Régi kedvenc a diós céklakrém. Eddig a dió szólózott csupán a sajátkezűleg szedett hozzávaló szerepében, így külön öröm, hogy idén a tavalyi nyár melegét őrző oregánóval duóra bővült az általam szüretelt hozzávalók köre. 

A legegyszerűbb megoldásra törekszem, ami azt jelenti, hogy lehetőleg olyan sütiket készítek, amihez éppen minden hozzávaló fellelhető otthon. Aszalt mangót nem tartok rendszerint otthon, de ma reggel pont vettem egy csomaggal, így azon túl, hogy pőre önmagában egy ültő helyemben megeszem az egészet, valami hasznosabbat is kezdeni kellett vele.

Akkora diómennyiség halmozódott fel az elmúlt években a házunk táján, és annyira a dió(levél órákon át történő összegereblyézése és a termés begyűjtése, korábbi termés megpucolása) körül forogtak az elmúlt hétvégéink, hogy szinte már dióval keltem, feküdtem. Kézenfekvő volt, ezzel a mennyiséggel kell kezdeni valamit. Lelki szemeim rögtön egy jó kis karamellizált diótortát vizionáltak megoldásként, és nem kellett sokat várni a megvalósításra sem. Szerénytelenül mondhatom, hogy életem egyik legfinomabb diótortáját kotyvasztottam!