Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt az elmúlt időszakban amiatt, hogy a februári rigai látogatásomról eddig nem számoltam be. Nem azért tettem ezt, mert a világért sem ajánlanám a nagyérdeműnek Lettország fővárosát, hanem csupán időkelepcébe estem, és onnan csak mostanság szabadultam. Apró vigasz a késedelmemre, hogy a Magyarországon (legalábbis Budapesten) tapasztalható  április végi, május eleji időjárás alig valamicskével tér csak el a február közepén tapasztalt időjárástól, így a képeket nézegetve valószínűleg senki nem fogja sokkolóan távol érezni a telet kicsi szívétől. Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy Rigában mindig jóval hűvösebb van, mint idehaza, így a képek a rügyeket-virágokat odaképzelve akár tegnap is készülhettek volna.

Rögtön biggyesszünk pár adatot ide Rigáról, azért is, hogy a soron következő képeket a lehető legjobban el tudjuk helyezni. A Daugava folyó partjain fekvő Riga a Baltikum legnagyobb városa és egyben Lettország fővárosa. Habár a területen már a II. században is volt egy település, magát Rigát csupán 1201-ben alapította, ráadásul nem más mint egy brémai püspök, Albert püspök. A város a XIII. században a Hanza-szövetség tagja lett, amely nemcsak privilégiumokat, de védelmet is biztosított a településnek. A XIV. században Riga a Baltikum legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, ám a németek alatti virágzó időszakot a soron következő századokban lengyel, svéd majd orosz uralom követte. A független Lett Államot 1918-ban kiáltották ki először, majd a második világháború alatt hol a nácik, hol a szovjetek uralma alatt állt a terület. 1990-ben kiáltották ki a Lett Köztársaságot, majd az ország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. 2015 augusztusában megtartott népszámlálás értelmében a várost 696.593 fő lakta. (Forrás itt és itt.)

Na, de sok beszédnek, sok az alja, tudjuk ezt mind jól, így jöjjön első körben átfogó összefoglalóm, amellyel reményeim szerint alátámasztom azt, hogy miért is ajánlom Rigát legalább egy kósza városlátogatás erejéig. Vigyázat, a most következő lista szigorúan szubjektív, bennem így csapódott le rigai tartózkodásunk négy napja. Ami jó lett volna, ha legalább öt nap.

#1 Útikönyv projekt 

Szeretem a papíralapú útikönyveket. Portugáliához hasonlóan Rigáról is meglehetősen szép kihívás magyar nyelvű és igényes útikönyvhöz jutni. Nekünk sikerült, méghozzá a National Geographic részben már idejét múlt 2008-as kiadványát magunkkal vinni. Megjegyzem a mindössze a gyakorlati információkból és a négy, térképpel is dekorált kihajtható oldalból álló kiadvány felszínes városlátogatáshoz négy napra pont elegendő volt, ugyanakkor a szöveg és a fordítás néha alig volt informatívabb mint az adott kép, amellyel a szöveget kísárták (vagy fordítva). Emiatt is sokszor jót mulattunk a nem egyszer a bulvárlapok szintjét súrolóan nulla hozzáadott értékkel rendelkező útileírásokon. Úgy fair, ha azt is megjegyzem, hogy a könyv azért valamennyire természetesen hasznos volt, de egy útikönyvtől kicsit mégis többet várna el az ember négy nap ide vagy oda. Az életben maradáshoz mi azért a Tripadvisor-t és a telefonomon elérhető térképet is igénybe vettük. 

#2 Riga kettős arca 

Kilátás a Szent Péter templom (Sv. Pētera baznīca) tornyából.

Līvu tér (Līvu laukums).

Mikor idén januárban lefoglaltuk a repjegyet és a szállást elsősorban két fő ok volt az, ami miatt a város mellett tettük le a voksunkat (a ringben a másik versenyző a Sarki Fény volt....): egy általam követett blogger lány Instagram profilján található gyönyörű fotók (lesd meg itt a blogját pedig itt) és a Google által a Riga keresőszóra kidöbött csodálatos képek. Ehhez képest, amikor azon a februári csütörtök éjszaka megérkeztünk a reptérről a Riga központnak mondott buszvégállomásra, ahonnan mintegy harminc percet töltöttünk a szintén a Riga központban található szállásunkra szakadó esőben történő kutyagolással a gyéren kivilágított és nulla fával, de számos - a huszonöt évvel ezelőtti Budapestre emlékeztető kirakattal - szegélyezett Aleksandra Caka iela mentén, mindenre tudtunk volna asszociálni az előbb említett két felületen megjelenő képek kivételével.

Kilátás a Radisson Blu Hotel Latvija legfelső szintén található bárból a többek között a Szent Péter templomra(Sv. Pētera baznīca) és a Laima csokigyár órájára (Laimas pulkstenis), valamint rálátás a füzetem mögül a Laima csokigyár órájára és a háttérben megbújó Radisson Blu Hotel Latvija-ra.

A Doma Baznīca gótikus kerengője fent, és a csupa tégla templom a Dóm térrel (Doma laukums) lent.

Ugyanis hiába mondja az Airbnb-s szállásadó, hogy az Aleksandra Caka iela a központban van, ha az érintett út szállásnak helyet biztosító szakasza mégsem a központban van (ez alatt mondjuk az Óvároshoz igencsak közeli területet értjük mi, Rigát nem ismerő tapasztalatlan kis turisták). Kellett az a másnap és az a harmad- és negyednap nagyon is, hogy felfedezhessük nappali fényben saját környékünket (este nem nyújtott újat a megérkezés estéjéhez képest), illetve a belvárost, valamint az UNESCO Világörökség részét képező Óvárost is. Ez utóbbi két városrész napfényben és éjszakai díszkivilágításban is nagyon hangulatos.

Kóborlásaink során felfedeztük többek között a viszontagságos sorsú, először a XIII. században épített, majd 2001-ben újraépített - egyébként anno nőtlen kereskedők céhe székházának helyet adó - Feketefejűek házát, Riga templomait (a XIII. századi Szent Jakab katedrálist, valamint a Szent Péter templomot - Sv. Pētera baznīca), az 1652-ből származó rigai várat, Riga legrégebbi - a XV-XVIII. században épült - kereskedőházait, amelyek a Három Testvér nevet viselik (Trīs brāli), továbbá a XIX. század végén és XX. század elején épült csodálatos köz- és magánházakat: a Nemzeti Színházat (Nacionālis teātris), a Lett Nemzeti Operaházat (Latvijas Nacionālā Opera un Balets), a gazdagon díszített szecessziós épületeket, az Elizabetes iela arisztokratikus házait, az egykori céhek épületeit, a Macskaházat, a lett nemzeti csokiparadicsom, azaz a Laima csokoládégyár 1924-ben épített ikonikus óráját (Laimas pulkstenis), a Bástyadombot (Bastejkains), valamint az iszonyatos állapotban lévő plebejus negyedet (Āgenskalns), nem utolsósorban pedig az eredetileg zeppelinek részére épült, ugyanakkor ma a központi piacnak helyet biztosító hangárokat (Centrāltirgus).

Remélem nem lövök bakot, de szerintem általánosságban elmondható, hogy a jó állapotban tartott Óváros és az egyéb jó karbantartott szecessziós épületek, valamint az Elisabetes iela házai sajnos egyelőre meglehetősen kicsi alapterületre koncentrálódnak, míg sokkal jellemzőbb állapotában és számosságában is még a főutak mentén is a XIX. század végén és XX. század elején épített többemeletes polgári bérházak és a plebejus negyedből is ismert, ám a magas bérházak között is elszórtan megtalálható faházak áldatlan állapota. Az Aleksandra Caka iela leragasztott kirakataival vagy éppen - sajnos - le nem ragasztott, de a huszonöt évvel ezelőtti ízlésnek megfelelően berendezett mindenes kirakataival, a hatalmas vasajtaijaival például tökéletesen alkalmas az időutazásra. Ennek persze gyökeres ellentétét képezik a belvárosban és az Óvárosban megtalálható csitti-fitti kirakatok és az azok mögötti boltokban megbújó szemet káprpztató árukészlet. Ami még érdekes volt - és az épített környezet taglalását itt igyekszem befejezni - az az utcákon parkoló autók csekély száma, ugyanis Rigában a már említett bérházak szinte mindegyikét úgy építették annohogy mindegyik egy hatalmas, általában manapság maximum ráccsal fedett kapuval rendelkezik, amelyen keresztül be lehet hajtani a bérház belső udvarán kialakított parkolóba. Az mondjuk más kérdés, hogy erre itthon is lenne lehetőség, de személy szerint semmiért nem cserélném el a budapesti bérházak sok esetben lugasszerű belső udvarát a rigai belső udvarokra, hiszen mennyivel kellemesebb a fákat és a csicsergő madarakat bámulni, a leaszfaltozott belső udvaron parkoló kocsik helyett. 

Ugyanakkor félreértés ne essék. Riga, nekem minden tekintetben pozitív élményekkel szolgált, a nyomasztó számú kaszinó és lombard hitelt áruló iroda ellenére szárnyalt a képzelet az Óváros és a belváros házai hátán, magukkal vonva a jelenleg szomorúbb állapotú tömeget is. Nem nehéz elképzelni, milyen lehetett a város az első világháború előtt, mikor a ma látott épületek új állapotukban ékesítették az utak mentét.

A Feketefejűek háza (Meingalvju nams) háttérben a Szent Péter templommal.

A plebejus negyedet az Óváros szélével összekötú Vanšu kábelhíd (Vanšu tilts) a Daugava folyó fölött. 

A Lett Nemzeti Operaház (Latvijas Nacionālā Opera un Balets) nézőterének mennyezete. Az Operaház épületét bemutató posztot ide kattintva éred el.

Rálátás a Szent Péter templomra az Óváros keskeny és titkos utcácskáiról. 

#3 Csodás burkolatokMégsem sikerült teljesen elszakadnom az épített környezettől. Szinte újkeletű hobbim a budapesti padlóburkolatok tematikus gyűjtése, így Rigában na lehet, még jobban figyeltem a lábam elé is. Elmondhatom, hogy itt is számos csodálatos, és sokszor szintén mostohán kezelt padlóburkolatot talál az, aki nyitott szemmel jár. Persze a lépcsőházakat itt is zárják, de akkor se keseredjünk el, ha csupán kávézókba jutunk be vagy köztereken sétálgatunk csupán, ugyanis ezeken a helyeken is számos megörökítésért kiáltó burkolatra lelhetünk.

Ortodox templom a plebejus negyedben.

Kilátás a Radisson Blu Hotel Latvija legfelső szintjéről.

Egy faház a plebejus negyedben.

#4 A helyiek bizony kedvesek

Ahány egységbe betértünk, legyen az a szálláshelyünktől kezdve, bármelyik kávézó vagy étterem - leszámítva a központi piacot, ahol valószínűleg belefagyott az árusok döntő hányadába a jókedv - mindenhol mosolyogtak és kedvesek voltak a vendéglátók. Tényleg mindenhol. Ami még érdekesség volt, hogy bár mindenki rendkívül közlékeny és figyelmes volt, mégsem kérdezte még a kutya sem tőlünk, hogy honnan jöttünk. Pedig nem mondhatjuk, hogy tökéletesen beszéltünk volna lettül vagy oroszul.

Riga legrégebbi kereskedőházai: a Három Testvér. 

A plebejus negyed öreg faházait lassan felváltják a lélektelen nagy beton-üveg-acél monstrumok. Ezt a párocskát például egy ekkora ház mellé sikerült felhúzni:

Görnyedő erkélytartó férfiemberek a Vaļņu iela-n a Lett Nemzeti Operával szemben, háttérben - írnom sem kell - a Szent Péter templom látható.

#5 Magas kávézósűrűség...

...a népsűrűség után szabadon. Bár pontos számmal nem rendelkezem, előzetes kutakodásom és felkészülésem meghozta a sikerét, és ismét én kalauzolhattam a kicsi csapatot a napi koffeinvadászat során. Befizetett reggelink nem volt, így nulla vércukor szinttel kóvályogtunk el minden nap az első olyan kávézóba - minden nap másikba - ahol ember faragtak aznapra belőlünk. És bár - ahogy korábban is írtam - a szállásunkhoz közeli Aleksandra Caka iela még költői túlzással sem nevezhető belvárosinak, és az ott tartózkodásunk során sem győzőtt meg arról, hogy ezt a jelzőt kiérdemelné, javára legyen mondva, hogy sokkal több az újhullámos kávézó volt a környékén, azaz a lepukkantabb, kevésbé központi részen, mint a - valószínűleg méregdrága és emiatt általában csak az üzletláncok által megfizethető bérleti díjakkal riogató - óvárosi részen. A kávézókról hamarosan külön posztban emlékezem meg.

#6 A lett gasztronómia

Rendben, kicsit túlzás a soron következő sorokat az én tollamból ezzel az alcímmel illetni, de talán helyénvaló mégis. Nem tudom, létezik-e rigai konyha, de lett biztosan, mégpedig igen pazar. Rögtön első este volt szerencsénk a Tripadvisor-nak és önfegyelmünknek köszönhetően bejutni egy igencsak jó helyre, ahol számomra különlegesnek tűnő lett fogásokkal kényeztettük ízlelőbimóinkat. Ez utóbbi - mármint az önfegyelem - megóvott minket attól, hogy egy - bár erről megoszlottak a vélemények - bizarr látványelemekben bővelkedő indiai helyen áldozzuk fel egészségünket. Szóval éljen a hideg heringleves és az egyéb lett fogások, de erről szintén egy külön szösszenetben számolok majd be. Ugyanakkor az is elmondható, még az előző ponthoz kapcsolódóan, hogy Riga valamennyi, általunk meglátogatott - legyen az újhullámos vagy éppen olasz stílusú - kávézójában szokásos a brunch. Méghozzá igen gazdag brunch, nem csupán hétvégén, de sok helyen hétköznap is, így ez is egy igen jó alternatíva, hogy kicsit nemzetközibb, de mégis lett falatokkal tarkított villásreggelivel indítsuk a napot, ráadásul meglehetősen kedvező áron. Ha már Lettország, akkor illik még megemlíteni a rigai Laima Csokoládégyár (vagy édesipari gyár, ki tudja) termékeit is. A csokitól illatozó múzeum maga kicsit távolabb van a belvárostól (pont belebotlottunk miközben a Rocket Bean felé zarándokoltunk a Miera iela mentén), de a Laima óra és az egyik nagyobb Laima bolt a belvárosban helyezkedik el, továbbá - bár kisebb szelekcióban - de valamennyi magára kicsit is adó élelmiszer- és szuvenírbolt talt Laima termékeket is. Ital fronton szinte kötelező megkóstolni a rigai Feketebalzsamot (Rīgas Melnais balzams), ami egy gyógynövényalapú likőr. A Laima csokihoz hasonlóan szinte ez is mindenütt kapható, még kézipoggyászos kiszerelésben is. Két eredeti változatban létezik, az eredeti csak gyógynövényes "natúr" és a feketetribilzivel ízesített változatok, amelyekről azt kell, hogy mondjam, nem rossz. Nyilván az ízesített változat populárisabb, de a natúr is kellemes. A harmadik, a "modern kor" igényeinek megfelelően felturbózott ún. ELEMENT, de ez utóbbit nem kóstoltuk, így maximum a honlapon található marketing szöveget tudnám jellemzés gyanánt lefordítani, de nem teszem.

 #7 Kedvező árszínvonal

Riga hivatalos fizetőeszköze 2013. óta az euró (korábban a lat volt). A fizetések színvonaláról halvány lila gőzöm sincsen és a poszt kedvéért sem éztem utána, lévén, hogy inkább turista érzékeny bejegyzést szándékoztam összeránatni. A hivatalos pénznem ellenére - figyelemmel a szállásért, az étkezésért, a reptérről a városba történő tömegközlekedésért (22-es busz, ami egyébként 35 perc alatt van bent a "központban" és 1,15 euróért repített bennünket egy irányba), a bevásárlás során és a belépőjegyekért fizetendő összegekre is - az árak barátságosabbak Rigában mint Budapesten. Nem sokkal, de azért kicsit. Sőt, az ott töltött négy nap alatt nem találkoztuk egyetlen egy olyan hellyel sem - és ebbe beleértem a Radisson Blue Hotel Latvija tetejét is - ami túlárazott lett volna vagy szembe ment volna az előző mondatban tett állításommal.

A fenti stílusban berendezett kirakatokból meglehetősen sok volt az Aleksandra Caka iela mentén. 

#8 Izzadós testűek előnyben

Fontos információ következik: Rigában hűvösebb van mint Budapesten, nemcsak télen, de nyáron is, így mindazok, akik kevésbé szívlelik a minket jelenleg is nagy ívben elkerülő kánikulát, biztosan örömüket lelnék a kevésbé izzasztó lett fővárosban. Februárra minket mínuszokkal riogattak, bár végül ilyen mélyre mégsem süllyedt a higanyszál, mégis sokszor át fagytunk. Kis esztétikai megjegyzés, ami nyilván a férfiakat rendkívül felcsigázza majd: a hideg ellenére érdekes volt viszont, hogy a tenger közelségének és a levegő páratartalmának köszönhetően viszont egyáltalán nem száradt ki a bőrünk.

#9 Ha minden vágyad az, hogy végre airBaltic-cal utazz...

...nos, ebben az esetben jó hír, hogy a Riga-Budapest közvetlenjárat az airBaltic közbenjárásával pipa. Ha őket választod és vagy olyan szerencsés, mint mi, nem mással mint egy Q400 NextGen Bombardier-rel utazhatsz, és, ha még szerencsésebb vagy, csak úgy, mint én, akkor az ablakon kibámulva a propeller az első, amibe tekinteted beleütközik a két óra valahányperces út során minduntalan. Ha emelett még becsukott szemmel is hallgatod a zúgását és a propeller elmozdulása esetén bekövetkező nem annyira mókás következményeket taglaló - magyar - utazóközönség hangosabbik felét, akkor a repülés ideje alatt számtalan kellemes percben és gondolatban lesz részed. De a légitársasággal egyébként minden rendben volt, a fedélzeti magazinjuk jópofa, kicsit több az infó benne Riga egyes nevezetességeiről mint a már említett útikönyvben. Ha már repülési idő, akkor megemlítem azt is, hogy odaát egy órával később van.

A velencei palotákra emlékeztető,, szürke-fehér-zöld épület a Nagy Céh (Lielā Ģilde) egykori épülete, ami a Macskaházzal szemben a Līvu tér egyik sarkán áll. 

#10 Riga egyelőre szerencsére nem nyüzsög a turistáktól

Megint egy fontos információ, főleg a kisimult idegekkel utazni vágyók részére. Vagy legalábbis télen nem nyüzsög tőlünk. Ennél ideálisabb, nyugodtabb (nagy)városlátogatásom már ősrégen volt vagy talán soha.

#11 Itt a helyed, ha macska rajongó vagy

Bár cicákkal - leszámítva a Macskaházon hátat púposító macskákat - nem emlékszem, hogy találkoztunk volna, az tuti, hogy RIgában kedvelik a cirmosokat, ugyanis nem egy utcasarkon láttunk olyan kis ólakat, amelyeket cicáknak állítottak fel. Sőt - bár ez utóbbi valószínűleg nem a macskaimádattal van összefüggésben, de legalább gusztustalan - az Airbnb-n foglalt apartmanunknak helyet biztosító épület lépcsőháza a macskahúgytól igencsak gyomrot próbáló szinten bűzlött. Ez a szagtámadás az egyik nagymamám bosszankodását juttatta minden kényszerű rigai lépcsóházi szippantás során eszembe, amit az esetükben az váltott ki, hogy ő és a többi tulajdonostárs is sokat szenvedett az Andrássy úti ház lépcsőházát megkínáló macska végtermék orrfacsaró hatásától. 

A Macskaház (Kaķu Māja), amivel kapcsolatban úgy tartják, hogy a tetején feszülő macskák eredetileg azért tartották a tomporukat a Nagy Céh épülete felé, mert úgy száz évvel ezelőtt a céh nem fogadta be tagjai közé a Macskaház tulajdonosát. Mikor a tagok közé történő felvételt megtagadó intézkedéssel szemben a tulajdonos sikerrel pert nyert, a Nagy Céh befogadta tagjai közé és a tulajdonos megfordíttatta az eredetileg a Nagy Céh épületét inzultáló macskaszobrokat a maival egyező irányba.

#12 Virágzik az utcaművészet

Bár gyakran minden alap nélkül ráaggatják minden ocsmány, oda nem illő firkálmányra az utacművészet kifejezést, azért vannak megfelelő helyen és jól sikerült kis szösszenetek sokfelé a világon. Riga számos lepukkant kapualja vagy alternatív megoldással hasznosított épülete is jó néhány, ebbe a kategóriába sorolható ábrával gazdagodott, így, aki szereti az effajta felfedezéseket is, garantáltan nem fog ilyen téren sem unatkozni a lett fővárosban. Az utcaművészetről írt bejegyzést itt olvashatod.

 

#13 Rigai központi vásárcsarnok

A listám végére hagytam a szívemnek kedves piacozást. Mint minden valamirevaló nagyvárosnak, Rigának is megvan a maga központi vásárcsarnoka, igaz kevésbé romantikus és éltes korú, mint az általam eddig látogatott európai csarnokok. A rigai központi vásárcsarnok nem csupán ebből az aspektusból tér el a XIX. század végén épült tégla-vas-üveg csarnokoktól, hanem abban is, hogy ez a csarnok bizony nem egy, hanem több csarnok, amelyek eredeti funkciójukat tekintve német zeppelin hangárok voltak. Ugyanakkor az általam önkényesen megszabott terjedelmi korlátok miatt a bejegyzésemet itt most be kell, hogy fejezzem, így a csarnokok és a bennük fellelhető sok födi jó szintén egy külön bejegyzésben kerülnek majd bemutatásra. A központi Vásárcsarnokról itt írtam bővebben.

Ha tetszett a bejegyzés és még többet szeretnél megtudni Rigáról (is), mindenképpen kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!