Amióta eszemet tudom - datáljuk ezt mondjuk kis-nagyiskolás életem egyik napjára - a napjaim a konyhában itt-ott felbukkanó, gőzölgő teával indulnak.Az eszemet megelőző korábbi tudattalan állapotban is napjaim szerves része volt ez az ital, de inkább délután, éhséget elnyomva, a gyermektestet cukorsokkal energetizálva. Nem lövök nagyon félre, ha azt gondolom, ennek a teának talán csak a nevében lehetett köze a nemes italhoz, méghozzá így is csupán a sokat mondó 'ovi-' - alapesetben jelzővel, ám jelen kombinációban lényegét tekintve - fosztóképzővel megspékelve. Erre tekintettel ezen időszak szükségszerű megemlítésén túl a továbbiakban nem is időzök ennél a folyékony halmazállapotú citromos és igen édes nedű emlékezetén. Mint mondani szokták, ifjú voltam és bohó.
Az óvodás uzsonnák óta ugyanis számottevő mennyiségű valódi tea lefolyt a vén Kukta torkán. A tea iránti elköteleződésem első láncszemei elsősorban Édesanyám gondosságának köszönhetők, aki esettől és alkalomtól függően hol gyógynövényekből, hol valódi teanövényből készített, általában mézzel édesített italt tett reggel a konyhaablakba. A mágikusan megjelenő napindító tea magamhoz vétele olyan lényegi alkotóeleme volt a világomnak, mint a levegővétel. Az a kérdés, hogy lehetséges-e, hogy az ital ezen misztikus manifesztálódáson túl máshogyan is előálljon, sokáig nem is foglalkoztatott. Ilyen előzmények után nem csoda, ha a teának drasztikus szerepe volt a felnőtté válásomban is: máig kristálytisztán felidézhető az az érzés, amely akkor kerített hatalmába, mikor a reggeli teát a világot az ébredezés függönyén keresztül tapogató saját két kezemmel először készítettem el. A felismerés, hogy az ital elkészítése érzékelhető időt igényel, hőmérséklete pedig kezdetben fogyaszthatatlanul forró, igen más megvilágításba helyezte addigi életem, és vetítette elő egy küzdelmesebb jövő képét.
Az egyedfejlődés következő szakaszába az egyetem évei alatt léptem. Ekkor ugyanis, szintén a korai órák rituáléinak részeként, majd a nap későbbi szakaszaiban ismét nagy mennyiségű tea készült és tűnt el a testben. Annyira sok, hogy dönteni kellett: elfogadom, hogy a teafogyasztás intenzitása miatt a jövőben változhat a ruhaméret avagy a teát letisztultabb formájában, további édesítő nélkül élvezem a továbbiakban. Ez a pont vezetett az azt megelőzően napi szinten a teába kerülő cukor vagy méz elhagyásához. Az ezeken kívüli édesítők használata soha nem volt opció a mellékíz miatt, így beköszöntött az a fordulat, mikortól a teát pőre valójában, mindenfajta további cicoma nélkül élveztem. Először szokatlan volt, de hamar érkezett a felismerés, hogy korábban egy kalap alá vett tea és tea között is hatalmas különbség van.
A fordulat óta eltelt időre tekintettel bátran kijelenthetem, hogy életem azon szakaszát, amelyben a cukor vagy méz és a citrom ütős kombinációja bármely teából gyakorlatilag ugyanolyan íz- és színvilágú 'teát' eredményezett, hosszúságában és élvezeti értékében is régen felülírta az a napjainkig tartó időszak, amely során nap mint nap látom a csészébe aktuálisan kerülő tea önmagában érvényesülő színét, érzem saját illatát és élvezem valódi ízét.
Ennek az időszaknak köszönhetem azt is, hogy lelkesedem a teáért. Ez a lélekállapot pedig néha olyan furcsa tettekre indít, hogy külön sorokat szánjak különösen finomnak tartott teáknak. Így terveztem tenni az Irén barátnőméktől ajándékba kapott Paris en Fête fantázia névre hallgató L'autre Thé tea esetében is, de a teát iszogatva rám zóduló emlékcunami arra késztetett, hogy a képekhez szánt pár, méltató sor előtt helyet kapjon kronológiailag pár évtizednyi teázás is.
Azért, hogy a terveimet se vágjam sutba, megemlítendő, hogy maga a Paris en Fête eredetileg egy, a téli időszakra szánt, Kínából és Ceylon-ból származó fekete teák ízesített keveréke. A szálas fekete teákon túl megtalálhatók benne a téli szezon évenként visszatérő olyan sztárjai, mint a szegfűszeg, alma, vanília és fahéj darabok, a narancshéj, a mandula, megbolondítva egy, a melegebb időszakba átvezető rózsaszirommal. 
A száraz keverél gazdag ízesítése miatt a tea vízzel felöntve, majd leszűrve önmagában, további ízesítés nélkül mutat a legjobban, szerintem. Úgy esett, hogy egyik teázós szeánszom közben Molnár Ferenc Toll című kötetének 57-es számú miniatűrjét olvasgattam. Habár a szóban forgó emlékképben a konyak legteljesebb élvezetéről esik szó, úgy találtam, hogy éppen jókor került elém a pár soros, hiszen valamennyi érzékszervünk fogyasztásba történő bevonása értelemszerűen irányadó a teázásra is. Persze a délutáni órákban ilyen hideg télben azért nehéz megállni, hogy a csésze tartalma mellé eltűnjön pár falat aprósütemény is. Legalábbis, amíg tartanak a karácsonyi készletek. 
Ajándék lévén konkrét információm nincs arról, honnan és hogyan szerezték be barátaim a teakeveréket. Így annak érdekében, hogy elkerüljem a bejegyzés szárnyaszegett madár hatását, felkutattam, hogy a neten is kínálja termékeit a L'Autre Thé, sőt, megújult csomagolásban a Paris en Fête is elérhető itt.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Jó teázást kívánok!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice cup of tea!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
