MARADJ OTTHON: SZOBATURISTÁSKODÁSOM NAPLÓJA

2020. április 10. 11:38 - drkuktart

drkuktart_maradjotthon_reggelipecs_turistaskodas01.JPG

Mit tehet az ember, ha otthon marad? Annyi mindent. Talán majd ezek felsorolására is időt szakítok, ha éppen nem az annyi minden kellős közepén leszek és nem éjfélkor hullok ágyba az annyi minden legvégén. Pontosabban az adott nap annyi mindenének legvégén. A következő nap annyi mindene előtt. Belegondolni is jókora energiát igénylő tevékenység, hát még végigevickélni ezeken a napokon.

Ugyanakkor a célhoz kötöttség praktikus elvének áldozva most fókuszáljunk a mai 'mit tehet az ember, ha otthon marad' gondolatfoszlányomra. Ma reggel ugyanis, ugyanúgy mint néhony tegnapi pillanat során, mikor nem az aktuális annyi minden címet kiérdemlő három, kovászos kalács és az egy mogyorós-aszalt szilvás rozskenyér készítésén pörögtem, turistáskodtam. Négy fal között. Hestegszobaturista.

Tegnap még csak félénk kezdőként toltam az ipart, ágyon lapozgatva az éppen kezembe került és tizenvalahány év híján száz éves kiadványt. Ma reggelre viszont szintet lépett ezen aktivitásom, amit az elmebomlasztásra is alkalmas előző nap után nyugalomban és hótkómában eltöltött rövidke éjszaka jótékony hatásának tudok be. Ma reggel ugyanis leültem a földre, ha úgy tetszik, megszakítottam 'túrámat' egy kis lakmározással, amely során ráadásul nem is azt ettem, amit ilyenkor szoktam. Kifordult a világ önmagából, ez pedig elemzés után kiáltott. Ennek során rá kellett jönnöm, hogy a kenyér iránti olthatatlan (bosszú)vágyamért a nagycsütörtöki szenvedéseimet okolhatom és azt, hogy az otthon sütött kovászos kenyér vetekszik a kézműves pékségek csodáival. Annyira finom, hogy mindig enném. Mindez megfejelve azzal, hogy immár három napja szemezett velem a pécsi Reggeli almás-gyömbéres lekvárja. Szóval a szituáció összetet, a fordulat pedig meglepő egy olyan egyénnél, aki szinte minden nap kezdetén granolával és gyümölccsel csillapítja éhségtől vergődő testét. drkuktart_maradjotthon_reggelipecs_turistaskodas02.JPGA test, tehát lekvár kívánt, a lekvár pedig a tegnap éjfél előtt kicsivel kisült kovászos kenyeret. Az édes finomságot rejtő, viaszolt vászon terítőre hajazó tetővel lezárt, mutatós üvegcse pedig képet. Ez a kombó pedig azt, hogy megterítsek. A turistaság szelleme előtt tisztelegve és a hanyag elegancia jegyében így történt, hogy terítő került a földre, rá a bicska és a termosz mellé eretnek módon porcelánáru és egy rakat olyan dolog, amit a vérbeli turista vagy akár én a világért se cipelne magával a természet lágy ölére. És, ha már 'kint' ettünk, nyilván nem ülünk a 'fűbe', így az élmény azzal lett teljes, hogy a terítő sarkára odakuporodott a szobaturista is. 

Bár az előkészületek még félálomba zajlottak, arra mindenképpen alkalmasak voltak, hogy szobaturistánk még inkább megéhezzen. Plusz arra, hogy a vaj kenhető állagúra puhuljon. Ezen körülmények szerencsétlen együttállásának tudható be, hogy a fotózgatás során meglepő módon egy gazdagon megkent kenyérszelet eltűnt. Felesleges is keresni. A lekváros-vajas kenyér pedig mit hívna elő, ha nem a gyermekkori nyári mozgótáborok emlékét? Mikor vajjal derekasan megkent élesztős kenyeret befedő szégyentelen mennyiségű házilekvár tűnt el pillanatok alatt és sorozatban az éhes fióka szindrómában szenvedő, fejlődésben lévő gyerektestben a szabadban parkoló turistabusz mögött felállított sörpadok mellett. Kis színes nagypénteki intro.drkuktart_maradjotthon_reggelipecs_turistaskodas03.JPGMost viszont már vár a böjti ebéd meg a szomszéd, mert ma én vagyok a soros, aki szétrobbantja a konyháját. Így sebtiben elköszönve, gyorsan pontot teszek a mondandóm végére azzal, hogy összefoglalom a fentieket, így 'a mit tehet az ember, ha otthon marad?' első leckéjét:

1. Végre relaxálhat a konyhában a végeláthatatlan kovászos termékek előállítása közben: ezúton is köszönöm az immár szinte egy hónapja tartó élményt a nemzeti ünnepünkön megfogant Vilmosnak, az anyakovásznak. Köszönöm a mohácsi Garat Malomnak, hogy remek lisztet őrölnek, amivel az ember nem adja fel az elején. Ugyanígy távolból és ismeretlenül Ormós Gabriellának (Jenői Pékség), hiszen a fenti kenyér az ő egyik receptjének változata. 

Kapcsolódó kép: Legalább négy, ahol a tegnap esti rozskenyér befigyel.

2. Tovább támogathat szívének kedves, magyar szolgáltatókat és termelőket a win-win jegyében annak érdekében, hogyha végre az ember kirepül fészkéből, legyen kinek a termelői zöldségét megvásárolni a piacon, legyen kitől aznap vágott napokig pompázó virágot tenni a vázába, legyen hol elfogyasztani egy itthoni alapanyagokból készített ízletes villásreggelit mikor éppen nem otthon étkezik vagy éppen különleges teákat kortyolni, legyen kinek a frissen pörkölt kávéját iszogatni és legyen kitől világhírű bort tölteni a pohárba. A lista közel sem véges.

Kapcsolódó kép: Mindegyik, ahol üvegben vagy anélkül ott virít a pécsi Reggeli gyömbéres almalekvárja, ami egy támogatói termék, így aminek megvásárlásával hozzájárulhatsz, hogy ez a szuper hely fennmaradjon.

3. Szobaturistáskodhat, fantáziáját használva megteremtve a turistalét egyes momentumainak illúzióját, miközben magára szedhet olyan mindenkor aktuális és a nem csupán a szűken vett túrázás során, de az életben egyébként is több mint hasznos tudást, amit a magyar turistáskodás derekán mindenféle felesleges sallang nélkül fogalmaztak meg valóban turistáskodó szakemberek. 

Kapcsolódó kép: Valamennyi, ahol szerényen meghúzódik a Dr. Dobiecki Sándor, Kessler Hubert és Skolil Vilmos által jegyzett, 'A turista fölszerelése' címet viselő 1935-ben megjelent budapesti kiadvány.

4. Számba veheti azt, ami az életben valóban fontos.

Kapcsolódó kép: a fejünkben pergő kockák.
drkuktart_maradjotthon_reggelipecs_turistaskodas04.JPG

A szobaturistáskodásnak ilyen magvas gondolatokat emésztgetve most gyorsan véget vetek, irány a konyha, jöhet a napi relaxáció. Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot kívánok!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása