MEGVAN, MIT ISZUNK A NYÁRON (Ginger syrup by Mayer Szörp, Budakeszi)

2016. június 20. 08:21 - drkuktart

drkuktart_mayerszorpbudakeszi01.jpg

Teljesen véletlenül akadtam rá a polcon a Mayer szörpökre az egyik, szívemnek igen kedves budapesti kávézóban. Ott sorakoztak szép sorban, dekoratív címkékkel díszített formás üvegekben.

drkuktart_mayerszorpbudakeszi02.jpg

Mérget mernék rá venni, hogy még soha nem találkoztam egyetlen egy példánnyal sem, hiszen ezt a fizimiskát nem könnyen felejti el az ember. Mikor megpillantottam, annyira lekötötte figyelmemet a gyömbéres változat, hogy nem is igazán emlékszem, mi minden más kínálta még magát a polcon. A gyömbéres viszont a körülmények szerencsés együttállása folytán végig kísérte a péntekemet. Igen, a sztori ennyire friss, és ennyire vártam, hogy írhassak róla, hiszen teljesen belelkesedtem a gyömbérszörp létezésén.

drkuktart_mayerszorpbudakeszi03.jpg

drkuktart_mayerszorpbudakeszi04.jpg

Üveg a kézben, vittem magammal mindenhova a kézreálló palackot. Amerre jártam, ismerősök, barátok mindannyian csodájára jártak. Dícsérték a küllemét, majd mikor megkóstolták, az ízét is. Ugyanis a szemrevaló külső bizony ízletes belsőt rejt. drkuktart_mayerszorpbudakeszi05.jpg

Attól függően, hogy milyen mennyiségű szirupot öntünk a pohár aljára, lesz az ital frissítő vagy ezentúl még jól meg is csíp. Habár cukrot tartalmaz, mégsem a cukor az, ami elviszi a szörp ízét, nagyon szépen dominál a gyömbér. Ha fokozni szeretnénk az élvezeteket, ne legyünk restek szódával felönteni buborékmentes víz helyett. Egy gyömbérmániásnak bizony ez az az ízélmény, ami kell. Bizony fogy is a palack tartalma péntektől kezdve szép ütemben. Az ital tartósítószert nem tartalmaz, így a címke bizony erősen javasolja, hogy a felbontást követő tíz napon belül nézzünk az üveg fenekére. Tegyük hozzá, hogy esetünkben nem kell attól sem félni, hogy a szörp kihúzza tíz napig.drkuktart_mayerszorpbudakeszi06.jpg

A kapcsolódó honlapon olvasható történet értelmében a Mayer Szörpök gondolata akkor ütött szöget az alapítók fejébe, mikor tartósítószermentes szörpöket kerestek éttermükbe. Miután nem leltek kedvükre valót a piacon, a további keresgélés helyett inkább megfőzték maguknak. Ma már saját szörpfőzdével büszkélkedhetnek, ahol természetes alapanyagok felhasználásával saját receptek alapján készítik prémium minőségű szörpjeiket és szirupjaikat, kizárva a mesterséges aromákat és színezékeket, szem előtt tartva a gyümölcsök és fűszerek eredeti ízének megőrzését. A kínálat több mint attraktív a málna-, eper-, meggy-, feketeribizli-, szeder-, gyömbér-, egres- és levendulaszörp, illetve a mandula-, kókusz-, pörkölt mogyoró, vanília-, mák-, fahéj-, dió-, kesudió- és nádcukor szirup közül gyanítom, hogy nem egy terméket fogunk még elfogyasztani az előttünk álló tikkasztóan meleg vagy könnyfakasztóan esős napok során. 

drkuktart_mayerszorpbudakeszi07.jpg

A Mayer Szörpök honlapját itt találod. A DRKUKTART blogot pedig Facebook-on itt, Instagram-on itt és Bloglovin-on itt követheted!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása