Egy pillanatra sem tévesztettük szem elől. Nem téveszthettük szem elől. Hajnalok-hajnalán elménkbe ragadt, retinánkba égett, szagot fogtunk. Vadászebek módján csüngtünk minden kis gyanús csírán, nyomon, romon, ami az mai ember kézjegyeként szinte levakarhatatlanul pöffeszkedett Milánó évszázados utcáin.

Már a kezdetek kezdetén meghátrálnék, mikor azt írom, hogy úgy hiszem a soron következő szösszenet nem tartozik életem legcsillogóbb szöszei közé még akkor sem, ha vannak fényesebb elemei. Tekintettel azonban arra, hogy a hasonló önkifejezési módokat korábban már az utcaművészet gyűjtőnév alatt tettem közzé, most is megtartanám ezen jó szokásomat. 

Míg Firenzében mondhatni könnyű dolgom volt a diszkréten a házfalakra és egyéb utcai műtárgyakra csempészett, jogosan kettős megítélésű utcaművészet alkotókra való bontásával, addig Berlinben annyian veszik különféle módon - önkifejezés céljával - birtokba a házak homlokzatait, a garázskapukat, a tűzfalakat, a közlekedési táblák (jobb esetben hátsó, rosszabb esetben) első felét és egyéb elvetemült ötletnek ható felületeket, hogy a német fővárosban művelt utcaművészetet a teljesség igényével alkotókra bontani és egy logikus sorrendben bemutatni pár nap után eleve hamvában halt ötlet. 

Fogadok, hogy az utcaművészet nem az első, ami eszedbe jut az Örökvárosról. Pedig Róma belvárosában, illetve a turistacélpontok közelében, még a Vatikánban is számos helyen fellelhető az utcaművészet (street art) avagy utcai művészet számos formája. A teljesség igénye nélkül nézzük csak, melyek is ezek az alkotások, amelyek elkövetői úgy érezték, hogy helyük van Róma végtelen vásznán. 

Bármennyire is összefonódik Firenze története a művészetpártoló Medici családdal, ne áltassuk magunkat azzal, hogy a Medici család uralmát követően a művészet megszűnt létezni Toszkána fővárosában. Ellenkezőleg. Él és virul, s egyik legszembetűnőbb vállfaja az utcaművészet. Ez az, ami éppen magára vonta figyelmemet.