Budapest sorsát látszólag egy-két tollvonással avagy éppen küzdelemmel formáló 'nagyemberek' léte és tetteik mennyire lesznek száz év múltán is jelen a köztudatban? Egyáltalán, több mint száz évvel az ország gazdasági aranykora után életünkben valósulnak-e meg tucatjával olyan közberuházások, épülnek-e olyan magán- vagy középületek, melyek miatt érdemes lesz elővenni a fényképezőgépet, a kor íróeszközét és egy évszázaddal később írni. Vagy ellenkezőleg, koncepció nélkül, a fogyasztás és a bevételtől elvakultan harácsoljuk el, romboljuk le mit elődeink, a városlakók, -építők maguk mögött hagytak? Az egészet alkotó részletek margójára, készülnek-e időtálló, míves padlók, faragott bejárók, megörökítésre méltó, nemesebb anyagú kilincsek, kedves vonalú korlátok manapság? Vagy marad minden anyaga a soha el nem pusztuló, de annál gyorsabban hanyatló minőségű műanyag és a forma, ami nem más mint a tömegtermelés flegma és arctalan köpete? Köztünk járnak-e, kiknek az ízlés és a megvalósítás mikéntje kisujjában van vagy végleg kiirtotta, feleslegessé tette őket azt az egyéniséget hazudó uniformizálás, a más vagyonával ideológiától kódoltan sajátjaként bánó rendszer, megfejelve a mindegy mit, mennyi időre, csak gyorsan és olcsón fogyasztói kortünet?

Mint a lélegzetvétel. Olyan természetesnek vesszük mindennapi fellépéseink díszletét, a város színpadképét. Néhanapján a múló idő, az emberi nemtörődömség vagy éppen a szándékolt beavatkozás nyomán pergő vakolat, a szoborkönyök helyén meredező vas felveti az épített örökség elmúlása lehetőségét mire futó sopánkodás, az ipari műemlékeket nem kímélő, évszázados városrészeket a föld színéről eltűntető, húsbavágó rombolásokra pedig 'jó' esetben legalább bosszankodás a válasz. Rejtély, vajon kavarogtak-e hasonló érzések a Rákóczi tér feltűnése idején az utca emberében.

A földszinten az egyik ablakban látszólag sztoikus nyugalomban pihenő aprócska eb vigyázza a ház nyugalmát, míg az épületben szétszóródó látogatók egyre feljebb merészkednek az ólomüveg ablakokkal kísért, szőlőkacsokra emlékeztető kovácsoltvas korlátok közt magasba vezető lépcsőházban.

For English scroll down

Ahogy korábban említettem, abszolúte a piacozás híve vagyok. Több energiát és utánajárást igényel, de megéri. Nagyobb a választék, a verseny és az egészséges alapanyagok aránya a bolti bevásárláshoz képest. Elsőként megpróbáltam, szerintem a legismertebb budapesti vásárcsarnokhoz, a Fővám téri Nagycsarnokhoz kedvet csinálni ITT. Most pedig a Rákóczi téri vásárcsarnokba tértem be isteni epret és lajosmizsei sajtot vásárolni.

As I mentioned I am fan of visiting and shopping on market. You need a bit more energy, but it is worth it. Selection is wider and healthy ingredients can be reached easier and in higher portion than in shops. To get you in the mood of shopping on market, first I visited the Central Market of Budapest on Fővám tér in THIS post. Now I am writing about my second visit, when I have visited the Market on Rákóczi tér (Rákóczi square)  to buy cheese, made in Lajosmizse and fresh and sweet strawberry.