Mindenszentek után, november második napján már illik elhinni, hogy belefolytunk az ősz középső hónapjába. Annak ellenére, hogy pillanatnyilag dunyha alá kúszhatnékom van, körbenéztem, milyen publikus programokkal örvendeztetnek meg minket az ezzel foglalkozó népek.
Gasztro téren:
2017. november 11. Márton nap, aminek apropóján annyi libás és boros, újboros programot kínálnak, hogy győzzük csak végigolvasni nemhogy végigjárni.
2017. november 9-12. Egyik fővárosi, retróba hajló hotelünk a Gellért, átszivárogva a Gellért Fürdőbe, idén már hetedik alkalommal rendezi meg a Márton-napi Borfesztivált a Gellértben. Középpontban a borok, pálinkák, kísérőfalatok, november 10-11-én este tíz után pedig a muzsikáról a Balkán Fanatik, valamint a Mary PopKids gondoskodik. A kiállítók listáját, részletes programot és jegyárakat itt találod.
2017. november 10-12. Ha már Budapest és Márton nap, előfordulhat, hogy húsevő honfitársaim étrendjébe is betotyog a liba. Az Allee melletti Kőrösy József utca általában külön belépőjegy nélkül látogatható mini gasztrofesztiváloknak ad helyet. Így lesz ez most is, amikor is Márton napi Libafesztivált rendeznek a bevásárlóközpont mellett. Az eseményről további részleteket itt olvashatsz.
Skanzenjeink sem fukarkodnak a Márton napi programokkal, ha az idő kedvező, nem kérdés, hogy hol töltsük a hétvégét. A Sóstói Múzeumfalu Márton-napi Vígasságát 2017. november 11-én rendezi, a kapcsolódó programokat itt olvashatod. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum pedig az egész hétvégét (2017. november 11-12.) felölelő programmal készül Szent Márton Újborfesztivál és Libator elnevezéssel. A részleteket itt olvashatod. Ha ezek a szabadtéri múzeumok nem esnek útba, de mozdulnátok valamerre Márton napján, érdemes körbenézni a hozzátok közel eső skanzenek honlapján is.
Mozi terén:
2017. november 3-5. Bár a rajzfilmek között is lehetnek korhatáros alkotások, valószínűleg nem tévedek nagyot, ha a legkedvesebb filmfesztiválok egyikének kiáltom ki az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Rajzfilmünnepet, melynek keretében kicsiknek és nagyoknak országszerte ingyenes filmvetítések, családi- és gyermekprogramok kerülnek megrendezésre. Érdemes a kínálatot böngészni itt. Klasszikusnak számító alkotások mellett új rajzfilmek is megtekinthetők. Így vetítik az "Egy kupac kufli" című, epizódokból összefűzött rajzfilmet, amit meleg szívvel ajánlok. Szokatlan, de kedves szereplői felnőtteket is szórakoztató kalandokba keverednek. Történeteikbe tuti biztos, hogy mást lát bele felnőtt és gyermek, mi speciel nagyot szórakoztunk egynél többet mondó szereplőin és jelenetein.
Bár már októberben nehéz volt elcsípni, de ha még játszák valahol, ajánlom a Bébibumm (Telle mere, telle fille) című francia filmet. Cuki, de nem csöpögős, humoros, lehet, hogy még pasiknak is az, és nagyon francia. Ugyanez igaz A magas ősz férfi társat keres (Un profil pour deux) című filmre. Be kell vallanom, hogy a címről bár cím alapján a Magas szőke férfi felemás cipőben című film ugrott rögtön be, mégsem esett le első blikkre, hogy Pierre Richard örvendeztet meg ismét bennünket. Rengeteget néztük anno esetleg csetlését, botlását, így öröm volt, hogy édesanyámmal a balomon keveredtem el erre az alkotásra. Kedves film és bár megsuhint az idő múlása a filmvásznon ugyanúgy mint a nézőtéren, a végkicsengés pozitív és megnyugtató.
Aki olvasta David Weiss Meztelenül jöttem című könyvét (mondjuk én), biztos, hogy Rodin - Az alkotó című filmre is kíváncsi lesz.
Ha múzeumba vágyna a test és a lélek:
2017 novemberében is (egészen év végéig) látogatható az óbudai Aquincum időszaki kiállítása, amely Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban címet viseli. Nem nehéz ráhangolódni a nappalok rövidülésével, a témakör iránt érdeklődőket pedig tuti felcsigázza már maga a honlapon írt bevezető is: "„Bizony mindenki fél attól, hogy borzalmas ráolvasásokkal megátkozzák” – írta idősebb Plinius, közel kétezer éve. Azt, hogy a rómaiak Pannoniában sem voltak biztonságban a gonosz varázslatoktól, mi sem bizonyítja jobban, mint három, a közelmúltban, Óbudán megtalált, ólomlapra karcolt és sírok között elásott átokszöveg." További részleteket itt olvashatsz.
Ha múzeum és Retró, nekem tuti a belgumi Bokrijk jut eszembe. Még abban az esetben is, ha köszönőviszonyban sincsenek egymással kíváncsivá tett a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum + RETRO című estje, ami 2017. november 16-án kerül megrendezésre. A részleteket itt olvashatod.
Az olcsó és sokszor ócska tömegtermékek világában fulladozva témáját tekintve izgalmasan hangzik a Gazdálkodj okosan! A művészet és a gazdaság kapcsolatáról című kiállítása a Ludwig Múzeumban. Ha érdekel a tárlat további részleteket itt olvashatsz.
Amúgy csakúgy:
Menjetek és járjátok be az országot, megéri. Mi nemrégiben Pécsett jártunk, irtó klassz volt, szuper pillanatokat éltünk meg a családdal. Személy szerint rengeteg mindenre rácsodálkoztam - nemcsak materiális oldalon - és most irtó fura is ezt az egészet egyáltalán megemlíteni, hiszen távolságban semmi, sokunknak pedig akár mindennapos is lehet az út, a környék. Ennek örömére remek novembert kívánok mindenkinek Miskolcról, nincs megállás!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice November!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!