Mint a lélegzetvétel. Olyan természetesnek vesszük mindennapi fellépéseink díszletét, a város színpadképét. Néhanapján a múló idő, az emberi nemtörődömség vagy éppen a szándékolt beavatkozás nyomán pergő vakolat, a szoborkönyök helyén meredező vas felveti az épített örökség elmúlása lehetőségét mire futó sopánkodás, az ipari műemlékeket nem kímélő, évszázados városrészeket a föld színéről eltűntető, húsbavágó rombolásokra pedig 'jó' esetben legalább bosszankodás a válasz. Rejtély, vajon kavarogtak-e hasonló érzések a Rákóczi tér feltűnése idején az utca emberében.

A Nyugati tér felé rohantam, hogy el ne mulasszam a családi randimat, mikor galád módon beszippantott a Szent István körút 22. tágasra tárt kapuja. 

Akik a blogot követik, azoknak biztosan nem titok, hogy aktív látogatója voltam, vagyok, leszek a Kulturális Örökség Napjainak. Ennek keretein belül volt alkalmam ellátogatni a Gutenberg-otthonba is, ebbe a több, mint száz éves épületben, melynek lakói, azt hiszem minden társasház lakói előtt példával járhatnának elől. Következzen egy kis képes beszámoló, kiegészítve az épület elgondolkodtató, viszontagságos, ugyanakkor nagyon szép történetével.

Kihagyhatatlan épületegyüttes, s mi lehetne stílusosabb belépő annál, minthogy a Bazár újbóli megnyitását követő első alkalommal az Ybl Emlékévben tesszük itt tiszteletünket. (For English read more.)