Mint a lélegzetvételt, olyan természetesnek vesszük a város színpadképét, mindennapi fellépésünk díszletét. A múló időnek, emberi nemtörődömségnek vagy szándékos beavatkozásnak betudható pergő vakolat, egy szobor könyöke helyén meredező vas, földig rombolt ipari műemlékek hűlt helyének látványa felveti a színpadkép elmúlásának lehetőségét mire futó sopánkodás vagy éppen erőteljesebb bosszankodás a reakció. Vajon hasonló érzések kavarogtak az utca emberében, mikor a mai Rákóczi tér elődje porondra lépett?

A Nyugati tér felé rohantam, hogy el ne mulasszam a családi randimat, mikor galád módon beszippantott a Szent István körút 22. tágasra tárt kapuja. 

Akik a blogot követik, azoknak biztosan nem titok, hogy aktív látogatója voltam, vagyok, leszek a Kulturális Örökség Napjainak. Ennek keretein belül volt alkalmam ellátogatni a Gutenberg-otthonba is, ebbe a több, mint száz éves épületben, melynek lakói, azt hiszem minden társasház lakói előtt példával járhatnának elől. Következzen egy kis képes beszámoló, kiegészítve az épület elgondolkodtató, viszontagságos, ugyanakkor nagyon szép történetével.

Kihagyhatatlan épületegyüttes, s mi lehetne stílusosabb belépő annál, minthogy a Bazár újbóli megnyitását követő első alkalommal az Ybl Emlékévben tesszük itt tiszteletünket. (For English read more.)