HELLÓ OKTÓBER! (Hello October!)

2016. október 01. 08:51 - drkuktart

2016drkuktartoktober.JPG

Októberben már nem akaródzik minden áron kimenni a szabad ég alá munkaidőn túl, így azt is megfontolom, hogy kint töltsem-e hétvégéket, vagy ismét kicsit befelé figyeljek, és ráncba szedjem a házat avagy éppen a gondolataimat.  

Amellett, hogy szeretek otthon molyolni, nem zárom hétlakat alá magamat, egy-egy jó program vagy csak maga az erdő, a csípős levegő, a fővárostól távolabb a kéményekből felszálló füst mind arra sarkallnak, hogy átlépjem a küszöböt. Habár október első hétvégéje rögtön jól indult, hiszen a Szekszárdi Borvidéken ért minket, a városba visszatérve sem áll meg az élet, megannyi jeles nap késztet gondolkodásra és még ennél is több program csábít, sokszor a fővároson túl is.

2016. október 1.: a szeptember 29-én tartott Kávé Napjának dedikálják az idén első alkalommal megrendezendő, Kávézz Sopron! elnevezésű egész napos rendezvényt nem máshol mint - minő meglepetés - Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. A részletes programot itt találod.

2016. október 6.: az aradi tizenhármak kivégzésének a napja. Bár nem munkaszüneti nap, mégse felejtsünk el emlékezni.

2016. október 9.: ma kerül megrendezésre a 31. SPAR Budapest Maraton, kitartást és erőt minden rajthoz állónak, különösen az először indulóknak. Hajrá, hajrá! Bővebb információt itt olvashatsz.

2016. október 13.: ezen a napon kerül megrendezésre Budapesten az Akváriumban a Forbes Flow + Late Night Flow. A Forbes Flow keretén belül három színpadon több mint harminc siker várományos vagy már napjainkban is sikeres előadó (többek között Virág Judit, D. Tóth Kriszta, Blaskó Nikolett, Kapás Boglárka, Dudás Szilárd, Balogh Károly, Várkonyi Balázs, Futó Péter, Lakics Péter, Alföldi Róbert) osztja meg velünk történetét. Inspiráló sztorik, egész napos üzleti fesztivál, az ön- és szervezetfejlesztést górcső alá helyező Legyél jobb színpad, Legek színpad na és a nevében is elbűvölő, de annál céltudatosabb embereket felvonultató Small & Sweet színpad. Este pedig a Late Night Flow keretén belül a Szamos család, Till Attila és Sebestyén Balázs kerülnek a középpontba. A Forbes Flow teljes programját itt találod, míg a Late Night Flowról itt olvashatsz bővebben.

2016. október 13.-16.: október harmadik hétvégéjén rendezik meg a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe-ot Budapesten. Az eseményre szombati és vasárnapi napokra lehet jegyeket, illetve bérletet vásárolni itt. A Fashion Week végén kerül megrendezésre a Gombold újra! döntjője is vasárnap este a Várkert Bazárban. A részletes programokról itt és itt tájékozódhatsz.

2016. október 15.: Kissé fájó pont, hogy ez a csodálatos szombati nap bizony munkanap, köszönhetően az október 31-i munkanap áthelyezésnek.

2016. október 17.: Idén hétköznapra esik az Egri Vár napja. "1552. október 17-én a törökök feladták az Egri Vár ostromát, és elhagyták Egert. A Dobó István Vármúzeum 2002. október 17-én az 1552-es ostrom 450. évfordulóján rendezte meg először az Egri Vár Napja elnevezésű programját, mellyel a hősies várvédelem emléke és a várvédők előtt tiszteleg. Azóta minden évben megrendezzük a jeles eseményt, 2016-ban immáron 15. alkalommal. Október 17-én a Vár és a Dobó István Vármúzeum programjai ingyenesen látogathatók. Az érdeklődők kézműves foglalkozásokon valamint múzeumpedagógiai programokon vehetnek részt, betekintést nyerhetnek a restaurátor műhely titkaiba." A részletes program itt olvasható.

2016. október 23.: hatvan éve történt 1956. Emlékezzünk.

2016. október 29.: nagyon érdekesnek ígérkezik a mai napon a Várkert Bazárban induló Művészettörténeti Filmklub. Az első vetítésen a Vatikáni Múzeum című filmet láthatjuk "amely soha nem látott minőségben tárja a nézők elé a Vatikáni Múzeum kétezer éves múltra visszatekintő gyűjteményének legkiemelkedőbb műalkotásait, a Sixtus-kápolna lenyűgöző freskóit, a Múzeum igazgatója, Antonio Paolocci professzor kalauzolásával." Aki járt már a Vatikáni Múzeumban, annak a nosztalgiázás miatt, aki még nem járt ott, annak pedig az új élmények miatt szinte kötelező részt venni a filmklubon. Ha tehetem, én biztosan elmegyek. Bővebb információt itt olvashatsz.

2016. október 21.-22.: október utolsó előtti hétvégéjén rendezik meg a Balatonnál Paloznakon az első Csopaki Kódex sétáló kóstoló és Guden hétvégét. "A Csopaki Kódex egy független eredetvédelmi és védjegyoltalmi rendszer, melynek fókuszában Csopak és hagyományos fajtája, az olaszrizling áll. Megalkotásának célja a csopaki bor minőségének magasabb fokú védelme. A Csopaki Kódex négy pillérbe gyűjtve tartalmaz termelési előírásokat. A védjegyével ellátott boroknak az ország legszigorúbb minőség- és eredetvédelmi szabályainak kell megfelelnie." A rendezvény első napján kerül megrendezésre a Jásdi Borteraszon a Borászok a kanapén eseménye Jásdi István (Jásdi Pincészet), Homola Szabolcs (Homola Pincészet), Molnár Szabolcs (Guden Birtok) és Kovács Tamás (Szt. Donát Birtok) részvételével. A szombati napon pedig először kerülnek bemutatásra a Csopaki Kódex szabályozás és a 2015-ös évjárat Kódexes borai, majd a nap a Guden ünneppel ér véget. A rendezvényről itt olvashatsz részletesebben.

2016. október 29.-november 1.: Csodálatos hosszúhétvége. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép októbert!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice October!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2024 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása