A földszinten az egyik ablakban látszólag sztoikus nyugalomban pihenő aprócska eb vigyázza a ház nyugalmát, míg az épületben szétszóródó látogatók egyre feljebb merészkednek az ólomüveg ablakokkal kísért, szőlőkacsokra emlékeztető kovácsoltvas korlátok közt magasba vezető lépcsőházban.

Spontaneitásunkra jellemző, hogy bár a következő bicikli'túra' tervezett időpontja szeptember első hétvégéjére esett, kedd magasságában kiderült, hogy ez valójában július harmadik szombatját jelenti. Kétségbe nem estünk a hirtelen jött időpont okán, hiszen a múlt hétvégi tekerés annyira lázba hozott bennünket, hogy már akkor tervezgettük, merre is tekerünk majd együtt a jövőben. Így hát könnyedén előrántottunk egy elképzelt útvonalat tarsolyunkból. Egy olyat, amelynek vége nincs, de van pár kijelölt pont, ameddig saját magunk miatt is szerettünk volna eljutni. 

A Római-partra indultunk szokásos éves, világmegváltó beszélgetéssel teli kerékpározásunkra, ám valami megmagyarázhatatlan misztikum folytán véletlenül magunk alá pakoltunk és mögött hagytunk 73 kilométert.

Vitathatatlan előnnyel bír, ha az ismeretlenből felkészülten vágunk neki egy utazásnak, de ugyanígy megvan a bája annak is, ha 'szimplán' a társaságért utazunk barátokkal, akik aztán olyan csodákat fednek fel előttünk egy, a szemerkélő eső által bánatossá színezett napon, mint a titokzatos Erdőtelki Arborétum.

A XIX.-XX. századforduló magyar irodalmi életének egyik legjelentősebb helyszíne volt az 1887-ben nyílt Centrál Központi Kávéház.