A Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, a Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 címet viselő tárlaton száz Picasso alkotást tekinthetünk meg, ami így az eddigi legnagyobb magyarországi Picasso kiállítás jelzővel is büszkélkedhet.
Nem különösebben készültem fel a Magyar Nemzeti Galériában napjainkban látogatható Picasso tárlatra, így híján voltam minden előzetes információnak a kiállítást illetően. Valószínűleg ennek volt betudható az, hogy kicsit megrémültem, mikor a (C) főépületből átérve az 'A' épületbe csupán fotókat láttam magam körül mindenütt. Amellett, hogy a kiállítás felvezetőjeként érdekes volt látni Pablo Picasso különböző műtermeit, a műtermekről készült fotók akkor értelmezhetőek igazán, ha az ember végigment már a kiállításon.
A Magyar Nemzeti Galéria honlapján található információk értelmében "A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. A központi téma a figurális ábrázolásfestői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben, amelynek minden korszakában központi szerepet játszott az ember, legyen szó a nőről, az érző és szenvedélyes emberről, a gondolkodóról, a művészről, a társadalmi-politikai szereplőről vagy a sztárok világának tagjáról. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatásra kerülő alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig."
A mintegy két óra időtartamot felölelő kiállítás összesen hét szakaszra tagolja Picasso munkásságát. A kiállítást felvezető részeken kívül a kiállításon tilos fényképet készíteni, és sajnos a csúnya nyitvatartás miatt a múzeum boltról is lecsúsztam, így elsősorban szavakkal adom vissza, mi az, ami igazán megnyert az itt töltött két óra során. Igen, két óra, hiszen ennyi minimum szükséges ahhoz, hogy a szöveges kísérőket elolvassuk, kicsit elmélyedjünk a kiállított alkotásokban, hol rövidebb-hol hosszabb ideig időzzünk előttük, végignézzük vagy csak belelessünk a mozgóképekbe és így tovább.
Az 1895-1906. közötti időszakot felölelő korai korszakból, egy számomra új kép ragadott meg engem igazán. Kissé fura ebben a kontextusban az 'új' szót leírni, de nem tagadom, nem ismertem még. Szóval a korai korszakból kifejezetten megnyert Picasso 'A varrónő' című műve (1906, gouche-karton). Elbűvölő egyveleget alkot a felhordott anyaggal az, ahogyan a kartonra felvitt pasztell színek közül kivillan néhol a papír natúr színe. Azóta sem tudom eldönteni, hogy a varrónő lehunyt szemén megcsillanó fény minden volt köszönhető, egy csillámszemcsének, egy odaképzelt könnycseppnek? Mindenesetre tény, hogy van ott valami, ami megcsillan a pasztell képen. Megragadó.
A második korszakként aposztrofált kubista korszakért eddig nem igazán voltam oda, valószínűleg azért, mert nem is töltöttem sok időt a tanulmányozásával. Ugyanakkor vallom, hogy ennek a korszaknak az értékeléséhez meg kell érni. A 'Kubista dekonstrukció-konstrukció' (1907-1916) megnevezésű korszakból kifejezetten jópofának tartottuk a 'Bajuszos férfi' című művet, aminek színei, anyaghasználata és az elnevezés-képi megjelenítés közötti fricskán többen felnevettünk (1914, olaj-textilkollázsvászon). Ugyanebből a korszakból a 'Mellkép' (Tanulmány az Avignoni kisasszonyokhoz, 1907) című festmény az éppen csak érzékeltetett hajválaszték, az arcvonások és az erős mellkas miatt többünket is Picasso-ra emlékeztetett, ugyanakkor ez a hasonlóság (avagy gyanú) még említés szintjén sem fogalmazódott meg a kísérő szövegben (olaj-vászon). Amit hiányoltam elsőként itt, de később máshol is a tárlat során az az, hogy Picasso egyes nagyobb művei, mint például ennél a korszaknál az Avignoni kisasszonyok kizárólag említés szintjén jelennek meg, de nem talható róluk egyetlen árva kép sem. Pedig nem csupán azon látogatóknak jeletett volna fogódzót az említett kép legalább apró fotó szintjén való prezentálása, akik nem ismerik esetleg az adott művet, de a Picasso művei tekintetében otthonosabban mozgó vendégek is örömmel vetettek volna egy pillantást a megvalósult műre például a tanulmány közötti párhuzam felfedezése érdekében.
A következő koszak a Klasszikus vonal újrafelfedezése nevet kapta, 1917-1924. Az itt felsorakoztatott alkotások közül leginkább az 'Olga szőrmegallérral' (1923, olaj-vászon) ragadott meg a maga vonalas, szinte képregényszerű egyszerűségében gyönyörű kontrasztot alkot a natúr színű, ámde gazdag faragással díszített lakkozott kerettel. Érdekes, hogy amíg el nem olvastam, hogy a kísérő elemzés szerint szoborra emlékeztet és merev, rideg a kép, addig abszolút nem jutottak eszembe az ott felsorolt jelzők, inkább könnyed, laza alkotásnak tűnt, ímelyen a szőrmegallér százfele meredező szálai szépen oldják az alak tömegét.
Az 1925-1936 közötti, a Szürrealista metamorfózis címet viselő korszakba érve érdekes volt véletlenül, de rögtön egy apa és négy év körüli fia közötti párbeszédbe csöppenni, ahol az apa azzal kezdte a kalauzolást, hogy most majd megnézik, hogy ezen a képen miből-hány van. Ebből a korszakból a szintén pasztellbe hajló, szürke-fehér-szürkéssárga háttér előtt egy fekete körvonal által közrefogott alak tetszett leginkább, bár itt is inkább a kép, mintsem a cím az, ami megragadott (Akt fehér háttér előtt). Úgy is mondhatnám, jobban tetszett cím nélkül. Ugyanebbe a korszakba tartozik a 'Minotaurusz és a ló' című kép (1935, grafitceruza-bordázott papír), ami szintén kicsit meghökkentő lehetett a maga korában: az előbbi kötött pulóverben parádézik, ugyanakkor mindkét szereplő enyhén tébolyult. Hasonlít a mai, sajnos gyerekeknek címzett, de kretén rajzfilmekhez, azzal a különbséggel, hogy miután Picasso műve nem a gyerekekhez szól, kifejezetten jópofa. Mondanom sem kell ugye, hogy amíg a kép előt álldogáltunk, a mellénk érkező - egyébként angolul kommunikáló - emberek közül több a 'cartoon' kifejezést csattogtatta a mű láttán. Szintén ebbe a korszakba tartozik a 'Karórás nő' című festmény is, ami valószínűleg a ruha-fejdísz-óra-kék körmök-fésű ötösfogata miatt nyert meg annyira és ami Picasso olyan sok más művéhez hasonlatosan szintén egy nap alatt született (1936. április 30.).
Az ötödik korszak 'A háború borzalmai' (1937-1945) címet viseli. Ennél a pontnál tudatosul igazán, hogy mennyire találóak az egyes korszakokat felvezető-összefoglaló szövegek. Ugyanakkor itt is hiányoltam például a Guernica (1937) című kép legalább jól tanulmányozható fotó formájában történő megmutatását, holott a korszak indító történése pont Guernica földig rombolása volt, és számos helyen hivatkozott rá ez a kiállítás rész. Az, hogy a műtermeket bemutató részben távoli fotót látunk a kiállítás végén a festmény születéséről, valamint az, hogy levetítettek egy kapcsolódó filmet, számomra nem helyettesítette a festmény legalább fényképként való megmutatását. Habár a kiállítás lenyűgözött, és erre a két órára végre olyan betekintést nyerhettem Picasso életművébe, amit még soha, sehol, a helyszínnel volt azért gond. Az első, és legfülbetűnőbb a Guernica bombázása kapcsán levetített, homályos, kásás film alatt vált érzékelhetővé: ugyanis az amúgy is nehezen felfogható filmet még elviselhetetlenebbé, nyomasztóbbá és végső soron élvezhetetlenné tette a teremből kivezető ajtó folyamatos nyikorgása. Ezt a lengőajtót (ami ugye funkciójából kifolyólag egyszeri kilépés esetén sem csak egyszer leng) a jelek szerint a Magyar Nemzeti Galéria részéről képtelenek karbantartani és úgy igazán megkenni, elhallgattatni. Egy próbát azért megérne, mert így több, mint kellemetlen.
A hatodik korszak a 'Visszatérés az eredeti forráshoz: 1945-1953 címet viseli. Számomra különösen megnyerő volt Françiose portréja (1946, grafit, vastag velinpapír) a maga egyszerűségben és a szabályos vonásokban rejlő bájjal. Már-már gyermeteg, de pont ezért kedves a 'Teherautóval játszó kisfiú' című kép (1953) is.
A hetedik és egyben utolsó korszak a 'Művész és modellje' címet viseli (1954-1972). Ebbe a korszakba tartozik többek között az itt bemutatott Sylvette David portréja (1954), amin az akkor 19 éves (Lydia) Sylvette David-ot (ma Lydia Corbet) ábrázolja Picasso hangsúlyosan kék-fehér-szürke-fekete színekkel profilból. Újszerű, félszeg, rémült (a kép megtekinthető itt). Most, az internetet böngészve ismét lenyűgöz Picasso hihetetlen termékeny munkássága. Sylvette-ról például 1954 nyarán mintegy negyven alkotást készített (ebből 16 látható ide kattintva). A kép melletti festmény pedig a legutolsó feleségéről, Jacquilne Roque-ről készült félprofilból, már-már görögös arcéllel, ahol az arc kidolgozottsága remek ellentétben áll a földön összekulcsolt karokka ülő, az archoz képest éppenhogy ábrázolt testtel (lesd meg itt a képet). Ebbe a korszakba tartozik a 'Muskétás karddal' (1972, olaj-vászon) is, ami a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményéből érkezett Budára. A festményt részleteiben és egészében nézve érdekesnek tartottam, hogy az összképet mennyire nem befolyásolják olyan hanyag gyarlóságok, mint például a Muskétás kalapján megfolyt festék.
Összegzésképpen mindenképpen ajánlom szinte bárkinek, hogy megnézze a Magyar Nemzeti Galéria Picasso - Alakváltozások (1895-1972) kiállítását, hiszen - legjobb tudomásom szerint - ilyen átfogó Picasso kiállítás a közelmúltban biztosan nem volt Budapesten még egyrészről, másrészről pedig valószínűleg Magyarországon sem, ha hihetünk a tárlat ajánlójában írtaknak. Jómagam is csupán egyes irányzatoknak, korszakoknak szentelt átfogó időszaki kiállításokban láttam egy-egy alkotást Picasso-tól ezt megelőzően, így mindenképpen hiánypótlónak tartom a tárlatot.
Végezetül pedig - elkerülvén a helyszínen beköszönő sokkot - azért nem árt pár gyakorlati tudnivalót magunkévá tenni:
1. A belépőjegy borsos. Eléggé. Főleg akkor, ha nem vagy semmilyen kedvezményre sem jogosult. Pontos árakat itt találsz.
2. Bár szeretik azt írni, hogy a Magyar Nemzeti Galéria pénztára este ötig, maga a komplexum pedig este hatig tart nyitva keddtől vasárnapig, azért nem árt kicsit pontosítani az információt, hiszen ez a nyitvatartás nem azt jelenti, hogy a kedves látogató még eddig elmélázhat egy műalkotás előtt. Miután gyanítom, hogy az esetek nagy részében nem a Látogatói szabályzat tanulmányozása köti le a kedves érdeklődő figyelmét - ahogy az enyémet sem kötötte le -, így a saját példámon okulva az alábbi csendes javaslatokkal bátorkodom előhozakodni:
- minimum két órát szánj a kiállításra
- ez a két óra lehetőleg legkésőbb este fél hatkor teljen le, de nem baj az sem, ha este negyed hatkor érsz a tárlat végére, ugyanis ekkor érkezik az első adag lelki nyomás a hangszóróból, miszerint fél hatkor megindul a Magyar Nemzeti Galéria felső szintjéről 'a bizottság', ami elkezdi kiüríttetni és lezárni a termeket, sőt, a nyomaték érdekében fél hatkor ismét beterítik a hangszóróból áradó utasítások a Galéria minden zugát, amely információk szerint 'a bizottság' bizony megindult felülről, így akit felszólítanak, legyen szíves távozni, és nem mellesleg azt is megtudjuk, hogy a múzeum bolt is bezár háromnegyed hatkor
Szóval, a saját lelki nyugalmunk és a tárlatok legteljesebb élvezete érdekében eszünkbe se jusson délután négy után jegyet váltani, mert kidobott pénz, s mint ilyen érthetetlen számomra, hogy miért is tart este ötig nyitva a pénztár.
3. A kiállítás elhelyezkedése és ebből kifolyólag a ruhatár kérdése is megér egy gondolatot. Vagy kettőt. A kiállítás az 'A' Épületben található, ami legpraktikusabban a Szent György utcáról közelíthető meg. Persze akkor sincsen baj, ha a kiállítást a 'C' épületből közelítenénk meg, jegy itt is váltható, ruhatár is van, minő szerencse. Viszont óvva intenék bárkit attól, hogy fél négy után a 'C' épületben váltson jegyet és ott is tegye le zimankó esetén a kabátkáját és egyéb pakkját. Ugyanis azt követően, hogy záróra előtt elkezdik kiüríteni az épületet, minden egyes kötél előtt magyarázkodni kell az empatikus teremőröknek - tisztelet a kivételnek -, hogy ruhatár miatt mennénk vissza a 'C'-be, és jó esetben kedvesen sürgető megjegyzések kereszttüzében loholhat vissza az ember az A épületből a B-n keresztül a C-be csupán azért, mert óvatlanul a C épületből közelítette meg a komplexumot. Állítólag azt, aki délután négy után vált jegyet a C-ben, már figyelmeztetik erre a kis eshetőlegességre. Mi enélkül is megjegyeztük azt hiszem egy életre. Ha elvesztél volna az épületek között, vess egy pillantást az alaprajzra itt.
A kiállítás 2016. április 22.-2016. július 31. között tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában, aminek honlapját itt találod.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!
