Egy éve figyelt az ágy mellett. Egy év hosszú idő, túl hosszú, csodálom, hogy megmaradt mellettem, hiszen a figyelem látszólag egyirányú volt. Ezalatt leheletfinom porréteg került borítójára, s ha ez még nem lenne elég, viselte az ad hoc sokasodó, testére nehezedő újabb jövevények, könyvek, magazinok súlyát is. Mellőzöttsége ellenére türelemmel, csendben, szinte érintetlenül várta, hogy rá kerüljön a sor. A várakozásba a szűnni nem akaró remény, olykor a soha el nem jövőtől való félelem keveredett. Bár lehet, hogy ezek inkább a saját érzéseim voltak.
Kemény év volt. Nem csupán a tizenhetes, de a tizenhatos is. Rohant a világ, peregtek a napok, hetek, hónapok. A fékre lépni csak az év végén volt merszem, ekkor azonban a biztonság kedvéért a kéziféket is behúztam. Ajándék volt ez önmagamnak, az elvonulás luxusa. Napok, melyeken végre volt türelmem, figyelmem, hogy megértsem a szemek által falt sorokba szőtt üzeneteket. Képtelen voltam betelni a könyvekkel. Hárommal végeztem öt nap alatt. Az év utolsó napjaiban pedig végre belekezdtem A Zsolnay-kód olvasásába.
A figyelem ugyanis valóban csak látszólag volt egyirányú. Már nagyon vágytam rá, hogy megtudjam, mi lapul a kemény fedél alatt. Egészen pontosan azóta, hogy tizenhat decemberében barátaim - sugallatra vagy mert ismernek, - megleptek a könyvvel, folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy végre belekezdek. Tizenhatnak pont abban a részében került hozzám, mikor ráébredtem, hogy túlságosan Budapest és nagyvilág központúan peregtek az elmúlt évek. Mikor tudatosult, hogy szemeim elől a múlt homályába vesznek, sőt, inkább csak ritkán kimondott nevük mögé bújnak az itthoni, de rég nem látott nagyvárosok, egykor felületesen, de mégis ismerős tájak. Az évben, mikor manapság csak bakancslistának becézett listán elkezdtem átsatírozni az ismét felkeresett városok neveit. Talán meséltem barátaimnak tervemről, talán Pécset is említettem. Ki tudja, ki nem, ők azonban valószínűleg nálam mégis jobban, hiszen kevesebb időt töltenek velem, mint jómagam.
A sors fintora, hogy tizenhét októberében előbb láttam viszont Pécset minthogy a címén kívül egy sort is elolvastam volna Tolvaly Ferenc könyvéből. Hiába került le róla a fényképes védőborító az utazás előtt és hiába utazott le velem Pécsre, nem találtam utat a sorokhoz. A városhoz annál inkább. Beszippantott, a könyv pedig - nem mintha tehetett volna mást -, inkább a szálláson pihent, majd a zuhogó esőben a hátamra feszítve lapult a táskában.
Bármilyen kegyetlennek is tűnik ez a hosszú mellőzöttség, mégsem alakulhatott volna kettőnk története szebben. A Zsolnay negyedben tett tizenhetes villámlátogatások elvarázsoltak, a csodálatos épületkerámiák, pirogránit elemek tömkelege, a falakra felkúszó színpompás mázakkal fedett csempék, a képzeletben született motívumokkal díszített járólapok mesevilág erejével hatottak, elmémbe bevésődtek és ott lebegtek előttem, mikor végre felütöttem a könyvet.
A regény első pár oldalát leküzdve, a két időszakban játszódó, de valójában egymásba karoló történetek a városhoz hasonlóan beszippantottak. Miután megkaparintott, értékei teljes tudatában gyökerező önbizalommal és az addigi mellőzöttségéből táplálkozó elszántsággal nem eresztett az azt követő másfél hétig.
Az igaz, korhű szál Zsolnay Vilmos egyik lánya, Zsolnay Teréz eredeti, csupa szív emlékiratait idézi 1828-ra visszanyúlva egészen Teréz haláláig, ezt követően pedig Teréz lánya, Mattyasovszky-Zsolnay Margit feljegyzéseivel válik teljessé. Apján szeretettel és tisztelettel csüngő asszonykorú lány szemén keresztül végigsodor bennünket a Zsolnay család családi- és a Zsolnay gyárral szorosan összefonódó életén egészen a gyermekkortól kezdve a végső napokig. Bár az élethez még közöm sem volt napjaikban, tiszteltem a kitartásukat, büszke voltam a sikereikre, a lapokra vetett évek múlását tapasztalva aggódtam az elkerülhetetlen bekövetkezése miatt és történelmi ismereteim birtokában féltettem a családot és a gyárat az államosítástól. Tettem mindezt annak tudatában, hogy megtörtént. A korabeli történéseken túl a könyvben kibontakozó másik szál egy napjainkban játszódó, a Zsolnay aranykorral szorosan összefüggő fiktív, de valós elemekkel gazdagon átszőtt kutatást elevenít meg.
A hihetetlen mennyiségű információ ellenére a regény lendülete egy pillanatra sem törik meg. Teréz stílusa elbűvölő. Gondolatai olvasása közben ráébredtem, hogy bár ismerek jó pár, Zsolnay pirogránittal és kerámiával díszített magyarországi épületet, valamint eozin mázas szecessziós edényt is láttam már, de lényegében semmit sem tudok a Zsolnay család és gyár történetéről. Meglévő ismereteim - mint olyan sok más területen - felületesek, ám ahogy egyre inkább belebonyolódtam a történetbe, úgy csüngtem az interneten is, hogy az első említésre rákereshessek a számomra ismeretlen településekre, itthoni és külföldi épületekre, edényekre, technikákra. A könyv ugyanis a védőborítót leszámítva egy árva képpel nem sok annyival sem kényeztet. Mindent vagy semmit alapon, ez esetben inkább a semmit. Jól is van ez így, hiszen több mint száz évet, több ezer terméket, megannyi épületet lehetetlen egy regénybe sűríthető mennyiségű képanyaggal bemutatni. Marad a fantázia, ám lévén, hogy a regény gerincét megtörtént események adják, úgy teljes az élmény, ha valóságos képeket társítunk hozzá. Jó esetben az internet mellett éppen a kezünk ügyébe esik a Zsolnay aranykora - Gyugyi László gyűjteménye száz új tárggyal című, Gyugyi László, Csenkey Éva és Hárs Éva nevével fémjelzett album, amelyben a Zsolnay negyedben a Sikorski házban élőben jelenleg is megtekinthető tárgyak közül olyan különlegességek is megtalálhatók mint A Zsolnay-kódban említett, Zsolnay Júlia első, 1875. karácsonyára Zsolnay Vilmosnak készített dísztála. Az album, amelyet szintén ajándékba kaptam tizenhét karácsonyára a pár hónappal korábban Pécsre is velem tartó édesanyámtól.
Visszatekintve nincs bennem kétely, hogy A Zsolnay-kód az album érkezését várta megkérdőjelezhetetlen türelemmel. Bevárta, hogy még teljesebb élményt nyújthasson. Ha erre számított, hát nem tévedett kicsit sem. A történet lebilincselt, kicsit belehaltam, de most már tudom mit tartogat, nem tévesztem szem elől és el nem engedem, ugyanúgy, ahogy ő sem enged. Tudom, hogy a következő találkozásunkkor is lesz még számomra mondanivalója.
Szívből ajánlom a regényt mindenkinek.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
