ADVENTI FÉNYEK BUDAPESTEN (Advent in Budapest)

2015. december 17. 01:01 - drkuktart

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas01.jpg

Kódorogtam egy kicsit a fényruhába öltöztetett Budapesten advent időszakában, elméláztam, beleájultam a csillagként tündöklő ezernyi pontba és elég sokat kattintgattam, hogy elhozhassam azoknak is az élményt, akik ezidáig nem jutottak szabad kóválygós percekhez és azoknak is, akik talán ezekkel a képekkel újra belefeledkeznek a főváros ünnepi arcába. Halkan szeretnék figyelmeztetni mindenkit, sok kép következik, elő a görgetésre specializálódott kacsókkal és mancsokkal.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas02.jpg

Hol is jártam? Felsorolni túl sok lenne, de ízelítőül azért szolgálhatok. Beszabadultam a tágabb értelemben vett belvárosba, és én merész még azon túl is merészkedtem. Jártam a Szent István Bazilikánál, a Parlamentnél, ahol a Dabasról érkezett, negyven éve cseperedő csodaszép formájú, mesés fényekkel teli ország karácsonyfája és a csendbe burkolózott Kossuth tér duettje este maga a csoda. Egy másik világ. A Vörösmarty téren többször is átsuhantam, ahol advent előtt kellően ledöbbentem az őszi tavaszban megnyitó karácsonyi vásár léte. A Bálnánál, ahol idén is felállították a szuper kis koripályát, immár melegedővel együtt, és ahol az ételt és italt kínáló standok között a szardínia effektus helyett az élvezhető tömegé a főszerep. Nem maradt ki a Deák Ferenc utca sem, ahol igencsak megadták a módját a fesőnsztríthez méltó dekorációnak, az Andrássy úton, ahol életemben először megpillanthattam a Nagymező utcán végigralizó Mikulástrolit, és ahol a troli végében segítőivel a gyermekeket váró Mikulás csak nekem kacsintott és intett ki a hátsó ajtón keresztül. Robogtam a fényvillamoson, szintén először eddigi budapesti pályafutásom során, és annyira bejött az érzés, hogy rögtön másnap repetáztam is belőle. Átvágtam a kihalt Bakáts téren, ahol a csodaszép fenyőfa mögött magasodó, állványruhával támogatott Assisi Szent Ferenc Plébánia méltón, bár szomorúan viseli az idő múlását és az ünnep súlyát. Nem maradt ki a Ráday utca és a Kálvin tér sem, ahol a hidegen világító hópelyhekkel díszített, egyébként abszolúte környezetidegen Kálvin Center Irodaház végre - eddigi fennállása óta először - kicsit belesimul a városba. Az Operaház előtt, ahol idén is megrendezték a Diótörő Fesztivál és ahol felemelő volt a jobb oldali Szfinx előtti színpadon álló kórus énekét hallgatni hátunk mögött az Andrássy út zajával. Belestem az ősszel megnyitott ünnepi papírdekorációval ékesített Klauzál téri vásárcsarnokba, bolyongtam Budán a fényfűzérrel megbolondított Millenáris épületei közt, fent a Budai Várban és a csendbe burkolózó Mária téren. És persze kávéztam, ünnepi keretek közt ünnepélyesen. Budapest, megint lenyűgöztél!

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas03.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas04.jpg

Vörösmarty tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas05.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas06.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas07.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas08.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas09.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas10.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas11.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas12.jpg

Deák Ferenc utca. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas13.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas14.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas15.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas16.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas17.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas18.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas19.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas20.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas21.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas22.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas23.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas24.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas25.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas26.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas27.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas28.jpg

Andrássy út.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas29.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas30.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas31.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas32.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas33.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas34.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas35.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas36.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas37.jpg

Kossuth Lajos tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas38.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas39.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas40.jpg

Gozsdu udvar. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas41.jpg

Millenáris. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas42.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas43.jpg

Mária tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas44.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas45.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas46.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas47.jpg

Szent István tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas48.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas49.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas50.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas51.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas52.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas53.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas54.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas55.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas56.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas57i.jpg

Mester utca. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas58.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas59.jpg

Zrínyi utca. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas60.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas61.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas62.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas63.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas64.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas65.jpg

Kossuth tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas66.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas67.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas68.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas69.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas70.jpg

Klauzál tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas71.jpg
drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas72.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas73.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas74.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas75.jpg

A fényvillamos. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas76.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas77.jpg

Városháza park. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas78.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas79.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas80.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas81.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas82.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas83.jpg

Kálvin tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas84.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas85.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas86.jpg

Döbrentei utca.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas87.jpg

Nagymező utca.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas88.jpg

Ferenciek tere. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas89.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas90.jpg

Ybl Miklós tér. 
drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas91.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas92.jpg

A Magyar Állami Operaház.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas93.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas94.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas95.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas96.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas97.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas98.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas99.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas100.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas101.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas102.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas103.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas104.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas105.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas106.jpg

Akácfa utca.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas107.jpg

Bakáts tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas108.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas109.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas110.jpg

Károly körút.

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas111.jpg

Madách tér. 

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas112.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas113.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas114.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas115.jpg

drkuktart_budapest_adventkaracsonychristmas116.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2024 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása