Megszöktünk a világ elől. Méghozzá jól. Hajnalok-hajnalán felsétáltunk Dobogókőre.
Minthogy kéktúrázásunk soron következő szakasza igencsak a Bükkbe esik, ahol egészen véletlenül nem rendelkezünk saját kéróval - sőt novemberben komfortot nyújtó sátorral sem - nem árt, ha kompromisszumképesek vagyunk természetjárásaink elképzelt helyszíneit illetően is. Az érintett rész teljesítésére eső szálláshely tilalom persze meglehetősen kompromisszumképtelen kreatúra, így van, hogy nem számít a másik fél rugalmassága.
Adódott tehát a csodás alkalom, hogy végre gyakoroljuk a kéktúrázás során egyre erősebben körvonalazódott igényt is, miszerint más területeket is járjunk be. A kéktúra ugyanis általában nem érinti a nevezetes kilátópontokat vagy éppen várakat. Tisztelet a kivételnek. Ilyenkor tehát mindig felkerül valami új kívánsághely a képzeletbeli listánkra, amit kéktúrán kívül szeretnénk meglátogatni.
Választásunk egy közeli, régen látott ismerősre, Dobogókőre esett. Varázsfenyőerdeivel és Dunakanyarra nyíló csodálatos kilátásával egyetemben. Így hát megszöktünk a főváros és a tömeg elől: hajnalok-hajnalán felsétáltunk Dobogókőre. Odavezető utunk még véletlenül sem érintette az emlékeinkben hófödte képével csalogató, nyílegyenes fatörzsekkel az égbe törő fenyőket, a sűrű fehér ködtől pedig a pár méterre álló fák csúcsain kívül semmit nem láttuk a Duna kanyargó vonalából. Nem sajnáltuk, mert már megelőző nap óhajtottuk a köd jelenlétét. Ugyanúgy, mint ahogyan az erdőben lakó állatokkal való találkozást is. 
A köd bejött. Sőt, mivel annyira kompromisszumképesek vagyunk, kijelenthetjük állatot is láttunk - lelki röntgenszemeinkkel - méghozzá egy tölgyfalevél fonákján pöffeszkedő gubacs elképzelt lakója képében.
Pilisszentkeresztről indultunk. A megszökés olyannyira jól sikerült, hogy egy a másik irányba induló turistapároson és egy szál helyi lakoson kívül nem találkoztunk más ember fiával. Sem a településen, sem Dobogókőig. Ahogy szedtük lábainkat felfelé, a köd úgy ereszkedett lefelé. Az út első harmadában találkoztunk vele, randevúnkat ujjongás kísérte: ez itt már a tél. Vagy a nagyon őszutó. Mindenesetre csodálattal töltött el bennünket a tény: az orrunkig is alig látunk.
Hiába, a városi embernek muszáj kiszakadnia a betondzsungelből, ha megtapasztalná az évszakok változását. Legalábbis azt, ami maradt belőle. Ha telet szeretnénk, akkor irány a közigazgatási határon kívüli táj. Vagy a város magasabbik pontjai. Ha éppen tavaszi vadvirágokat, az évente párszor kaszált, helyünk az erdőben kanyargó, virágokkal borított szegélyű turistautakon van. Ha nyarat, irány a vízpart, csakis a természetes. Ha pedig az avarban gázolnánk ősszel, nincs új a nap alatt, gyógyírul az erdei jelenlét szolgál.
Mire az ordító eladó táblával ékített dobogőkői Makovecz naptemplomhoz értünk, tincseim végei összecuppantak az óhajtott ködnek köszönhetően kicsapódott nedvességtől. Enyhén zilált volt a kép. A buszvégállomáshoz közeledve a korai óra ellenére egyre több emberszabásúval találkoztunk, de a népsűrűség igazán a báró Eötvös Lorándról elnevezett menedékháznál vált igazán sokkolóvá, ahol legalább egy tucat lelkes arc tobzódott az Országos Kéktúra pecsételőpontja körül. Szabad levegő ide vagy oda, a tömörülés több mint meglepő volt ebben az igencsak embert próbáló időszakban.
Köszönhetően azonban annak, hogy a ködpaplan takarta Dunakanyar panoráma meg(nem)tekintését követően a Pilis-tető felé vettük az irányt, megint csak jó ideig egy teremtett lélekkel sem találkoztunk. A pálos rendet alapító Boldog Özséb után elnevezett, korábban geodéziai mérőtoronyként szolgáló kilátóhoz közeledve ismét egyre több sétáló akadt utunkba.
A tél érzés a megrekedt ködnek köszönhetően itt is tartott, a közeledőket pedig nem lépteik árulták el elsőként, hanem a fehér levegőn áthatoló beszélgetés foszlányok és jóval később a testek gyengén kirajzolódó kontúrjai. A széles utaknak, illetve az aszfaltutat olykor kerülő keskeny ösvényeknek köszönhetően nem sok interakció történt a köszönésen kívül. A köd a látvány elvétele mellett adott is: olyan meghittséggel ajándékozott meg, amit csak az érthet, aki sétált már 1,5 méteres látótávolsággal jeges vattacukorba burkolózva másodmagával.
Az egykori rakétabázis lecsupaszított betonépítményeinek is jól állt a légnemű dunyha. Az emberi rombolásra emlékeztetve minden bizonnyal fájdalmasabbnak tűnhetnek a torzók mikor virul és megannyi színben pompázik a természet.
No és mi volt a kilátóban? Ott aztán volt élet. Mínuszhoz közeli hőmérsékletérzet ide vagy oda, a kilátó bizony nem maradt társaság nélkül. Annak ellenére sem, hogy a pár emelet magasba törő toronyból Dobogókőhöz hasonlóan gyakorlatilag csak az építmény alatti fák csupasz koronáiig láttunk. A jeges vattacukorba burkolózott meghitt együttlét immár csoportos aktivitássá duzzadt azzal, hogy ez volt az a pont mikor kezdtem kételkedni abban, hogy reggel betettem a kontaklencsémet.
Ami pedig a megszökünk a világ elől elhatározást illeti? Nos. A kilátó után következő Pilisszántó és Pilisszentkereszt felé vezető szakaszon rá kellett döbbennünk, illúzió. A Pilis-tetőre valószínűleg Pilisszántóról vezet a rövidebb - tegyük hozzá jóval keskenyebb - turistaút, ami emiatt frekventáltabb is. Legalábbis akkor az volt, mikor ott jártunk. Gyakorlatilag minden második percben túrázók koptatják kavicsait, kifigurázva hajnali előzetes elképzelésünket. László kúpja után már a köd sem bírta a strapát, felszállt vagy inkább maradt abban a tartományban, amit elérve az ember még azt hiheti, egyedül van.
A tanulság tehát? Jelen körülmények között, míg keblünkre ölelhetjük a természetet, válasszunk kevésbé nyilvánvaló és frekventált, azaz némi szervezést igénylő sétaútvonalat. Ezzel, bármennyire is közösségi lények vagyunk, elkerülhetjük a természet lágy ölén ránk törő keresetlen fesztiválokat, a másokon történő átbukdácsolást és a városokban szenzációsan űzött 'nagy ívben elkerülöm' viselkedésforma tájidegen alkalmazását is. A kevésbé agyonreklámozott turistaútvonalak legalább annyi, sőt, viszonylagos érintetlenségüknek köszönhetően gyakran több meglepetést tartogatnak, mint a már minden létező szögből befotózott, netet elárasztó társaik.
Ha tetszett a bejegyzés, ne maradj le az új posztokról! Újabb kirándulás ötletekért és más jóságokért kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével.
Szép napot kívánok!
If you like the post, do not miss any new post about hiking and other good stuffs, give yourself (and me) the chance and follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
