Budapest sorsát látszólag egy-két tollvonással avagy éppen küzdelemmel formáló 'nagyemberek' léte és tetteik mennyire lesznek száz év múltán is jelen a köztudatban? Egyáltalán, több mint száz évvel az ország gazdasági aranykora után életünkben valósulnak-e meg tucatjával olyan közberuházások, épülnek-e olyan magán- vagy középületek, melyek miatt érdemes lesz elővenni a fényképezőgépet, a kor íróeszközét és egy évszázaddal később írni. Vagy ellenkezőleg, koncepció nélkül, a fogyasztás és a bevételtől elvakultan harácsoljuk el, romboljuk le mit elődeink, a városlakók, -építők maguk mögött hagytak? Az egészet alkotó részletek margójára, készülnek-e időtálló, míves padlók, faragott bejárók, megörökítésre méltó, nemesebb anyagú kilincsek, kedves vonalú korlátok manapság? Vagy marad minden anyaga a soha el nem pusztuló, de annál gyorsabban hanyatló minőségű műanyag és a forma, ami nem más mint a tömegtermelés flegma és arctalan köpete? Köztünk járnak-e, kiknek az ízlés és a megvalósítás mikéntje kisujjában van vagy végleg kiirtotta, feleslegessé tette őket azt az egyéniséget hazudó uniformizálás, a más vagyonával ideológiától kódoltan sajátjaként bánó rendszer, megfejelve a mindegy mit, mennyi időre, csak gyorsan és olcsón fogyasztói kortünet?

Minimum öt évre elvonul a kulturális nyüzsitől, hogy szépüljön-épüljön. A Csipkerózsika álom előtt vezetett épületsétán vettünk részt, amely során olyan területekre is beléphettünk, ki nem állított gyűjteményrészekbe nyerhettünk bepillantást, ahol és amik között általában csak a bennfentesek mozoghatnak.

Kihagyhatatlan épületegyüttes, s mi lehetne stílusosabb belépő annál, minthogy a Bazár újbóli megnyitását követő első alkalommal az Ybl Emlékévben tesszük itt tiszteletünket. (For English read more.)