Mindig is elborzadtam a csúcsra telepített ipari létesítményektől, légvédelmi állások maradványaitól, ennek ellenére tucatnyi szállal kötődünk a Hármashatár-hegyhez.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy eleget töltöttem a felszín kapargatásával, már ami a minőségi borfogyasztást illeti. Ideje a lelkesen fogyasztó érdeklődőből egy kicsit tudatosabb irányba lépni.

A Nyugati tér felé rohantam, hogy el ne mulasszam a családi randimat, mikor galád módon beszippantott a Szent István körút 22. tágasra tárt kapuja. 

A halakkal közös történetünk hosszú időn át ível át, míg a megmagyarázhatatlan előítéleteket félretéve végre rájuk éreztem. Nem voltam nagy halas, így nem szerénységem markolta a horgászbot vagy a villa végét, mikor lehetőség volt közelebbi kapcsolatba kerülni velük.

A Szent István körút 18. alatti sarokház soha sem vonta magára figyelmemet. Az ajtó túlon-túl jó állapotban van és ez a sterilitás sohasem lódította meg a fantáziámat. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a körúti szmogba megbarnult homokzaton egy multivitamin bolt és egy szolárium kettősének szörnyen rikító zöld portái rémiszgetik az utca gyanútlan emberét, aki inkább menekülőre fogja a dolgot ahelyett, hogy hosszan legeltetné szemét a fölé magasodó épületen. Igazán kár, hiszen ha bejutunk, a lépcsőháztól bizonyosan leesik az állunk.