A magyar főváros idejekorán fényárba borult már az adventi időszakot megelőzően és valószínűleg szépen is tartja majd magát egészen az új esztendő kezdetéig.
Szokatlan módon 2016. november 27-ét, advent első vasárnapját megelőzően elkezdtek kiszivárogni a vásárok és ezzel együtt az ünnepi fények Budapest utcáira. A hideg mászkál a hátamon a plázák hónapokkal megelőzően olcsónak tűnő műanyag gömbökkel feldíszített műfenyőitől és az unalomig játszott angol nyelvű daloktól. Ez a csodálatosnak kevésbé mondható duó pont az ellenkező hatást éri el, az ember inkább belefásul a látványba és a hangzavarba, ahelyett, hogy az ünnepi vásárlásra szottyanna kedve. De legalább tökéletesen alkalmasak arra, hogy a gyermekeket teljesen megkavarják.
Ezzel totál ellentétes az ízlésesen feldíszített utcák hatása. Mikor a korai sötétedés mellett apró fénypontokkal világosságot csempésznek a hideg estbe és ezzel a mindennapokba. Egyre több helyen találunk a templomok mellett és közterek közepén fénysorokkal feldíszített fákat, betlehemekkel együtt. A meghitt hangulathoz nem kell több, az izzósorok sárga-fehér fénye tökéletesen elegendő. Budapest ilyenkor az egyik legszebb arcát mutatja.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!