Ajándékcsomagolás pipa?
Itt végre-valahára igen. Minden évben megküzdök a natúr csomagolópapír irányomba tanúsított makacs ellenállásával, és ebből a győzelemből látszólag én kerülök ki győztesen, hiszen az idegállapotomat maximum a papíron látható gyűrődések tükrözik. Következzen a nyitóképpel együtt ötféle rendkívül egyszerű csomagolás, amivel idén elszórakoztattam magamat, és remélhetőleg gyönyörködtetem a megajándékozottakat is.
#1 Natúr papír - táblafesték kombója
Ahogy arról beszámoltam, jobb későn mint soha alapon rákattantam a táblafestékre, méghozzá a fekete színre. Ez ezidáig odáig vezetett, hogy nemcsak a bejárati ajtó és jópár fémtálca, de immár csomagolópapírok is áldozatul estek ennek a szenvedélynek. Pozitívum, hogy a csomagolópapírt nem áztatja el a festék (igaz nem is tocsog rajta az anyag és elővigyázatosságból még ajándék nélkül pingálom a papírt) és a felkent felületre krétával ugyanúgy írhatunk, rajzolhatunk, mint a táblákra. A csomagot spárgával kötöttem át és apró üveggömbökkel díszítettem.
#2 Natúr papír - szatén szalag együttese
Szintén egyszerű és mutatós a rövidáru boltokban kapható szatén szalaggal átkötött és apró üvegdísszel díszített csomag. Ehhez - táblafesték híján - kicsi kísérőkártya dukál.
#3 Natúr papír - fémszálas pékzsinór
Igen, megint ez a fekete szín, ami immár nem csak a becsomagolt ajándékot rejtő papírra táblafestékkel pingált csillagokban, de ezüst szállal pödört fekete pékzsinórba is visszaköszön. A csomagokat ezúttal fenyőágakkal díszítettem.
#4 Natúr papír - szatén szalag párosa
Ez a verzió a második változat melegebb színekben úszó párja. A natúr csomagolóanyagba burkolt ajándékot aranyba hajló szatén szalaggal kötöttem át és színben passzoló dísszel díszítettem.
#5 Natúr papír - pékzsinór
A harmadik változathoz hasonló, nemcsak a felhasznált kellékek tekintetében, de abban is, hogy ez a kettő csoport az, amin leginkább látszik micsoda közdelmet folytattam a papírral. A natúrpapírt rózsaszín-piros pékzsineg tartja össze, pirosbogyós dísznövény díszíti és az ajándékot bájos kártyák kísárik.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!
Have a nice day!
DRKUKTA
A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!