KÖZÉPPONTBAN A VILLÁNYI FRANC (Villányi franc was in the focus on Wineglass Communication's event)

2016. január 30. 10:37 - drkuktart

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan01.jpg

Figyelem, nagyon izgalmas a mostani bejegyzés témája, ami nem más, mint a villányi franc. Akinek még nem ismerős e két szó összekapcsolása, ne szégyellje, hiszen rendkívül ifjú a hivatalos kapcsolat, olyannyira, hogy az első tételek alig pár hónapja, csak 2015-ben kerültek belőle forgalomba.

A Wineglass Communication legutóbbi sajtóklubjának középpontjában nem más, mint a Villányi Franc, leánykori (vagy ifjonci) nevén Cabernet Franc állt. A Wineglass Communication januári eseményének beszélgetőpartnerei pedig Villányból Gere Andrea (Gere Attila Pincészet) és Ipacs Szabó István (Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet) voltak. Rendkívül érdekfeszítő téma, zseniális előadók tolmácsolásában. Megtudtuk, hogy a villányi franc-ot 2014 májusában mutatták be először a szűkebb szakmai közönségnek, majd 2015 novemberében a nagyközönségnek. Méghozzá Villányban, a helyszínen, ahol ugye az érdeklődők még hitelesebb képet kaphattak arról, hogy mégis mi is zajlik éppen Villányban.

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan02.jpg

De ne rohanjunk ennyire előre. Azért, hogy mindannyian edukálódjunk, kicsit tudatosabb fogyasztókká váljunk, hasznos tudni vagy legalább átfutni Wineglass Communication által rendelkezésre bocsátott következő szösszeneteket. Mert milyen jó jó bort inni, de mégjobb, ha tudjuk, hogy mi az a nedü, amit kortyolgatunk, hátha következő alkalommal nem lesz, ki ajánljon és mi választunk. A villányi borvidéket, "Magyarország legdélibb, már-már szubmediterrán jellegű borvidékét a Villány és Siklós környéki dombokon mintegy 2000 hektár szőlőültetvény borítja. A borvidék úttörő szerepet játszott a magyar borászat újjászületésében, máig tartó sikerét sokan az idetelepült svábok kitartásának tulajdonítják. A Villányi borvidék esetében két nagy településhez kötődő, eltérő arculatú termesztésről beszélünk: Villányt nagyobb testű vörösborai határozzák meg, míg Siklós inkább a fehérborairól ismert, bár az utóbbi időben egyre több siklósi dűlőben kezdenek kékszőlővel foglalkozni. Talaja a Villányi-hegység mészkővére rakódott vörös agyaggal és barna erdőtalajjal keveredő lösz. Hőösszegben és fényben is a leggazdagabb borvidékünk(…)" melynek meghatározó dűlői a Jammertal, Csillagvölgy (Sterntal), Remete, Ördögárok (Teufelsgarben), Kopár-dűlő, míg legfontosabb szőlőfajtái a portugieser, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és a kékfrankos.

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan03.jpg

Most, hogy így a Villányi borvidékről kicsit többet tudunk annál, mint amit ezidáig tudtunk, kapjuk kezünk közé a legfontosabb fajták közül a cabernet franc-t és kezdjünk el fókuszálni. Ha azalatt míg a fürtre vagy a palackra merednénk valahogy mégsem jön át több információ mint azelőtt, vegyük elő megint a kislexikonunkat (a la WGC) és lessük meg, mi jót írnak erről a fajtáról. A "cabernet franc az egyik legfontosabb kékszőlőfajta világszerte. Fontos szerepet játszik Bordeauxban" - éljen, éljen, Bordeaux egy csoda (itt és itt és itt olvashattok az útibeszámolóimról, és persze még sok máshol a blogon, varázsszó a blogon található keresőbe: "saint-emilion" és "bordeaux"!)... Szóval, "Fontos szerepet játszik Bordeaux-ban, ahol viszont a cabernet sauvignon és a merlot mellett csak házasításokban kap szerepet. Fajtaborként a Loire mentén. Az újvilágban is kedvelt fajta, az Egyesült Államokban is főként házasításokban kap szerepet, Kanadában még jégbort is készítenek belőle. Mivel a sauvignon-nál korábban érik, ezért ritkábban jelennek meg a borban a zöldes, vegetális jegyek, meghatározóbb a fajtával kapcsolatban a finesz, mint a robosztusság. Éghajlattól, termőterülettől, stílustól függően olyan aromák jellemzőek rá, mint a málna, feketeribizli, ibolya, szilva és dohány. A Bordeaux-i nyilvántartások szerint a 18. század óta foglalkoznak a fajtával, de a Loire mentén ennél még régebbi feljegyzések is vannak a fajtával kapcsoaltban. DNS-elemzések bizonyították, hogy a sauvignon blanc-nal együtt a cabernet sauvignon egyik szülője."drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan04.jpg

Ja, hogy ettől kérem még nem érezzük azt, hogy tudnánk, mi fán terem a villányi franc? A szervezőknek erre is volt gondjuk, lépjünk még egy kicsit közelebb. "A cabernet franc egy olyan világfajta, amelyik önállóan ritkán jelenik meg, ezért is különleges a Villányi borvidék, ahol sokak szerint a fajta megtalálta természetes otthonát. A Villányi borvidék hosszú együtt gondolkodás és összefogás eredményeként átdolgozta eredetvédelmi rendszerét és életre hívott egy új borvidéki márkát, a Villányi Franc-t. A szabályozás szerint ezek a borok 100 %-ban csak cabernet franc-ból készülhetnek. Prémium és Super Prémium minőségben is megjelenhetnek, utóbbi esetben a bor 100 % franc-ból készül, maximum 35 hl/ha terheléssel, de legtöbbször annál is szigorúbb terméskorlátozással. Minimum egy évet kell fahordóban töltenie és legalább egyet palackban. Ezt a minősítést először a 2014-ben szüretelt szőlőből származó borra lehetett kérni. A Villányi Franc lett a borvidék kiemelt vezérterméke. Ezek a borok nemzetközi mezőnyben is egyre-másra bizonyítják, hogy Villányban érdemes még nagyobb hangsúlyt kapnia ennek a fajátnak."drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan05.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan06.jpg

És az ennyi idő alatt elsajátítható teljes tudás birtokában nézzük, mi is került terítékre. A harapnivalót a Vigadó Étterem biztosította, míg  beszélgetés során a borsoron végül évjárat szerint mentünk végig a következők szerint: Gere & Weninger Villányi Franc 2012, Vylyan Villányi Franc 2012, Gere Tamás és Zsolt Villányi Franc 2011, Heumann Cabernet Franc 2011, Sauska Cabernet Franc 2011, Bock Cabernet Franc Fekete-hegy 2011, Tiffán's Cabernet Franc Grande Selection 2011, Malatinszky Noblesse Cabernet Franc 2009.  drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan07.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan08.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan09.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan10.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan11.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan12.jpg

A fentiek után pedig nincs más hátra, mint az, hogy mindenki szedje a sátorfáját, és szerezzen be egy jó üveg villányi cabernet franc-ot. Ha megtehetjük, legjobb, ha elzarándokolunk Villányba és ott hódolunk a cabernet franc élvezetének. 
drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan13.jpg

A végére pedig egy kis gyakorlati lista. A Villányi borvidék honlapján itt olvashatsz a Villányi Franc-ról. A Wineglass Communication-t itt éred utol, Gere Attila Pincészete honlapját itt, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet honlapját itt, Gere Tamás és Zsolt Pincészete honlapját itt, a Heumann Pincészet honlpját itt, SAUSKA honlapját itt, Bock honlapját itt, a Tiffáns Borászat honlapját itt míg a Malatinszky Kúria honlapját itt találod. Hajrá Villányi Franc!

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan14.jpg

drkuktart_wineglasscommunicationvillanyifranccabernetfrancgerevylyan15.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása