabban haladtak el mellettünk.Panaszra mégsem volt okunk, ugyanis a triónk, plusz két szánkó és egy lábon (ki)hordott fókás léc kevesebb mint másfél óra alatt elérte a Nagy-hideg-hegy tetején álló turistaházat. Ezen a ponton kihangsúlyoznám tehát a harmadik tapasztalat számba menő tényt, miszerint a feljutás ebben az érettségi korban a fenti felszereléssel tehát majdnem másfél óra volt. Ennek kivastagítását csupán azon okból tartom fontosnak, mert lefele - egyébként javarészt az erdészeti úton - menet több, főként (kis)gyermekes felnőttel (plusz babakocsival és/vagy szánkóval) találkoztunk, akik amellett, hogy a 'végállomás' hófoka felől érdeklődtek, kivétel nélkül az odajutás hossza felől is információt kértek. Teljesen jogosan. Azonban Nagy-hideg-hegy nem az a kimondott kisgyermekes szánkópálya, legalábbis ami a megközelítést érinti. Felnőttként, ha rövidebb idő alatt szeretnénk odaérni, akkor a talajviszonyok mellett bizony számolnunk kell, hogy a rövid táv egy kaptató, így a szintkülönbség is ehhez mért. Ha pedig az erdészeti úton megyünk körbe, akkor a lankás területen kijelölt, de cserébe jóval hosszabb sétában lesz részünk. Azt pedig valószínűleg sokaknak nem kell magyarázni, hogy egy bizonyos kor alatt a gyermekek átlagban mennyire tolerálják csendesen és érzelmi ingadozás nélkül a kihívásokat jelentő útviszonyokat, a monotonnak és végeláthatatlannak tűnő távokat, ahogyan azt sem, hogy az aprónép említett tűréshatárán túl milyen további erőgyakorlatok várnak a társaságukban tartózkodó felnőttekre.

De ne rohanjunk ennyire előre. Az út felfelé remek volt. A parkoló felett kicsivel a síléc tehát lábra került fókával együtt, a szánkó azonban nem került az ülep alá, lévén, azon se fóka, se más olyan alkalmatosság, ami lehetővé tette volna annak hegymenetben való eredményes alkalmazását. A nap vakítóan sütött, a fák árnyaikkal utánozhatatlanul csíkozták a táj fehér ruháját. Textillel nem borított testrészeinkkel azonban éreztük, hogy a cél neve továbbra sem tréfa, a hőmérséklet igen alacsony. Ne gondoljunk vad dolgokra, csak az orrunk fagyott le.

Negyed tizenkettő előtt egy igen bűvös percben értük el a turistaházat, ahol még csak visszafogott számú  látogató volt. A rohamnak nevezhető embermennyiség utánunk ért fel, de hála az égnek az egész fent tartózkodásunk alatt nem voltak annyian mint egy gépjárművel megközelíthető helyen. Azt persze muszáj megemlítenem, hogy mennyire örülök, hogy a kor emberében van hajlandóság, hogy az ilyen, kocsival nem elérhető helyekre is elzarándokol. Van még remény.A negyedik, számomra ritkaság számba menő, így valószínűleg soha máskor nem hasznosítható tapasztalat, annak a ténynek a megélése, miszerint a Nagy-hideg-hegyen szikrázó napsütés fogadott, ami kitartott egész koradélután. Felhő a közelben sehol, de még a levegő is csak a csúcskő mögött, Csóványos irányába mozdult csak meg egy igen keskeny szélcsatornán. Szélcsend és szánkón való napfürdőzésre is igen alkalmas tűző nap, keményebb - immár nem por - hóval. Szokatlan, de abszolút pozitív élmény.Az ötödik bölcsesség a gyakorlatilag szűz hóhoz volt köthető. Ahol ugyanis nem vezettek ösvények, a hó bokáig-térdig elnyelte a lábat, nem különben ülőfelületig a szánkót. Így egy élvezhető szánkópálya kialakításához nem volt elég maga a szánkó, de igen hasznosnak bizonyult a popsitepsi, a csúszásra dedikált szemetes zsák, de maga a gatyába bújtatott ülep is, ha gazdája elég kitartó volt (a terjedelem nem volt elsődleges szempont, bár, ha valaki kitartó és nagy lenyomatot hagyott, annak megvolt a hamar kifizetődő jutalma). Szerencsére teljesen spontán, felismerve az összefogásban rejlő erőt, összeállt a hegy éppen ott tartózkodó népe és alig egy óra leforgása alatt remekbe szabott pályát gyalult magának és az utánuk jövő, igen szép számú és gyorsan gyarapodó 'generációnak' (délután egykor már rengetegen voltunk).A hatodik felismerés a hagyományos szánkó anyagához köthető: nem árt, ha a fából készült szánkónak van súlya. Minél keményebb a fa, annál jobb, és ha több helyen vasalt, az méginkább előny.A hetedik - immár az autóban és a nap ezt követő szakaszaiban folyamatosan visszatérő - rádöbbenés, miszerint nem elhanyagolandó a szánkó keménysége az ülőfelületet illetően sem. Amennyiben ugyanis sokat és csak a puszta fán siklunk, abban az esetben órákkal később is szánkót érzünk majd magunk alatt, annak minden egyes lécével egyetemben, hiába ücsörgünk ekkor már pihe-puha anyós ülésen avagy kellően párnázott kanapén. Pokróccal avagy ülőpárnával lágyabbá tett felületet tehát meghálálja hátsónk.A nyolcadik okosodási pont a lejutáshoz kapcsolódik. Kivételesen nappali fényben óhajtottunk lejutni egyéb elfoglaltságaink okán, a fejlámpás távozás ez alkalommal nem volt opció. Ezért bizony a legnagyobb élvezet hevében igen okosan fél kettőkor megindultunk lefelé ki síelve, ki szánkóval. A szánkóval való lejutás igen gyors volt egy ideig és sikeres is, különösen, mert nem kenődtünk fel semmire és senkire. Ehhez az utak meredeksége okán viszont nem ártott lábbal kormányozni és fékezni, amihez viszont jó reakcióidőre és egyidejűleg egészséges bokára volt szükség. Erre tehát számítsunk feltétlenül és arra is, hogy ahol felvergődtünk lábbal, ott nem feltétlenül jutunk le szánkóval egyben, így a távozás folyamatában egy ponton javasolt áttérni a jóval síkabb - sőt, gyakorlatilag javarészt sík - erdészeti útra. Ez persze megnövelte a lejutási időt, így amit nyertünk a turista ház alatti gyors lesiklással, azt elveszítettük a hegyen majdnem szintben kanyargó úton azzal, hogy továbbra is a szánkón ültünk és igen erősen akartuk, hogy csússzon a gravitációtól vezérelve, minden további külső behatás nélkül. A Cseresznyefa parkolóig való lejutás így - félig az erdészeti úton - másfél órába telt.

A holnapra várt izomláz nem képezi ezen írás tárgyát, annyit mondhatok azonban, figyelni fogok.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken (együtt: Blog) közölt cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. A Blogon megjelenő bármely anyag részbeni vagy teljes felhasználása csak és kizárólag az előzetes írásbeli engedélyemmel lehetséges, annak hiányában pedig tilos!

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!