Valószínűsítem, hogy nem teszek nagy műveltségről tanúbizonyságot, ha azzal kezdem ezt a bejegyzést (is), hogy bizony ez volt az első Modigliani kiállítás, amit megtekintettem. Ugyanakkor az is lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül, sőt, még az is előfordulhat, hogy mi mind, akik ebben az egy és azonos cipőben járunk, valójában műveltek vagyunk, csak éppen eddig kimaradt az életünkből egy szinte teljes egészében Modigliani-nak szentelt kiállítás megtekintése.
Mert ugye nem azt írtam, hogy nem ismertem eddig sem Modiglianit, ám, ha ezt írtam volna és ez lenne az igazság, akkor sincs semmi, mert ugye elmentem a kiállításra és megkezdtem a festményközelből való ismerkedést. Na jó, ennyit a fárasztásról, ezt inkább hanyagoljuk, lévén kedd és reggel, szükségünk lesz még a szellemi frissességünkre a nap és a munkahét hátralévő részében, inkább térjünk a lényegre.
Tanulva a Picasso kiállításból, ezúttal időben érkeztünk. A két héttel ezelőtti hétvége pont alkalmas is volt arra, hogy esernyő alatt felkússzunk a várba.
Eső ide vagy oda, minden időjárási viszontagság ellenére bármely napszakban imádok a várban sétálni, még akkor is, ha a Budai Várnegyed néha legovároshoz hasonlít (a következő képen éppen a City sorozat munkagépei láthatóak).
Arra mondjuk már kevésbé volt megfelelő az égi áldás kísérte nap, hogy háromnegyed órán keresztül álldogáljunk a Magyar Nemzeti Galéria előtt a szakadó esőben, de így jár az, aki a Picasso kiállítás utolsó heteiben (új info: amit egyébként 2016. augusztus 28-ig meghosszabbítottak) egy másra nemigen alkalmas - igen, itt lehet vitatkozni - hétvégén szeretné megnézni az egyébként október elejéig látogatható, relatíve frissen nyílt Modigliani kiállítást. Gyanítom, hogy egy izzasztó hétvégi napon jóval kisebb lett volna a sor. Mindenesetre a várakozás idejét rendkívül találékonyan ütöttük el, ugyanis egymást váltva közben megnéztük a szűkebb értelemben vett Budai Vár és kapcsolódó egységei újjáépítésének szentelt pavilonban található - egyébként meglehetősen izgalmas és reménykedésre okot adó - kiállítást. Persze illúzióink ne legyenek, az épületen belül folytatódott az állóképességet kissé túráztató sorban állás. 
A Magyar Nemzeti Galéria honlapján található leírás értelmében a "több mint nyolcvan alkotást (köztük 61 Modigliani-művet) – aktokat, portrékat és szobrokat – felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket. (...) A nagyszabású kiállítás szobrokon, festményeken és rajzokon mutatja be Amedeo Modigliani (1884–1920) életművének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. (...) A kiállítás célja, hogy bemutassa az egyéni utat járó művész munkásságának sokrétűségét, egyedi modern ízét. A fiatal Modigliani 1906-ban érkezett Olaszországból Párizsba, ahol hamar beilleszkedett a montmartre-i, majd a montparnasse-i művészi körökbe."
A kiálltás öt téma köré csoportosítva végigvezeti a látogatót Modigliani művészetének egyes szakaszain. A nyitó szakaszban a művész szobrász tevékenységét veszi górcső alá (1909–1914), amely munkássággal aztán rossz állóképessége és lapos pénztárcája miatt hagyott fel. Miután soha nem gondolkoztam Modigliani művészetéről, ezért azon sem agyaltam, mi az, ami a munkáiról eszébe jut, így történhetett, hogy a nyilvánvaló, sőt egyértelmű párhuzamot is meglepetéssel vettem tudomásul, miszerint a plasztikák, szobrok - és a festmények is - igencsak egyértelmű inspirációforrásául elsősorban az ősi művészet ma - és nyilván a XX. század elején - is látható darabjai, így afrikai maszkok, ókori egyiptomi és kükladikus szobrok szolgáltak.
Második szekcióként Modigliani korai, az útkeresésnek szentelt festészetének korszakát mutatja be a tárlat. A kiállítás harmadik szakasza (Az avantgárd arcképfestője) a szábrászatot követően visszatérve a festészethez elsősorban a festő művésztársairól készített portrékra helyezi a hangsúlyt (1914–1918.), amely galériában a korszak ma is meghatározónak tartott vagy éppen csaknem a feledés homályába merült alkotók arcképei kaptak helyet (Max Jacob, Jean Cocteau, Diego Rivera, Ossip Zadkine, Viking Eggeling). Ahogy a bevezetőben olvashattuk Modigliani 61 műve az, ami a kiállításon látható, ugyanakkor ezek mellett az alkotó kortársainak művei közül is jó néhányat felsorakoztat a kiállítás, így többek között Pablo Picasso, Constantin Brâncuși, Jacques Lipchitz és Henri Laurens munkái közül is egy-kettő bemutatásra kerül. Érdekes volt látni, hogy ki-ki miként festette meg ugyanazt a témát, ugyanazt a személyt, így például összevetni Mojżesz Kisling (Moïse Kisling) és Modigliani Mieczyslaw Zborowski műkereskedőről készített portréit (fent).
A honlap értelmében "1917-ben különleges lehetőség nyílik Modigliani számára: akkori támogatója, a lengyel származású műkereskedő és költő Léopold Zborowski modelleket, műtermet és pénzt biztosított neki egy aktsorozat elkészítésére. A negyedik egységben látható aktok kiválóan szemléltetik, hogy a régi mestereket is jól ismerő olasz művész miként értelmezte újra a hagyományos műfajt. A kiállítás utolsó szekciója, A dél vonzásában, a harmincöt éves korában elhunyt alkotó életének utolsó két évében készült műveire összpontosít. Modigliani, azt remélve, hogy egészségi állapota jobbra fordul, 1918–1919-ben több hónapot töltött Nizzában és környékén, ahol szoros barátságot kötött az ott élő művészekkel, többek közt a japán Fudzsita Cuguharuval és az orosz származású Léopold Survage-al. Dél-Franciaországban ismét előtérbe került az olasz festő Paul Cézanne iránti rajongása: a szekciót záró, ismeretlenekről készült utolsó arcképek a nagy provence-i mester hatását tanúsítják."
Visszatekintve meglepetéssel tapasztalom magamon, hogy Modigliani művészete valamiért nem fogott meg. Nem éreztem azt a katarzist, azt a felemelő érzést, azt a megértést, amit általában - a kiállítások 99 %-át követően - magával ragad. Lehet, hogy nem voltam, nem vagyok abban a lelkiállapotban vagy életszakaszban, hogy teljes mellszélességgel befogadjam, lehet, hogy sosem leszek, de az is lehet, hogy a hiba nem bennem van. Ugyanakkor számomra az egész tárlatot leginkább a termekben több helyütt vetített, az egyes egységekbe ágyazott hangosfilmek tették teljessé, amelyek a kortársak vagy éppen Modigliani egyetlen megszületett gyermeke visszaemlékezéseiből vagy éppen a velük készült interjúkból álltak. A visszaemlékezésekből kibontakozó kívülről életvidám, hetyke, jól öltözött olasz figura gyökeres ellentétben állónak tűnik az ugyanennek az alaknak az ecsete nyomán visszaköszönő arcokkal, a barnás, sötét festményekből áradó melankóliával, sokszor nyomasztó érzéssel. Annak ellenére, hogy jelen pillanatban úgy érzem, nem ez volt életem kiállítása, mindenkinek ajánlom a megtekintését, sokkal közelebb hoz a művészhez, a megértéshez, a saját világunk tágításához. Mindennek tetejében a végén még olyan szerencsében is részünk lehet, hogy a gimnáziumi munkásságunkat egyengető, évek óta nem látott - a könnyebbség érdekében nevezzük most egyszerűen csak így, de nyilván ennél sokkalta több - rajz tanárunkkal is összefutunk - hol máshol, mint a ruhatárnál - és könnyed csevejbe elegyedünk, ezáltal pedig napunkat megkoronázandó visszasuhanunk az időben.
A kiállítást követően nyilván útba ejtettük még a Picasso kiállítás után kihagyott múzeumboltot. Nem vettem semmit, sőt elégedetlenséggel tapasztaltam, hogy a Modigliani kiállítás kapcsán nyomott textilszatyor minősége (eldolgozás, varrás stb.) hagy némi - a többi festő műveiből nyomott szatyrokkal összevetve igencsak szembeötlő - kívánni valót maga után, az ára persze a megszokott színvonalon mozgott. Ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt most a bolt, hogy elgondolkozzam azon, vajon ki és miért érezte azt a késztetést, hogy Picasso-t ujjbáb formájában értékesítse. 
A kiállítás 2016. június 29. és 2016. október 2. között látogatható a Magyar Nemzeti Galériában (Budavári Palota A-B-C-D épület, 1014 Budapest, Szent György tér 2.). A Magyar Nemzeti Galéria honlapját itt, közösségi oldalát pedig itt éred el.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
