HELLÓ AUGUSZTUS! (Hello August!)

2016. augusztus 01. 17:18 - drkuktart

2016drkuktarthelloaugust.jpg

Ha eddig még nem adtunk bele anyait-apait a nyárba, abban az esetben bizony már csupán egy hónapunk maradt,. Jó hír, hogy ez utóbbi viszont harmincegy napos.

Jómagam tervek nélkül vágtam bele az idei meleg évszakba, és őszintén élveztem, hogy végre nem kell összevissza országhatáron túlra utazgatnom. Egyetlen dolgom legfeljebb a sodródás, már, ha erre kötelezettségként tekinthetünk. Ennek ellenére a barátok közbenjárásával az élet úgy hozta, hogy az augusztust Horvátországgal nyitom és bizony a hónap folyamán is visszatérek ide. Ugyanakkor nálam sem nyaralásból áll csupán ez a hónap, annyi szabim nincsen, így az augusztus nem kis részét nyilván országhatáron belül töltöm, amiből a spontaneitást néha száműzve a legtöbbet szeretném kihozni a legkevesebb erőfeszítéssel. Így hát kipipálva a júliusi programajánló egy részét természetesen körbenéztem, hogy mi új van a perzselő augusztusi nap alatt és mi jót lehet csinálni a nyár utolsó hónapjában.

2016. augusztus 2.: immár hagyományt kezd formálni egyes nyári reggeleken az Ahimsa Concept Yoga szabadtéri és bizony emberien korai jóga órája. Augusztus második napján is a Kopaszi-gáton gyűlik a nép, hogy az emelkedő napkorong sugaraival együtt ébredjen a test. Az Ahimsa Concept Yoga közösségi oldalát itt találod, az esemény oldalát pedig itt

2016. június 17.-november 27.: Annak érdekében, hogy a bánatos időjárás se érjen felkészületlenül, nem árt, ha a zsebünkben ott lapul egy-két megnézendő kiállítás. A Modigliani tárlat még javában tart, a Picasso is, de, ha Pesten akadna dolgunk és kerékpár pártiak vagyunk, lessük meg az Iparművészeti Múzeumban Bringológia - Amikor a dizájn hajtja a kerékpárt elnevezéssel futó tárlatot, aminek középpontjában az elmúlt évek városi kerékpáros dizájn újításai állnak. Az Iparművészeti Múzeum kapcsolódó honlapját itt találod.

2016. augusztus 4-6.: Bár már korábban említettem, úgy a szép, ha mélyen emlékezünk rá, nehogy lemaradjunk róla. Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Homola Pincészetnél a V. Paloznaki Jazz Pikniket. Mint gyakorlott piknikező továbbra is rajongok az elnevezésért, különösen, mert a piknik során a három színpadon előadók kényeztetik füleim, mint többek között a chicagoi Earth, Wind & Fire, a St. Germain, az Incognito, a Váczi Eszter Quartet, a Bin-Jip - Harcsa Veronika, Csemer Boggie, a Pankastic!, és igen, ha véletlenül lemaradnék korábban róluk, akkor bizony itt lesz a Marge és a Belau is. És, ha már piknik, akkor nyilván a testünket is jól tartjuk minden földi jót rejtő piknikkosarakból előkerülő kézműves finomságokkal és persze kellemesre hűtött borokkal. Az esemény több mint jónak ígérkezik, így a pontos információk érdekében ne habozz felkeresni itt a honlapot.

2016. augusztus 10-16.: Ha az augusztus 6. és 9. közötti időszakot kihúztuk valahogy, mondjuk munkával, akkor ébresztő a monotonitásból, mert bizony idén is lesz az óbudai Hajógyári-szigeten Sziget, ami olyan előadókkal vonzza a jónépet, mint Rihanna, egyik hatalmas kedvencem SIA és a másik Hardwell. Ez utóbbit volt szerencsém többször is látni Tomorrowlandben, ha tehetitek, ki ne hagyjátok, őrült jó bulikat csinál, annyira, hogy bizony idén ő tartja a Sziget záróbuliját. Kihagyhatatlan. De itt lesz még a The Lumineers, Laidblack Luke, Mano Chao, Kaiser Chiefs, Boys Noize is. A több mint negyven helyszínen (színpadokon, sátrakban és egyéb lokációkon) hatalmas buli várható, így nem csupán a zenék szerelmesei lakhatnak jól, mert ismét lesz Múzeumi negyed, Hungarikum falu, Ability Park, Sakk sátor, Cirque du Sziget, Romkocsma negyed, a mindenkit nosztalgiával eltöltő Tábortűz, Luminárium és Színház- és Táncsátor is. A fenti felsorolás az esélytelenek nyugalmával készült, soha nem érnék a teljes kavalkád végére, így annak érdekében, hogy el ne mulaszd azt, amit vagy akit látni szeretnél, ne habozz, keresd fel a Sziget honlapját itt.

2016. augusztus 15-21.: A Sziget alatt kezdődik, de az ország másik részében rendezik az idén ötven éves Debreceni Virágkarnevált. Számomra ez amolyan bakancslistás dolog, még soha nem voltam, de idén is nagyon mennék. A nyitó naptól kezdve egészen augusztus 20-ig minden délutántól kezdve estébe nyúlóan kényeztetnek zenei és egyéb programokkal mint például Kodály Filharmonikusok Debrecen koncertjével, Demjén Ferenc koncertjével, P.A.S.O. koncerttel. A Junior Virágkarnevált augusztus 18-án este, míg az esemény névadójaként szolgáló Debreceni Virágkarnevált augusztus 20-án kora reggel rendezik az esemény keretei között. A rendezvényen ingyenes és fizetős programok is vannak, a pontos információért keressétek fel a Debreceni Virágkarnevál honlapját itt.

2016. augusztus 20.: Ne görbüljön a száj, mert bár az államalapítás ünnepe idén sajnos hétvégére esik, de hétvége ide vagy oda, bizonyosan lesz tűzijáték! Országszerte. Ezt talán magyarázni is felesleges.

2016. augusztus 24-27.: Idén egy időpontban, a két fesztivál közötti átjárást külön jeggyel biztosítva rendezik meg a Strand fesztivál 2016-ot és a B.my.Lake 2016-ot Zamárdiban. Bár nagyon nem vetem meg az elektronikus zenét, de a B.my.Lake idei felhozatala azt hiszem kissé távol áll az ízlésemtől, bár az arculatot eléggé csípem. Ugyanakkor a Strand fesztivál fellépői közül nem egyet szívesen meghallgatnék olyan mértékben, hogy akár ki is költöztetném a kis testemet a fesztiválra. A B.my.Lake honlapját itt találod, a Strand fesztivál részletesebb programjairól pedig itt tájékozódhatsz.

Talán ennyi programmorzsa pont elég egy hónapra, akár ezen események valamelyikén, akár máshol töltjük az augusztust, biztos vagyok benne, hogy remek időszak áll előttünk. Élvezzétek!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2020 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.
süti beállítások módosítása