NAPI MEGLEPETÉS: HÓVIRÁG A LÁDÁBAN (Daily miracle: snowdrop on the balcony)

2018. január 30. 06:50 - drkuktart

2018drkuktarthovirag.jpg

Ez a csöppség a mai nap meglepetése. 

Vagy az elmúlt pár hónapé.

Ősszel a balkonládákból kiültettünk pár növényt a telkünkre. Ekkor fedeztük fel, hogy - a kizárásos alapon bolti - virágfölddel teli láda alján megbújik egy 'fejjel-lefelé' csírázó aprócska hagyma. Több se kellett, nem hagyhattuk magára a kicsikét, nagyobb mancsok és apróbb kezek földdel kibélelt cserépbe ültették.

Visszautazott velünk Budapestre. Lévén, hogy a balkonládával egyetemben eddig is kint éldegélt a hagyma, így az eddigi 'rendkívül kemény' telet védett helyen, de továbbra is kint töltötte. Szépen levelet növesztett, majd egyik napról a másikra virágot bontott. Azontúl, hogy adtam neki vizet, különösebb figyelmet nem szenteltem neki azt hiszem. Meggyőződésem szerint a hagymagumó krókuszhoz tartozott, hiszen korábban műveltem már olyat, amitől egy kertész vagy más, növényekhez értő ember hátán a hideg futkoshat. Volt, hogy a balkonládába több különböző növényt költöztettem, sőt, elvirágzott krókuszgumó is otthonra talált ott.

A fentiek fényében a ma okos döntése, hogy végre használtam a szemeimet és ránéztem a cserépre. Bearanyozta a napomat a felismerés, hogy ott valamilyen csoda folytán, de két szál hóvirág ütötte fel a fejét. A misztérium nyilván nem a gumók cserépbe kerülésére vonatkozik, hanem arra, hogy elképzelésem sincsen, hogyan kerülhettek hóvirág hagymagumók a balkonládámba krókusz helyett. Tény viszont, hogy kertben a helyük, így, ahogy eljön a megfelelő idő, semmi sem gátolhat meg bennünket a búcsúban és abban, hogy kiültessük ezeket a törékeny szépségeket. 

Akárhogy is történt, örömöt okozott. Az élet egyszerűnek tűnő csodái.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása