Kedves motívumok, cinkosan ránk kacsintó csillogó szemek, mókás testek, merész kontúrok és báj minden mennyiségben. Leginkább ez jellemzi a nemrég debütált SZIKLART termékeket.
Az alkotó, akit van szerencsém - igen nevezzük ennek ;) - egészen közelről és régóta ismerni, világéletében vonzódott a képregényekhez, rajzfilmekhez, az aprólékos részletekbe menő és nagy odafigyeléssel elkészített egyedi lakberendezési tárgyakhoz. E kettő kombinációjától vezérelve már évek óta készített egyedi ékszereket, kiegészítőket, funkcionális figurákat és használati tárgyakat, amelyek bájában, csak mi, akik ismerjük, gyönyögködhettünk eddig. Azonban végre valahára úgy döntött, hogy nemcsak a hozzá közelállókat kényezteti, hanem megmutatja és elérhetővé teszi csupaszív - néha meghökkentő, de mindenképpen kedves - alkotásait a nagyvilágnak is. Jól esik friss szemmel rátekinteni ezekre az apró - néha kilós - művekre a tömeggyártásban tökéletesre formált kevésbé természetközeli tárgyaktól való megcsömörlésünk közepette, miközben a SZIKLART darabok egy szalvéta tornyon csücsülve óvják azt a szél játékától vagy tartják a példás sorba rendezett könyveket, hogy még véletlenül se húzzanak széjjel avagy a huzattól rettegő ajtószárnyat legnagyobb félelmétől a keményen koppanó ajtókerettől. És nem csupán az alkotó személye és produktumai, de az is különösen kedvessé tette számomra a SZIKLART-ot, hogy lőhettem pár kreatív képet a napról-napra gyarapodó termékekről. Következzék tehát egy kisebb fajta ízelítő abból a sok száz színben pompázó és formába szorított SZIKLART-ból, amelynek órákon keresztül nagy gonddal való elkészültét az inspiráló környezet megannyi ötlettel, az alkotó pedig elapadhatatlan energiájával teszi lehetővé. Szeressétek őket!
A SZIKLART - a világhír felé vezető úton - egyelőre csak Instagram oldallal indult el, ami mindenki számára nyilvánosan elérhető itt, és ahol minden további információ rendelkezésre áll ahhoz, hogy sokunk lakásába beköltözzenek ezek a bájos darabok. A hópelyhes stipi-stopi!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!
Have a nice day!
DRKUKTA
A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!