Most már igazán megemberelem magam, megírom, milyen elképesztő elhagyni a négy falat télen, mikor a fővárosi ember egyszerűen nem jut elég hóhoz. Erre jobb híján pedig a négy fal között, a nap végén kerítek sort, miközben mazsolával, nádcukorral és kakaóval töltött, rummal meglocsolt sült almát eszegetek.

Megszoktam, hogy hó láttán mindig gyermeki öröm lesz úrrá rajtam. Idei, pár napos felfedezés, hogy a tartós zúzmara is hasonló érzésben részesít. Rá is kattantam rendesen.

Mit tehet a kutyatekintetű városi ember, kinek a köd homálya okozta vadromantikában kiteljesedő lelke a kontinentális tél idején a hófehér tél érzetére vágyik? A hajnali dér vagy a napközbeni fagy adta zúzmara megjelenésével napirendjének második felét elegáns mozdulattal sutba vágva, a tél lehetséges megtapasztalásától megigézve halad Budapest hozzá éppen legközelebb eső magasabb pontja felé.

Leheljünk életet 2019-be!

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy az egyébként oly' felemelő, elmét tisztító, popsit magasan tartó kertben gazolást tematizálja ahelyett, hogy metszőollójával a túlzottan spontán nyiszatolás csapdájába esne.