DRKONYHART: EGYSZERŰ SZEDRES PITE

2020. július 22. 07:41 - drkuktart

drkuktart_szederpite01.jpgBokra száz tüskével védi apró magokkal teleszórt, ízes gyümölcseit. A most következő, könnyen elkészíthető és eltűnő pitéért mégis megéri, hogy trükkösen lecsipegessük róla a szedret. Ugyanakkor azt sem veti majd senki szemünkre, ha sajátkezű szüret helyett a piacon teszünk szert a gyümölcsre.

Szezonja van. Egyéb időszakban való erdő-mezőjárásaink során talán nem vesszük észre a tenyérszerűen szétterülő, cikk-cakkos szélű, csepp alakú levelekkel borított, szúrós szárú szedret, hacsak nem kap utánunk egy sűrűn benőtt ösvényen sasszézva. De ahogy pirosodik, majd szinte feketébe fordul a termés, azonnal hívogatóvá válik egy-egy az érettségtűl függően fanyar vagy édesebb szem becserkészése. A recepthez szükséges mennyiséget erdőn-mezőn csaknem lehetetlen - természetvédelmi védettségű területen tilos is - leszüretelni, de saját kertünkben legfeljebb a tüskék azok, amelyek teljes betakarítás helyett a piac irányába terelgetnek bennünket. drkukta_szederpite02.jpg
Hozzávalók:

a tésztához:

30 dkg búza finomliszt 

20 dkg márkázott vaj

1-2 evőkanál víz

a töltelékhez:

75 dkg friss szeder

10 dkg kristálycukor

porcukor díszítés gyanánt, de ezt nyugodtan ki is lehet hagyni 

A szobahőmérsékleten megpuhult vajat a liszttel alaposan eldolgozzuk és addig gyúrjuk, míg össze nem áll a tészta. Ennek eldöntése pofonegyszerű, hiszen tavasszal - köszönhetően a hosszabb ideig tartó, össztársadalmi otthonlétnek - nyilván mindenki megtanult bánni az összes létező tésztaféleséggel. Ha a pitetésztánk mégis darabokban lenne, adagoljunk hozzá először egy, szükség esetén kettő evőkanál vizet. Pár kézmozdulat és a morzsalékból pofás cipó válik. Lévén jelszavunk az egyszerűség, ezúttal mindenféle cicoma, rács, tészadísz távolmarad, a teljes tésztamennyiséget egy huszonhét centiméter átmérőjű piteformába nyomkodjuk egyenletes vastagságban akként, hogy ne csupán az aljára kerüljön belőle, de a peremén mintegy egy centiméterrel túlnyúljon a tészta. A megmosott, szükség esetén kicsumázott szedret egy maroknyi kivételével összekeverjük a kristálycukorral, az egyveleget a tésztára borítjuk és egyenletesen elosztlatjuk azon. 

A pitét kétszáz Celsius-fokra (alsó-felső sütésmód) előmelegített sütőbe helyezzük és körülbelül egy órán keresztül sütjük. Húsz-harminc perc után rápillantunk, ha a tészta megpirult, akkor a tűzforró tálat óvatosan letakarjuk alufóliával a sütési idő hátralevő részére. A megsült pfinomságot a sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint a félre tett szederrel, porcukorral díszítjük, tálaláshoz szeleteljük. Jó étvágyat!drkuktart_szederpite03.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot kívánok!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

3 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2020.07.23. 14:31:20

Tetszik benne, hogy ennyire nagy a gyümölcs aránya a tésztához képest.

Attilajukkaja 2020.08.21. 11:52:41

@drkuktart:
Azt már le sem merem írni, hogy a képeknek is egészen különleges, egyedi hangulatuk lett. :o)
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása