Rohanunk. Vagy, ha nem, akkor sem feltétlenül látunk. Ennek pedig igazságtalanul sokszor esik áldozatul megszokott környezetünk. Mind az emberi, mind a burjánzó édeni, mind pedig az épített. Szánjunk időt rá, magunkat pedig meg, és éljük úgy a mindennapjainkat, mint a jó értelemben vett turista. Nyitott szemmel és lélekkel. Budapest megannyi csodát rejt és most abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy ezeket a rejtett, de nagyon is szem előtt lévő 'apróságokat' nem takarják el csapatokba verbuválódott, kattintgatva rohangáló népek előlünk.

Mint a lélegzetvételt, olyan természetesnek vesszük a város színpadképét, mindennapi fellépésünk díszletét. A múló időnek, emberi nemtörődömségnek vagy szándékos beavatkozásnak betudható pergő vakolat, egy szobor könyöke helyén meredező vas, földig rombolt ipari műemlékek hűlt helyének látványa felveti a színpadkép elmúlásának lehetőségét mire futó sopánkodás vagy éppen erőteljesebb bosszankodás a reakció. Vajon hasonló érzések kavarogtak az utca emberében, mikor a mai Rákóczi tér elődje porondra lépett?

A földszint egyik ablakában látszólag sztoikus nyugalomban pihenő aprócska eb vigyázza a házat, míg az épületben szétszóródó látogatók egyre feljebb merészkednek az ólomüveg ablakokkal kísért, szőlőkacsokra emlékeztető kovácsoltvas korlátok közt magasba vezető lépcsőfokokon.

Teszveszvárosunk épületein cikázó tekintetünk a mennyei puttók és a föld méhének kincsei között félúton, a XIII. kerületi Váci út 6. szám alatti házon pihen meg.

A Nagykörút ezen szakaszának több épületével hasonlatosan a körúti homlokzaton az aratási munkálatokat ábrázoló domborművel díszített Szent István körút 13. szám alatti lakóházat is a Haggenmacher család megbízásából tervezték és építették.