Neonlámpák vidám csíkjaival feloldott, évszázados komor falak között töményen lüktető turistaetető. Első benyomás. Soha nem mondom, hogy az utolsó.
A Hudson folyó partjának ez a része hagyományosan az algonkinok kereskedő területéhez tartozott. A XVIII. század közepétől kezdve - mikor Chelsea még mezőgazdasági területnek számított - a negyed szép lassan avanzsált külvárossá, majd XIX. század utolsó harmadától a magasvasút (elevated railway) megjelenésével kereskedelmi központtá, ezt követően raktárnegyeddé. A raktárvárosrész funkciójának kiüresedésével pedig a szó valódi értelmében lezüllött, ennek részleteit ebben a bejegyzésben biztosan nem szeretnénk olvasni. (Forrás itt.)
Ottjártamkor észrevétlenül peregtek az óráka High Line padjai, félbevágott sínpárjai és az utcák felett átívelő hídszerkezeten csinos kis oázist formáló bukszusok között bóklászva. Ha már képem van hozzá, úgy járja, legyen szöveg is, hiszen a látszat ellenére a High Line sokkal több, mint egy eredeti funkciójától megfosztott, íves vasgólyalábakra emelt magaslati park a felhőkarcolók bokamagasságában.
Képzeljük el a korabeli helyzetet, mikor is az 1800-as években a New York Central Railroad a magasvasút megépítése előtt utcaszinten futó sínpárokon üzemeltetett a tehervonatokat. Ez a megoldás az élet- és vagyonbiztonság szempontból meglehetősen kedvezőtlen volt a város ugyancsak utcaszinten közlekedő lakosságára nézve. A 10. sugárút csakhamar a Halál sugárútja (Death Avenue) nevet kapta. 1910-re a vasútnak több mint 540 személy esett áldozatul.
A további, nemkívánt halálesetek megelőzése, így a járókelők védelme érdekében a vasúttársaság ezt követően 1941-ig lovasokat (West Side Cowboys) alkalmazott, akik a leginkább veszélyezetett sugárútnál vörös zászlót lengetve jelezték a vonat érkezését. 1924-ben a város közlekedésért felelős bizottsága akként döntött, hogy az utcaszinten futó vasúti kereszteződéseket felszámolják. Innen további aktív agymunka folytán született meg a magasvasút briliáns elképzelése. A ma is látható, olykor épületeken is átvezető magasvasút az 1934-ben már teljes hosszában üzemelő High Line nevet kapta, ami nem csupán a negyed névadó (Meatpacking District) iparát, a húsipart szolgálta, de a húson felül tejtermékek és más termények szálltását is. Jó szolgálatot tett az Oreo-t a negyedben kifejlesztő és 1912-ben piacra dobó National Biscuit Company (Nabisco) részére is.
A hatvanas évekre a vasúti szállítás kihasználtsága a kamionos fuvarozás térnyerésével csökkent, a High Line Spring Street-Bank Street közti szakaszát el is bontották. A hetvenes években folytatódott a hanyatlás, majd a nyolcvanas évekre beszüntették a High Line használatát. Ekkor merült fel a bontás szükségessége azzal, hogy ezzel egyidejűleg bizonyos csoportok már 1983-ban a létesítmény más célú használatának gondolatával foglalkoztak. Történetét innentől a tiltakozás alfája a bontás omegája közti bumerángmozgás jellemzi: a tiltakozás ellenére egy részét lelketlenül eltakarították egy volt raktárból történő lakóház átalakítás során, majd tettleges, de a szép értelmére szorítkozó tiltakozásul néhol már ezidőtájt felütötték fejüket a magánakciók keretében beültetett szakaszok. A közfigyelem megragadása érdekében, ahogy a mérleg nyelve egyre inkább a hasznosítás felé mutatott, nemzetközi szinten ötletelésre hívták az embereket, amelynek eredményeként olyan szuper, gyermeki fantáziára utaló, de olykor kevésbé realisztikus ötletek is születtek mint a mérföld hosszú úszómedence vagy éppen egy hullámvasút létesítése.
Több mint három évtized után, 2009-ben megnyitották a magasvasút első, átalakított szakaszát a nyilvánosság előtt. A küzdelem nem volt hiábavaló: a High Line napjainkban 1,45 mérföld hoszú, több mint 500 fajta lágyszárú, cserjés növénnyel és fával beültetett, az 1999-ben alapított High Line Barátai (Friends of High Line) és a város (NYC Department of Parks and Recreation) által fenntartott, üzemeltetett parkos, szabadidős és kulturális tevlkenységeket szolgáló terület. (Forrás itt.)
Miután a High Line-en egy, a Chelsea Market felé vezető irányban kibóklásztam magam, végre eljutottam a piac falaihoz, ugyanis a Chelsea Market nem máshol, mint a már fent említett National Biscuit Company korábbi gyárépületében kapott helyet. A vasút anno átvezetett a sütigyár Hudson felőli traktusán is.
A bejáratot nem olyan könnyű megtalálni, különösen, ha fogalmunk sincs hol van és az egész napos járkálás miatt kellően kimerült, de az itt-ott csipegetés miatt kajakómás állapotban is vagyunk. Jómagam miután agyban nyugtáztam, hogy a Chelsea Market farába a High Line-re kitelepült Blue Bottle Coffee már nem járul hozzá a napi koffeinadagom egészségtelen túllépéséhez, fizikailag is eljutottam az egykori gyárépület elejére, ahol a bejárat is található. A kávé, bejárat témakör természetesen sehogy sem kapcsolódik szervesen egymáshoz, csak a percek múlásának láncolata sodorta egymás mögé őket. 
A Chelsea Market 1997-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a maihoz hasonló funkcióval, de attól mégis jócskán eltérő koncepcióval. A piac kezdetben kicsiben kezdte, ha azt nézzük, hogy a koncepció a gasztronómia területén működő kisebb cégeknek nyújtott először raktározáshoz és az üzleti működéshez szükséges helyiségeket. Kisebb és szokásosabb piac volt, ahol a fogyasztók is megtalálták a világ minden tájáról érkező különlegesebb, valamint a helyi alapanyagokat, termékeket. 
Ez az arculat az elmúlt két évtized alatt a turizmus oltárán áldozatként kimúlt. Napjainkban főként éttermek, illetve különböző, nem feltétlenül csak a gasztronómiához köthető üzletek töltik meg a Nabisco egykori tereit: a borbélyon és a hölgyeknek testi felüdülést nyújtó szolgáltatón kívül van itt bizony régiséggel, lakberendezési tárgyakkal kereskedő egység, továbbá ruházati és könyvesbolt is, de meghúzza magát a kortárs iparművészeti kiegészítőket vagy éppen konyhai felszereléseket áruló üzlet is.
Az arculatváltás környékre gyakorolt lélektani hatásait a New York Eater kellően plasztikusan szemlélteti, mikor azt írja, hogy azok, akik egykor friss halért vagy egy üveg balzsamecetért ugrottak csak be e falak közé, gyakran megriadnak a falak között áramló turista hordáktól.
Bár a gondolat első fele rám nem igaz, különösen, mert magam is turistaként jártam ott, az embertömeg már-már turistaként is valóban kellemetlen, de ugye, akit ez igazán zavar, az ne menjen New York városba, hiszen ez a város általános hangulatához tartozik. 
Jó, ha felészülünk, hogy New York városban nem a Chelsea Market lesz az, amelynek falai közt költjük el meghittségben fürdő romantikus vacsoránkat. Az egyébként természetes fényhez nemigen jutó egykori gyár kissé olyan, mint amikor az ember leereszkedik a Tordai sóbányába és felnéz oda, ahol az égboltot sejti: sötét, neonnal megvilágított és magas belmagasságú azzal az aprócska kivétellel, hogy a bányától eltérően jelenleg 57 különböző cég árulja a piacon portékáit. 
Nem vitatom ugyanakkor, hogy turistaként - és valószínűleg a környéken dolgozó, tengő-lengő városlakóként is - nemcsak az egykori ipari létesítmény szépsége és a mutatós bányajelleg miatt érdemes ide ellátogatni, de az evés-ivás miatt is. 
A Chelsea Marketen található üzletek mind ár, mind a kínált jóságok terén is széles skálán mozognak, így valószínűleg mindenki megtalálja az ízlésének leginkább megfelelő falatot, hiszen a felszínt kapargatva is egyértelmű, hogy van itt többek között pékség, francia palacsintázó, curry-s kolbászt kínáló berlini kolbászozó, sushizó, pizzéria, borbolt, fagyizó, újhullámos kávézó, fánkozó, hamburgerező is. 
Azért, hogy a nosztalgiázó szív se vérezzen nagyon, a hely visszakacsint a régmúltra, és akadnak szépen különböző profilú élelmiszerboltok is: például Olaszországból vagy éppen Marrakeshből importált alapanyagokat kínló üzletek. Nem csupán fizikailag megjelenő, de az online térben is jelenlévő boltok is a piac szerves egységét képezik: bár turistaként előfordulhat, hogy nem lesz rá szükségünk, de ha mégis, jó tudni, hogy a Mercato több mint 2000, online kilistázott termék - előfordulhat, hogy apróbetűvel árnyalt - 'aznapi' szállítását ígéri.
A piac tehát nagyon is beleillik New York város életébe. Nem csupán fizikai méreteit, de a felölelt termékskálát illetően, a falai között az utcákhoz hasonló intenzitással hömpölygő embertömegről nem is szólva. Egy sétát és falatozást tuti megér, ezt követően pedig vérmérséklet kérdése, hogy visszatérünk-e avagy a lehetetlent kihívás elé állítva egy nyugalmasabbnak tűnő városrész felé vesszük az irányt arra az esetre, ha ránk törne az éhség. 
A Chelsea Market honlapját mindenféle praktikus információval ide kattintva érheted el.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot kívánok!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
