Szentendre belvárosa hűen tükrözi a város XVIII-XIX. századi arculatát. Az alacsony, bensőséges hangulatot árasztó, emberléptékű házak, a dombokra felfutó, onnan alákanyargó girbe-görbe utcácskák, az eltűnő-feltűnő sikátorok megannyi felfedeznivalót rejtenek. Ennek köszönhetően is érdemes visszatérni Szentendrére és nyitott szemmel járva hagyni, hogy a város felfedje az eddig szégyellősen eltakart bájait. Mindig mást, mindig máshogyan, attól függően, hogy éppen mennyi időt szánunk rá.

Első brüsszeli utam előtt sokan értetlenkedtek, miért megyek a belga fővárosba, amikor ennél a ronda jellegtelen városnál sokkal kedvesebb városokban is tölthetném a szabad napjaimat. Brüsszel már akkor rácáfolt az értetlenkedőkre, engem ugyanis a város elvarázsolt sokféle arcával: a középkori városmag, a keskeny utcák, az egymást érő csokoládé boltok, a különleges éttermek, a hihetelenül gyönyörű parkok - amiknek azóta sem leltem párját - és nem utolsósorban a bejegyzés témáját képező képregénykultúra mind-mind hozzáadott az itt töltött kellemes napokhoz. Azóta többször visszatértem, és fotógyűjteményem folyamatosan gyarapodik újabb falfestményekről lőtt darabokkal. 

Annyira belejöttem már a pénztárca kímélő kirakat túrába Budapesten az Andrássy úton és Bécsben városszerte, hogy Firenzébe érve is kedvem támadt egy jó kis vizuális bevásárlásra. Agyonpakolt képzeletbeli bőröndökkel repültem vissza Budapestre.

I can say I'm an expert of window-shopping as I've already practiced along Andrássy Avenue (Andrássy út) in Budapest and in Vienna. In order not to lose my expertise I had to practice in Florence as well. To be honest, I filled up many visionary suitcases with stuffs what I bought during my window shopping tour.