DRSTREETART: RIGAI UTCAMŰVÉSZET (Street art in Riga, Latvia)

2016. november 24. 08:28 - drkuktart

drkuktart_riga_streetart01.jpg

Már a kezdetek kezdetén meghátrálnék, mikor azt írom, hogy úgy hiszem a soron következő szösszenet nem tartozik életem legcsillogóbb szöszei közé még akkor sem, ha vannak fényesebb elemei. Tekintettel azonban arra, hogy a hasonló önkifejezési módokat korábban már az utcaművészet gyűjtőnév alatt tettem közzé, most is megtartanám ezen jó szokásomat. 

A gyűjtőkategória kapcsán az elsőt követő második visszakozás rögtön az, hogy bizony én sem tekintek mindent ide tartozónak. Az ugyanis, amikor valaki odakaparja a nevét válogatás nélkül minden térelemre - ki tudja miben reménykedve -, vandalizmus. Nemcsak randa, de totál felesleges is. Mindamellett a valódi értelemben vett utcaművészetnek is csak a megfelelő felületen - igen, egy erre kijelölt tűzfal példának okáért - van létjogosultsága, tiszteljük egymás - példának okáért a terek, az épületek tervezőinek - alkotásait is.

Nos, az előbbi szellemi magasságok után vessünk egy pillantást Rigára, ugyanis Riga nem csupán az a meseváros, amit a keresőbe bepötyögött Riga szó Google találai közt feldobott képek garmadája mutat.drkuktart_riga_streetart19.jpg

Rigában - ide nem értve az egykori Hanza kereskedőváros központját, illetve a XIX-XX. századi ikonikus épületeket - inkább a rossz állapotban lévő épületek vannak többségben, ennek ellenére a város elbűvölő. Van valami melankólikus a több mint száz éves, pergő vakolatú téglaházakból és kopott lécekkel fedett faházakból felépült lett fővárosban. Ehhez nyilván a látogatásunkor uralkodó nyirkos idő is hozzátett, de az az igyekezet is, amivel a házfalakon, kerítéseken, ereszeken, közlekedési táblák hátán nyomot hagyó emberek próbálnak jó esetben humort, iróniát, melegséget csempészni életterükbe. Olykor túlzásokba is esnek, mert szinte nem kímélnek semmilyen felületet, így kissé nehéz párhuzamot vonni a helyszíneket illetően. drkuktart_riga_streetart02.jpg

Így bizony a szűkebb értelemben vett késő középkori épületek kopott falait sem kímélik az 'alkotók', egyes megnyilvánulásaik annyira beleolvadnak a környezetbe - mint például a kezdőképen látható róka koma vagy az igencsak kétes kinézetű piros kisember és nimfa kettőse -, hogy igencsak nehéz észrevenni, felfedezésük a véletlen műve. drkuktart_riga_streetart28.jpg

Még csikkel a kezükben sem áll meg a firkálás.

drkuktart_riga_streetart03.jpg

A legendás találkozó helyszín a Laima Csokoládégyár által felállított óra (Laimas pulkstenis) a turistákat is megihleti.

drkuktart_riga_streetart21.jpg

drkuktart_riga_streetart04.jpg

drkuktart_riga_streetart20.jpg

Rigában olykor még az óriás molinora nyomtatott, az ötvenes éveket idéző reklámok is az utcaművészet kategóriába illenek. Személy szerint nagyon szeretem a grafikus elemekben gazdag reklámokat, fura módon talán sokkal jobban mint a fotóalapúakat.

drkuktart_riga_streetart27.jpg

A városban meglehetős gyakorisággal elhelyezett, de rettentően kis térfogatú elől nyíló kukákat sem kímélik.

drkuktart_riga_streetart05.jpg

drkuktart_riga_streetart26.jpg

drkuktart_riga_streetart06.jpg

drkuktart_riga_streetart24.jpg

drkuktart_riga_streetart07.jpg

Aki inkább a horgolásban van otthon, az igyekszik beburkolni minden hengeres vagy ahhoz hasonló felületet. Így kapott új ruhát a bicikli kikötésére szolgáló karika és az ereszcsatorna is.

drkuktart_riga_streetart25.jpg

drkuktart_riga_streetart08.jpg

Az egyik leggyakoribb módszer a saját készítésű matricák felcsapása. Nem kímélnek sem táblát, sem ereszcsatornát, sem kiömlő utcai szemetest, de a legelveteműltebbjének még a Szent Péter templom tornyába felmászva is a zsebében matat a keze egy jó kis matricázás reményében, ahelyett, hogy ízlelgetné a tisztelet fogalmát.drkuktart_riga_streetart09.jpgdrkuktart_riga_streetart30.jpg

drkuktart_riga_streetart10.jpg

drkuktart_riga_streetart23.jpg

A fenti vakablak egy helyi lazító intézmény falán található, ennél megfelelőbb helyet (fentebb az ablakra ragasztott sportcsukával egyetemben) keresve sem találnánk, rögtön be is villant a budapesti romkocsmák dohos hangulata.

drkuktart_riga_streetart11.jpg

Kontraszt. Fogadok egy rudiban, hogy melyik lesz a maradandóbb.

drkuktart_riga_streetart22.jpg

A központban enm jellemző a tűzfalak látványa, ha mégis, akkor azt a fentiek szerint, a környező épületek színvilágához passzoló képpel teszik barátságosabbá.

drkuktart_riga_streetart12.jpg

A 'művész' annyira sietett a jövőbe, hogy elfelejtett nyugton maradni a jelenben. Nyilván nem szükséges megjegyeznem, hogy sajnos alkalmatlan felületre került a munkája, így rövid életű lesz.

drkuktart_riga_streetart13.jpg

drkuktart_riga_streetart14.jpg

Szerelem és barátságlakatok a Bastelkajna parkban.

drkuktart_riga_streetart29.jpg

Kétfajta 'művészet' találkozása... 

drkuktart_riga_streetart15.jpg

drkuktart_riga_streetart16.jpg

drkuktart_riga_streetart17.jpg

drkuktart_riga_streetart18.jpg

A Rigáról írt összefoglaló bejegyzést itt, az Lett Nemzeti Opera és Balettről írt képes beszámolót itt éred el, míg  a léghajó hangárokból kialakított Központi Vásárcsarnokról itt olvashatsz.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2024 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása