Akik a blogot követik, azoknak biztosan nem titok, hogy aktív látogatója voltam, vagyok, leszek a Kulturális Örökség Napjainak. Ennek keretein belül volt alkalmam ellátogatni a Gutenberg-otthonba is, ebbe a több, mint száz éves épületben, melynek lakói, azt hiszem minden társasház lakói előtt példával járhatnának elől. Következzen egy kis képes beszámoló, kiegészítve az épület elgondolkodtató, viszontagságos, ugyanakkor nagyon szép történetével.
Az Otthon sorsát, otthonaik sorsát olyannyira szívükön viselik mai napig is az itt lakók, hogy az épületnek saját honlapot is készíttettek, amelyre legnagyobb örömömre többek között feltöltötték az egyik, 1998-ból származó, Csonka Gizella és Bulkainé Ádámosi Margit neveivel fémjelzett pályázati anyagot is. Bejegyzésemhez ebből csipegetek, hiszen ki tudná ennél kerekebben, teljesebben, szebben és érzelemdúsabban összefoglalni az Otthon történetét, mint ő maguk? Bármennyire is igyekeztem a lényegre szorítkozni a szerzők szövegének mazsolázása közben, az írás terjedelmes lett, de biztatok mindenkit, hogy olvassa végig, hiszen elgondolkodtató ez a visszaemlékezés.
A honlap szerint "1907-ben itt (Sándor téren - a blog szerzője) épült a Nyomdászotthon, de a városi hatóságok a nyomdászok ismételt kérése ellenére nem engedték meg a tér mai elnevezését. Csak 1946. óta viseli Gutenberg Jánosnak (1397-1468), a könyvnyomtatás feltalálójának nevét. (…) A Gutenberg-Otthon születésének körülményei: „...Valamikor volt a Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők szakegyesületének (alakulás éve 1866.) egy kis háza a Klauzál utcában, folyton javíttatta, tataroztatta és végre túladott rajta. Az egyesületi ház eszméje több ízben foglalkoztatta a kollegákat… 1905. évi április hóban tartott rendes évi közgyűlésen a választmány indítványt nyújtott be egy egyesületi bérház építésére vonatkozólag, melyet a közgyűlés elfogadott s az építés és a telekvétel előmunkálatait egy bizottságra ruházta. Ez a bizottság hosszas keresgélés után két telket szemelt ki. A Damjanich-utcai árvaház 650 négyszögöles telkét, amelynek 220 000 korona volt az ára és a Gyöngytyúk-utcai 14. számú (mai Gyulai Pál utca) 620 négyszögöles telket, mely utóbbihoz sok érdekes nyomdász reminisszencia fűződik. Szavazásra kerülvén a dolog, a bizottság többsége a Gyöngytyúk-utcai telek mellett döntött, mely a város középpontjában van. Ez a telek 208 000 korona árban kialkudtatván, az 1905. szeptember 27-én egybehívott rendkívüli közgyűlés a telek megvételére vonatkozó indítványt elfogadta és az építkezés és telekvásárlás lebonyolítására egy öttagú bizottságot választott, név szerint Pollák Simont, Sági Adolfot, Lerner Dezsőt, Rothenstein Mórt, Marczievicz Lajost és hivatalból Wolf Antal, Zalka Lajos, Novitzky N. László és Siefried József és utólag még Schwarz Ambrus hivatalnokokat. A jövedelmezőség kiszámítására és a tervvázlatok elkészítésére a bizottság ezután négy műépítészt kért fel… Hátránya volt e teleknek, hogy csak háromemeletesre lett volna építhető, egy szűk utcában feküdt és az udvar nem volt egy nagyterem céljára előnyösen felhasználható… Főelőnye abban volt, hogy a város középpontjában feküdt. A négy beérkezett tervrajz közül a bizottság Vágó László és József műépítészek tervét találta legmegfelelőbbnek és a közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján megbízást adott nekik a végleges tervek elkészítésére. Vágó műépítészek, különösen Vágó József kijelentette, hogy a telket drágának tartja… az esetben ajánlotta a telek megvételét, ha ennél kedvezőbbet nem találunk. A bizottság hosszas keresés után a közvetlen közelben fekvő Sándor tér 4. számú egyemeletes házat szemelte ki és miután annak tulajdonosát kikutatta, azzal ügynökök közbenjárásával érintkezésbe lépett. Az 527 négyszögöles telek ára 350 000 korona volt, melyből hosszas tárgyalások után 4000 koronát lealkudván, a tényleges vételár 346 000 koronában állapíttatott meg… Mindenek előtt megbíztuk Vágó műépítészeket, hogy a Sándor téri telken építendő ház végleges terveit készítsék el kimondván egyszersmind azt is, hogy a terveket három elsőrangú műépítész - szakértővel fogjuk felülbíráltatni. Erre Korb Flóris, Lechner Ödön és Pecz Samu építőművészeket kértük fel, kik azt elfogadván, a tervek némi módosítással teljesen megfelelőknek találták és a homlokzat szép koncepcióját külön is kiemelték. Ezek után a kölcsönök megszerzéséhez kellett látnunk. A szükséges amortizációs kölcsönt 46,5 évre vettük fel, elég kedvező feltételek mellett. Az építkezést, miután az adás-vételi szerződést megkötöttük, 1906. május 3-án a régi épület lebontásával és június elején az alapfalak lerakásával megkezdtük. A kőművesmunkát a Schomann cégnek adtuk ki, mely a legelőnyösebb feltételek mellett vállalkozott az építés keresztülvitelére. Alig hogy belekezdtünk az építésbe, máris különféle akadályok tornyosultak elénk. Az építés kezdetén, június 1-én volt az első sztrájk, a földmunkások sztrájkja, a napibér 20 fillérrel való emeléséért, mely azonban csak fél napig tartott. A vállalkozóval kötött szerződésnek a vis maiorra vonatkozó pontja újabb akadályt gördített az építkezés elé, melyet csak nehezen sikerült semlegesen megoldani. Júliusban a kőművesek egy napig sztrájkoltak három munkás elbocsátása miatt. Ugyancsak júliusban kizárattak az ácsmunkások és az ácsmunkák halasztást szenvedtek. Július végén a kőművesekkel újabb konfliktusunk volt, melyet a napibér emelésével intéztünk el. Augusztusban egy újabb munkabeszüntetés volt, mely azonban csak néhány órára terjedt. 1906. augusztus 25-én volt a főfalegyen, minden szokásos sallang nélkül, a munkások megajándékozásával. Szeptemberben az összes kőműveseket kizárták, ennek folytán az építés teljes öt hónapot késett s nekünk tetemes kárt okozott. A munkát ennek következtében házilag folytattuk, hogy az építkezéssel előbbre juthassunk. Közben még egy pár kisebb munkabeszüntetés volt (állványozók, napszámosok), melyeket azonban szintén békés úton intéztünk el. Februárban, miután a segédek és munkaadók megegyezni nem tudtak, az építést Vágó József vette át. Közben kizárattak a bádogos -, vízvezeték- és fűtésszerelő munkások és ezeket a munkákat csak a legnagyobb erőfeszítések árán lehetett házilag elvégeztetni. Hogy mily nagy és felelősségteljes munkát végzett a bizottság, azt felesleges felsorolni. Közel 60 rendes ülés tartatott és ezenkívül egyes bizottsági tagok folyton permanenciában voltak. Az építkezés anyagi oldalának lebonyolítása is tömérdek utánjárást, tárgyalást tett szükségessé. De végre elkészült a ház s a felavatás 1907. október 13-án nagyobb ünnepély keretében ment végbe… A ház építési költsége 939 000 koronát emésztett fel, mai (1912.) valóságos értéke pedig körülbelül 1 400 000 korona. Ez a hatalmas épület, amelyet az egyesület erejével teljesen önerőnkből létesítettük, méltóan fejezi ki a szervezkedésben rejlő óriási erőt és az összetartás hatalmát. (...)”
"A méreteiben impozáns és külső szépségében is elragadó négyemeletes palota büszkén hirdeti a munkásszolidaritás teremtő erejét. Kitartó küzdelem, szorgalmas munka és a nyomdász elvtársak (Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete - a blog szerzője) mindenkor példát adó összetartása fejlesztették olyan naggyá a segélyező egyesületet, hogy most saját otthonában végezheti tiszteletet érdemlő munkáját. (…) Vágó József és Vágó László műépítészek alkotása. Feladatuk mindenképpen nehéz volt, mert egyrészt bérlakások építésével az egyesület befektetett tőkéjének kellő biztosítását kellett elérni, másrészt a nyomdászmunkásság hivatali és egyleti helyiségeit kellett elhelyezni, sőt ezenkívül óriási díszterem is van az épületben, mely színielőadások tartására alkalmas. A Főherceg Sándor téren van a lakók bejárata, akik az épület négy emeletsorát foglalják el. A 38 elegánsan kialakított lakást két tágas lépcsőház, személy és teherfelvonó szolgálja. Teljesen elkülönítve ettől, a Kölcsey és Bérkocsis utcákban vannak az egyleti helyiségek bejárói, mindkét oldalon egy-egy külön lépcsővel, mely csak a félemeletre vezet. Itt vannak a különböző irodák, előadó-, olvasó-, játszó- s gyűléstermek, könyvtár, melyek együttesen 125 méter utcai homlokzatot és mintegy 1 200 négyzetméter területet foglalnak el. A két 4 méter széles egyleti bejáratot egy 30 méter hosszú csarnok köti össze, mely csarnok a díszterem előcsarnoka, ruhatára és buffet-je. az udvar területét foglalja el és színpaddal, öltözőkkel felszerelve színielőadások tartására is alkalmas, míg a tulajdonképpeni udvar csak két emeletsorral e felett van. Az udvar tágas, napos, üde. Simára meszelt falain semmi építészkedés, semmi gipsz, e téren talán legmerészebb eddig egész Budapesten. Egyetlen dísze a vaskorlát és a falakat díszítő majolika burkolat. A földszintnek az utcára néző területét üzletek foglalják le. (…) A homlokzaton alkalmazott s a nyomtatást ábrázoló képeket Kernstock Károly festőművész tervezte. E képek kivitele, monumentális jellege és olcsósága folytán figyelemre méltó. Az alakok egyszerűen csak körvonalazva vannak a vakolatalapban, a háttér pedig zöld és arany, magyaros mintájú szőnyeg. Maga a körvonal jó hüvelykujj vastagságú bemélyítés. Ugyancsak művészeti alkotás a homlokzat középen levő két munkásszobor - Szamovolszky - Gách és Bethlen szobrászok művei - is."
Az első lakókról "Mindössze annyit tudunk a kezdetekről, hogy maga Lechner Ödön is e házban lakott, az ötödik emeleten levő műterem lakásban, valamint a műépítész, e ház tervezője Vágó József is. Bizonyára e hely varázsa, hogy napjainkban is művészházaspár tulajdonában van. (…) 1948 után a lakásleválasztások és kiutalások révén majdnem kétszer annyian laknak ma itt, mint amennyit eredetileg a mesterek terveztek. - mondják. „Az egyes lakószinteken, vagyis az első emelettől fölfelé, szintenként 9-9 lakást építettek, négy, három és két szobásakat. A legfelső, az ötödik emeleten táncterem volt, amit később sportteremmé alakítottak. Most művészházaspár lakja évtizedek óta. A házban egykor két lift is működött és senkinek nem jutott az eszébe, hogy a tüzelőt ne a teherliften vitte volna fel, mert itt valamikor cserépkályhával melegítettek. És vannak még lakások, ahol díszelegnek azok a rég-régi, cserépkályhák. Szép, fatüzeléses, vállas, magas kandallók. Hihetetlen szinte, hogy mennyire takarékosan lehetett ezekkel felmelegíteni a majdnem négy méter magas szobákat. Ma gáz fűti a kályhacsempét, ahol még van. Emeletenként falikút is volt a teherlift melletti részen, hogy a függőfolyosó, s a lépcsők mosásához abból vehessen vizet a viceházmester. Ugyancsak építettek mosókonyhákat, méghozzá emeletenként, sőt, hozzá szárítóhelységet is. Uram, a főlépcsőház lépcsőit piros kókuszszőnyeg borította, rézpánttal lefogatva, s mellette szidolozott rézkorlát vezetett fel. (...) Ha erre jár, kedves olvasó, jöjjön, lépjen be és nézze meg, milyen szépen megmaradt máig a kőpadló a hallban és a lépcsőházi fordulókban. Öntött terrazzo burkolattal díszítették, kőből kiöntve az egymásba kapaszkodó G és O betűket : Gutenberg Otthon. Nem Gutenberg ház, Otthon. Már építésekor is annak szánták. S ugyanez a monogram díszeleg valamennyi ajtókilincsen, záron."
A szerzők a lakók visszaemlékezéseiről is írtak: "(…) Az ötödik szinten, a padlástérben a két mosókonyha közül az egyik feleslegessé vált, a lakók ezt a tényt nyilatkozatukkal megerősítették, így került sor egy kisebb méretű lakás kialakítására. (…) Ekkor már a nagyobb saroklakásokat is elért a leválasztási hullám, nem egyből három kisebb lakás is készült. Így nőtt meg a lakások száma az eredeti 38-ról 64-re. (…) A gyönyörű, óriási lift, amelyben zöld bársony huzatú pad volt és nem romlott el olyan gyakran, mint ez a kicsi, a mai. Mind a kettő üzemben volt, a hátsó, a teherlift kímélte a fő liftet. (…) Az épületet 1948-ban államosították, tehát megszünt a szakszervezeti tulajdon. A bérlők a lakbért az ingatlankezelőnek fizették. (…) amikor ez a ház épült, akkor még nem volt szemben épület. Vágó József ezt a műtermet magának tervezte ide, ezért van itt ez a sok, óriási ablak. Sőt, egykor még tetőablak is volt, csak a hetvenes években megszüntették. Lakni pedig egy emelettel lejjebb lakott és egy csigalépcsőn jött fel ide. Akkoriban nem ütközött az ember tekintete semmibe és kora délutántól késő estig besütött a nap. Mi kellhet több egy alkotó művésznek (annak idején maga Lechner Ödön is lakott itt állítólag), hisz ez a szint akkoriban körpanorámás volt. (…) korának legmodernebb technikai megoldásával készült, az első „felhőkarcoló” - rendszerű ház volt, melynek vázát I alakú acélgerendákból készítették; vagy, hogy a Sándor utcai ( mai Bródy Sándor) palotasor lezárásának szánta e házat az építész. (…) a „Micsoda éjszaka” címűt filmet forgatták e házban a Latabárokkal. Valamikor itt lakott Mándy Iván, az író. Itt élt Brill Oszkárné, zenetanár a Kodály módszer egyik korai alkalmazója. Turán László tánczenész is lakótársunk volt."
Ez a lakás jól szemlélteti az Otthon építésekor nem tervezett beépítéseket az osztrák, kétfejű sas címert mintázó, Walla-féle terrazzo padlón. A madár karmai között a nyomdászipar korabeli kellékeit tartja, mellén a Gutenberg-otthon kezdőbetűi ölelkeznek. 1907-ben tán még nem gondoltak a Monarchia felbomlására.
Átvilágító padló az első emeletről.
"Az 1972. évi nagytatarozás, modernizáció avagy az épített értékek kisöprése (…) Mi minden tűnt el, milyenek voltak a munkaszervezések, vagy inkább szervezetlenségek? „A hetvenes években verték ki a lépcsőházi ablakokból az ólomüveget, mindössze a szakszervezeti irodaszárny egyik ajtaja őrizte meg az eredeti állapotot. Nehéz volna kideríteni, hogy pontosan miért is. Egyesek szerint azért, mert hiányos volt. Mások szerint a filmesek tették tönkre, de ezt nem hiszem. (…) A ház tetején állt két szobor, azt mikor vették le? Azokat is a „modernizáció” tüntette el és nem is tudjuk, hova kerültek. Ez az egyetlen dolog, amit valójában nem bánok. Az idő annyira megette a rögzítést, hogy félő, volt, lezuhan, akár ide belülre a műterembe, akár le az utcára. Nyilván, mert a rendes és tökéletes rögzítés nagyon sokba került volna akkor, hiszen azt megelőzően elmaradtak a rendszeres karbantartások, s most egyszerre kellett volna pótolni mindent, úgyhogy inkább levették. Eltűntek. Azóta sincsenek meg, pedig kerestük. Sajnos, egyetlen jó fotót sem találtunk róluk, amely elég részletgazdag lenne ahhoz, hogy újragyártassuk. A homlokzatot díszítő freskószerű képeket, amelyek nyomtatást ábrázoltak, bevakolták. Ha a szobrokat nem is, de a nyomdászéletet megmutató képeket helyre lehetne állíttatni. A felvonókat, amelyek az Országházban működő felvonókhoz hasonló műremekek voltak, ugyancsak ekkor alakították át jellegtelen szerkezetté. A kovácsoltvas elemeket lángvágóval feldarabolva elszállították - valószínű - beolvasztásra."
És, hogy a rendszerváltás után micsoda munka volt a frissen alakult társasházban az Otthont megharapdáló idő nyomainak eltűntetése? A szerzők erről is megemlékeznek. Ehhez képest a frissen épült társasházak általános problémái szememben kismiskáknak tűnnek: "(…) 1992. július 1-jén kezdtük. Az első közgyűlést az IKV dolgozói „vezényelték” le, mi alig értettünk valamit, de tettre készen megalakult az első intézőbizottság ill. számvizsgáló bizottság három-három taggal (...) Rengeteg probléma tornyosult előttünk:
- például: a házmester lakást eladták lakottan a lakóknak, mint közös tulajdont, de a benne élő, már nyugdíj korú házfelügyelő házaspár és fia nem kapott másik lakást. Egyenlőre így nem tudtunk gondnokot alkalmazni;
- a lakások szerződésében elővásárlási jogot tartott fenn magának az Önkormányzat. A Köztársasági Megbízotthoz kellett fordulnunk, aki töröltette ezt;
- az „Állagmeghatározó szakértői vélemény” elnagyolt, nem valóságos állapotokat tartalmaz. Kérésünkre - állítólag - független szakértőt kértek fel a felülvizsgálatra, de mint utóbb kiderült, ugyanaz a személy végezte , mint aki az eredetit;
- az IKV egyetlen tervdokumentációt sem bocsátott rendelkezésünkre, mondván a pincében, ahol tartották, elázott. Egyetlen - a felújításokról készült -dokumentumot nem kaptunk kézhez. Kaotikus állapotokat vettünk át.
(…) Az elvünk az volt, hogy közösséget, tisztaságot, rendet, szép környezetet alakítsunk ki. A „patikában sem köp le a földre senki és a szemetet sem dobja el” elv tartotta bennünk a lelket.A közösségteremtés nehezebb feladatnak bizonyult, a lakótársak alig ismerték egymást. (…) Karácsonyra minden lakótársunk üdvözlő sorokat kapott, az udvarunkon pedig december 24-én meggyulladtak a karácsonyi gyertyák a hatalmas fenyőfán. Ez már hagyománnyá vált. Ezzel is éreztetni kívántuk, hogy miénk a ház és szépségét tőlünk kaphatja. (…) Talán a legtöbb gondot - különösen a kezdeti időszakokban - a tulajdonosi szemlélet kialakítása jelentett. Sokszor hallottuk: „ezt minek kell, jó ez úgy ahogy van”. Az első tevékenységünk, amihez pénz nem kellett, de összefogás igen, a pince kitakarítása volt. Két hétvégére hirdettük meg a munkát, s szinte valamennyi lakótársunk megszállottan dolgozott, hordtuk ki az utcára a közel harminc-negyven éve felgyülemlett szemetet. A mennyiséget illusztrálja, hogy a szemétszállító autó, amelyet lomtalanításkor használnak, kétszer telt meg. A lakásokhoz tartozó pincék ajtajára név és emelet, ajtószám került. Ezután következett a padlás, ahol hasonló állapotokat találtunk. (…) Az épületet zárhatóvá tettük, kaputelefont szereltettünk (…) A kapu alatti kukák tárolását megszüntettük, az új helyük a kis udvar lett. Több helyre kellett plakátot tenni, mert néhány lakótárs „csak úgy” letette a szemetét és ott hagyta, ahol éppen jól esett neki. Fél év kellett ahhoz, hogy ez ne így legyen. De a „patikában senki nem köp a földre” elv működött. Elérkezettnek láttuk az időt a főlépcsőház festetésére. A munka utáni takarítás során derült ki, hogy a ‘72-es nagytatarozásnál a lépcsőházi korlát tulipános motívumait, valamint az eredeti rézkorlátokat feketére festették - ezeket több-kevesebb sikerrel levakartuk. Még ez év őszén átvizsgáltattuk a tetőzetet. Újabb gondot jelentett az utcai homlokzat állaga, nagyobb eső, illetve szél hatására hatalmas darabok kezdtek „önálló életet,” - leváltak -, s ezzel óriási veszélyt jelentettek. (…) Az 1994. év feladata volt az újravakoltatás. Szakértőink szerint műszaki szempontból kívánatosnak bizonyult, hogy a homlokzat helyreállításánál - a vakolásnál - a hiányzó díszítőelemek pótlása és festése, valamint a teljes homlokzat felújítása (nyílászárók fehérre mázolása, a homlokzattal megegyező színű konvektor-szellőzők készíttetése, stb.). Mindezekre természetesen pénzünk nem volt. ’94 februárjában, a Magyar Nemzetben megjelent Budapest Főváros Közgyűlésének a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló 54/1993. számú rendelete. Mint védett épület, a mi házunk is szerepelt a listán. (…) Ekkor kutattuk fel azokat a régi fényképeket és más dokumentumokat, amelyek az épület eredeti állapotát illusztrálják és e dokumentum első fejezeteiben mutattunk be. (…) A függőfolyosók járó széleit műgyantával vonattuk be. Mára már kiderült ez csak részleges megoldás, miután az időjárás viszontagságai miatt - erős napsütés, víz, hó, fagy - feltöredezett, gyakorlatilag védelmet nem nyújt. A korlátokat rozsdátlaníttattuk és lefesttettük.A homlokzat felújítási munkái is folytak: gőzborotvás lemosás, díszek felrakása, festés, majd a nyílászárók asztalos- és festő-munkái. A homlokzaton lévő, függőleges ereszcsatornákat is - kérésünkre - lefestették. (…) Ámulva néztük lakóházunk metamorfózisát. De idegeneknek is feltűnt, amit jeleztek a sorban megjelenő újságcikkek (…) következett a műszaki átadás, melyre minden olyan személynek küldtünk meghívót,akivel a homlokzat-felújítás kapcsán találkoztunk. A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete rendelkezésünkre bocsátotta a Színháztermet, ahol forró kávéval láttuk vendégül a megjelenteket. 1996. (…) Január hónapban a lépcsőházi üvegablakok terveinek zsűriztetése megtörtént, (…) villanyhálózatunk olyan állapotba volt, hogy a felújítása halasztha¬tatlanná vált. Komoly tűzveszélynek voltunk kitéve. (…) A vízóránk leállt, működésképtelenné vált, a ház egyik villanyóráját is cseréltetnünk kellett (utolsó hitelesítése az ötvenes évek végén történt), a frissen elkészült homlokzaton kivitelezési hibák jelentkeztek. Az erkélyek vízköpői körül beázott a vakolat, le is esett, valamint a „Gutenberg Otthon” felirat betűi lemállottak. (…) Szerettük volna a pincét hasznosítani, de a mai napig nem sikerült. Körülményes a lejutás, ugyanis ez a rész régen a légórész volt, gyönyörű tiszta, száraz, körülbelül 100 négyzetméter nagyságú. Az udvarunkban levő színháztetőt is rendbe hozattuk, a hozzátartozó ereszcsatornákkal együtt. (…) Novemberben ismét műszaki átadásra került sor, elkészült a lépcsőházi ablakok üvegeinek felújítása. Gyönyörű színekben pompázott a főlépcsőházunk. Örömünk határtalan volt, mert a pályázaton ismételten nyertünk. Nem minden lakótársunk osztozott örömünkben, volt olyan megjegyzés is, minek csináltunk „templomot” a belső részből. Nehezen értették meg, hogy a pályázati kiírások a védett értékekre vonatkoznak, azok helyreállítását finanszírozzák és nem az üzemeltetés anyagi támogatását - szerintünk helyesen. De minden csoda három napig tart- mondja a közmondás, napjainkban osztatlan az öröm a szépülő házunkban. (…) Közben készültek az ajtók üvegezési munkái. Filmet is készíttetett róla a Főpolgármesteri Hivatal Települési Értékvédelmi Osztálya. Az ajtókra rézgombokat vásároltunk, az egyik tulajdonostársunk, aki ötvös-művész, megtervezte a védőrácsokat az ajtóra. Sőt megvásárolta a hozzávaló anyagokat és kivitelezőt is kerített."
Korábban Róth Miksa műhelyében készült ablakok díszítették a lépcsőházat.
Az Otthon lakói 2010-ben csatlakoztak a Kulturális Örökség Napjaihoz, amely alkalomból egy kiadvány is világot látott. Ebben említik, hogy a Művelődési Otthon, amely két szintet foglal el sajnos nem tekinthető meg. Elmondásuk szerint "a volt tulajdonos, a Nyomdaipari és Papiripari Dolgozok Szakszervezete 2007.évben eladta a BHG Ingatlanhasznosiro Kft. részére. Az új tulajdonos még a tulajdonba lépése előtt engedély nélkül szétrombolta a két szintet, majd a KÖH felhívására beadta az építési engedélyeket, a már elvégzett munkákra pedig – pince egy részén engedély nélkül szivárgott, építtetett – fennmaradási és továbbépítési engedély kért, amelyet meg is kapott. Harmadik éve semmi sem történik a két szinten, ahol a válaszfalakat kiverték, a födémek teljesen kibontva állnak, rontva az épület állékonyságát." Jelentem, hogy egy állítólagos tulajdonos változáson kívül a mai napig (értsd 2014 szeptembere, amikor is látogatást tettem ott) nem történt semmi sem az érintett ingatlan résszel, így látogatásunkkor a Művelődési Otthon, a színház nem volt megtekinthető. Melegen ajánlom viszont az előbb említett pár oldalas kiadvány tanulmányozását, ugyanis tele van képekkel az épület megelőző és jelenlegi állapotáról, illetve a Művelődési Otthon mai sanyarú arcáról is.
Jellegzetes Vágó-féle madarak díszítik a korlátot a körfolyosón.
Ha hozzám hasonlóan te is belesnél az általában zárt épületek védelmező falai közé, kövesd figyelemmel a Kulturális Örökség Napjai honlapját (bár ez most valami miatt nem működik, de eddig működött, becsszóra) vagy közösségi oldalukat, hiszen idén is eljön az ő idejük. Ne felejtkezzünk meg ugyanakkor a DRKUKTART blogról sem. Ne maradj le az újdonságokról, kövesd a DRKUKTART oldalát a Facebook, az Instagram vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
Don't forget following DRKUKTART on Facebook or Instagram to get new feeds more times a week. Follow my blog with Bloglovin!
Have a great day!
DRKUKTA
