A FELÚJÍTOTT KOSSUTH-MAUZÓLEUM TÖRTÉNETE (Kossuth Mausoleum in Kerepesi Cemetery, Budapest)

2015. december 11. 00:36 - drkuktart

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum01i.jpg

A Fiumei úti temetőben 2015. december 9-én avatták újra a felújított Kossuth-mauzóleumot, amelynek belső tere ezt követően vezetett csoportokban ismét látogatható lesz.

A Kossuth-mauzóleumot Magyarország legnagyobb síremléke, legutóbbi felújítását pedig tizenhat évvel ezelőtt fejezték be. Ezt követően, elsősorban a nem megfelelő szigetelés (vagy annak hiánya) miatt bekövetkezett vizesedés miatt a mauzóleum állapota annyira leromlott, hogy 2014 nyarán megszüntették a belépést a nyilvánosság számára. Mikor idén szeptemberben a Kulturális Örökség Napjai keretében életemben először jártam a Fiumei úti temetőben, eszembe sem jutott, hogy ilyen röviddel ezt követően szintén még idén ismét erre vezényel sorsom. Arra pedig kiváltképpen nem gondoltam, hogy a látogatásunk során csak tisztes távolból szemrevételezett, az állványrengeteg alatt újuló Kossuth-mauzóleum még az idén elkészül. Őszintén szólva úgy voltam vele, hogy ez is egy építési munka, és mint ilyen, biztosan elhúzódik beláthatatlan ideig. Eme átsuhanó gondolat hatására nem terheltem magamat azzal, hogy arról az időpontról elmélkedjek, mikor a Kossuth-mauzóleum ismét eredeti fényéhez méltón átadásra került. Ehhez képest óriási meglepetésként ért a hír, hogy a síremlék felújítása befejeződött, így nem volt vitás, ha lehet, tiszteletünket tesszük mi is a közeljövőben. Az idén kicsit több mint fél év alatt a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gondozásában megvalósult felújítást követő avatás után a jelenlévőkkel együtt elsők között léphettünk be a kívül-belül - nemcsak látványra, de állapotában és a kor technológiáját is kihasználva műszaki szempontból is - gyönyörűen megújult síremlékbe.

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum01a.JPG

A mauzóleum nagyságának megértéséhez érdemes szemügyre venni a történelmi előzményeket. Az 1894. március 20-án Torinóban (Olaszország) elhunyt Kossuth Lajos temetése politikai okokból különösen alakult. A Digitális Tankönyvtárban Katona Tamás jegyezte "Kossuth temetése" című mű szépen szemlélteti a korabeli viszonyokat. Relatíve hosszú, de teljes terjedelmében a Digitális Tankönyvtárban vagy az alábbi idézett részeket itt mindenképpen érdemes elolvasni. drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum02.jpg

Eszerint "mindenki tudta, hogy a nemzet nagy halottját itthon kell méltón eltemetni. Wekerle Sándor miniszterelnök kormányának két tagját Franciaországba küldte Erzsébet királyné meglátogatására, a Rivierán időző Ferenc József után. Mihelyt az uralkodó visszatért Bécsbe, Wekerle maga is a császárvárosba utazott kihallgatásra. El akarta érni, hogy Kossuthot az állam költéségén temessék el Budapesten. Ferenc József azt válaszolta: nem bánja, ha a magyar társadalom lerója háláját vagy elismerését Kossuth iránt, de őt hagyják ki a játékból; nem bánja, ha a törvényhozás is részt vesz a temetésen, s megadja más formában is a végtisztességet. A válasz, mint maga Ferenc József is, egyszerre volt nagyvonalú és kisszerű. A kormányt megelégedéssel tölthette el a nagyvonalúság, hogy Kossuthot hazahozhatják, de kínos helyzetbe hozta a kisszerűség, hogy állami gyászról, államköltségről, a kormány és a véderő tagjainak a temetésen való megjelenéséről szó sem lehet. A budapesti hadtestparancsnok, Rudolf von Lobkowitz herceg táborszernagy megtiltotta, hogy akár a tartalékos tisztek is egyenruhában részt vehessenek a szertartáson. Wekerle azzal hidalta át a nehézségeket, hogy a gyászünnepséget a főváros védőszárnyai alá helyezte. Budapest székesfőváros azonban magától is cselekedett: március 21-i közgyűlésén nemcsak a torinói küldöttséget jelölte ki, nemcsak iskolai szünetet rendelt el a temetés napjáig, nemcsak hivatali szünnappá nyilvánította ezt a napot, hanem kimondta azt is, hogy: „Budapest székesfőváros Kossuth Lajost mint díszpolgárát és a nemzet halottját saját költségén kívánja eltemettetni, s ennek végrehajtása, illetve a drága hamvaknak a hátrahagyott családtagok egyetértésével leendő hazaszállítása iránt szükséges intézkedések teljesítésével a gyászszertartáson részt vevő küldöttséget vezető alpolgármesterét megbízza, s addig is, amíg a nagy halotthoz méltó síremléknek fölállítása iránt intézkedések tétetnének, egy díszsírhelynek kijelölése iránt a tanácsot utasítja. Így aztán a főváros tulajdonában levő épületekre ki voltak tűzve a gyászlobogók, az államiakra nem. Ez heves és ingerült utcai tüntetésekre vezetett, de mert a kormány nem válaszolt különösebb erőszakkal rájuk, a Kossuth család pedig megbékélésre szólított fel, hamarosan újra nyugalom és érdeklődő várakozás uralkodott a főváros utcáin. (…)

 

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum03i.jpg

"(...) A magyar országgyűlés képviselőháza március 23-án délelőtt ült össze. Bánffy Dezső báró elnök jelentette be a gyászhírt. Aligha lehetett Kossuth-követőnek nevezni, mégis megkísérelte a kormányzó érdemeit a valóságnak megfelelően összefoglalni (…) Az ellenzék kiegészítő javaslatait, hogy Kossuthot államköltségen temessék, emlékét törvénybe iktassák és szobrának felállítását kezdeményezzék, nem szavazta meg a ház. Március 24-én Szlávy József elnök előterjesztésére a főrendiház is csatlakozott a képviselőház határozatához, és az országgyűlés küldöttsége március 25-én útnak is indult Olaszországba. Időközben a genovai cs. és kir. főkonzulátus megküldte a „tisztelt Kossuth családnak” a holttest vámmentes és akadálytalan hazaszállítására vonatkozó engedélyt (…) Torino lakossága március 28-án vett búcsút nagy polgárától. Háromszázezren kísérték a koporsót a torinói protestánsok, a valdensek templomába. Itt olasz, magyar és francia egyházi beszéddel búcsúztatták Kossuthot, a pályaudvaron pedig nem kevesebb, mint nyolc szónoklat hangzott el. (…) Elhangzott (…) ezen a napon egy nagyon csöndes és világos felszólalás is, Eötvös Loránd báróé az MTA rendkívüli ülésén. Így szólt: „Tisztelt Akadémia! Amikor gyászol a magyar nemzet, akkor gyászol az az akadémia is, amely minden tudós és tekintélyes társai között talán leginkább jogosult arra, hogy magát egy nemzet akadémiájának nevezze. Nagyon távol állunk mi a politika szenvedélyes küzdelmeitől; a mi feladatunk az, hogy a tudomány és irodalomnak csöndes, de ernyedetlen munkásai legyünk, de azért nem válhattunk még közömbösekké az olyan fájdalom iránt, amely nemzetünk ezreinek, millióinak szívét járja át. Igen, a Kossuth halála fölötti fájdalomban részt veszünk mi is, s részt fogunk venni abban a kegyeletes munkában is, amelynek célja az ő emlékének megörökítése lesz. A fájdalom kifejezésében másoknál többet mi sem tehetünk, de az emlék megőrizésében nekünk a feladatnak bizonyára legszebb, bár legnehezebb része jutott. Mert mi a magyar nemzetnek történetírói vagyunk, s így a mi teendőnk lesz az ő halhatatlan nagy alakjáról a történet részrehajlatlan kutatásával ítéletet mondani, és megállapítani a hazafiságnak ama magasztos erényeit, amelyek az ő nevét pártkülönbségek nélkül minden magyar ember gondolkozásában tiszteltté teszik. De ez nem egy órának, nem is egy évnek, ez a jövőnek a dolga, a jelenben csak részvétünket fejezhetjük ki, megadva a nagy halottnak a végtisztességet. Indítványozom ezért: 1. Helyezzen a Magyar Tudományos Akadémia koszorút Kossuth ravatalára. 2. Vegyen részt küldöttségével a temetés szertartásán. 3. Küldje meg, mint kegyeletének emlékezetét, ez ülésének jegyzőkönyvét a nagy halott fiainak.”(…)"

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum04.jpg

"(...) A halottas vonat március 28-án este gördült ki a torinói pályaudvarról. Szürke teherkocsiját elborították a koszorúk és díszek, alig látszott rajta a felirat: Feretro (Koporsó). Az osztrák határon le kellett szedni a díszeket. A menetrendet úgy szabták meg, hogy a vonat éjszaka száguldjon végig a Habsburg birodalom osztrák felén. Görzben így is sikerült valakinek egy koszorút felnyújtania a vonatra: Horvát Boldizsár, a kiegyezés utáni első magyar igazságügy-miniszter fejezte ki így tiszteletét. A magyar határon újra felékesítették a szerelvényt. Csakhamar felbukkant a hazatérő Kossuthot köszöntő első magyar zászló Száll György öreg földműves kezében. Március 30-án reggel fél hétkor a vonat befutott a csáktornyai állomásra. A számos megállás és a végeláthatatlan szónoklatok ellenére délután 3 óra 18 perckor a vonat már Budapesten volt, a Nyugati pályaudvaron.(…) Budapest a fogadás lázában égett. Aznap reggel tettek eleget a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatának: átkeresztelték a Hatvani utcát Kossuth Lajos utcára, és a táblákat azonnal ki is szegezték. Délután 4 órakor indult meg a menet a pályaudvarról a Magyar Nemzeti Múzeum felé. A lovas rendőrök mögött a Honvéd Menház öreg lakói gyalogoltak a nyolcvanhat esztendős Cserey Ignác ezredes vezetésével, majd a koszorús kocsik következtek. A gyászkocsi mellett – hiszen a katonák el voltak tiltva a részvételtől – fővárosi és Pest megyei hajdúk alkották a sorfalat. A menet két oldalát az egyetemi hallgatókból szervezett polgárőrség biztosította. Nem sokkal 5 óra után vitték fel a koporsót a múzeum előcsarnokába. (A menet vége akkor még a Nyugati pályaudvarnál volt.) Kilencvenkét gyertya világította meg a fekete bakacsinnal behúzott falakat. Késő estig – és 31-én egész nap – tódult a közönség, hogy órák hosszat tartó várakozás után leróhassa kegyeletét. A koszorúkat teljesen szétszedték; mindenki el akart tenni emlékbe egy-két babérlevelet. (...)"

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum05.jpg

"(...) Március 31-én is volt ünnepélyes temetés Budapesten. A Kossuth család ugyanis elhozatta a genovai temetőből – a szép angyalos sírkő alól – Magyarországra Kossuth leányának, az 1862-ben meghalt Kossuth Vilmának és Kossuth feleségének, az 1865-ben meghalt Meszlényi Teréziának holttestét. Mindketten katolikusok voltak, így a koporsókat a terézvárosi plébániatemplomból vitték ki a temetőbe. Április 1-jén pedig reggel 9 órakor megkezdődött a nagy szertartás. Elfoglalták helyüket a polgárőrök és az öreg honvédek, gyülekezni kezdtek az előkelőségek: főrendek és főpapok Samassa egri érsek vezetésével – a hercegprímás nem jött el –‚ képviselők Andrássy Tivadar gróf alelnök vezetésével – de a képviselőház elnöke nem jött el. És nem volt ott Wekerle Sándor kormányának egyetlen tagja sem. 10 órakor Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött meg a szertartás, majd az országgyűlés nevében Jókai Mór mondott a kortársaktól sokat magasztalt szónoklatot.(…) Végül Gerlóczy Károly alpolgármester mondott búcsúztatót a főváros nevében. A nehezen elinduló menet 1 óra tájt érkezett a temetőhöz. Ide már csak a gyászkíséret mehetett be. (…) Maga a sír, a később vaskerítéssel körülvett hatalmas kőlap, egyetlen díszével, a Kossuth névvel mégis méltóságteljes volt. A kortársak azonban úgy érezték, hogy Kossuthra nem lenézni illik, hanem feltekinteni. Születésének századik évfordulóján kitűzték a ma is meglévő Kossuth mauzóleum helyét vagy száz lépésnyire jobbra az eredeti sírtól. A pályázatot kínos vita után Stróbl Alajos és Gerster Kálmán terve nyerte meg. 1906 nyarán a már csaknem kész építményt egy villámcsapás súlyosan megrongálta, így aztán csak 1909. november 25-én lehetett felszentelni. (…)"

A Lajta Béla Virtuális Archívum őrzi a Kossuth-mauzóleum 1902-ben született egyéb pályaterveit, kapcsolódó archív fotókat, iratokat és újságcikkeket is, ezekről a képek itt érhetőek el.
drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum06.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum07.jpg

"(...) 1909. november 25-én reggel nyitották fel Kossuth sírját. Ekkor lehetett utoljára látni Kossuthot. A hivatalos jegyzőkönyv sorain is átüt a pillanat drámaisága. „Megjelentek konstatálják ez alkalommal, hogy Kossuth Lajos tölgyfakoporsója teljesen megfelel az említett jegyzőkönyvben körülírt koporsónak. A koporsón talált s a család által elhelyezett, de az idő viszontagsága folytán elmállott érckoszorú s a 48-as honvédbizottságnak s a lengyel egylet által letett, azonban teljesen elkorhadt koszorúmaradványok eltávolítása után láthatóvá vált a koporsófedél széles fekete keresztje, továbbá a fedél láboldalán Kossuth nevét viselő réztábla, valamint a jegyzőkön említett sárgarézfogók, melyek közül kettő a borítékkoporsó korhadása folytán levált. A mérték szerint is azonos koporsó bal oldalfala és feneke korhadtnak találtatván, a tölgyfaboríték eltávolítása után Kossuth Lajos földi maradványait tartalmazó bádogkoporsó a sírboltból kiemeltetett. A bádogkoporsó fedele leólmozva nem lévén, annak felemelése után a koporsó egész hosszát és szélességét borító üvegfedél alatt láthatóvá lett Kossuth Lajosnak a bebalzsamozás folytán jól megőrzött holtteteme.” (…) Délután pedig télies hidegben megtörtént a holttestek átszállítása, a mauzóleum felavatása – sok-sok szónoklattal. Ezúttal azonban ott volt az ünneplők között a kormány is: megint csak Wekerle Sándor mint miniszterelnök, és a miniszterek sorában a kormányzó fia, Kossuth Ferenc is. (…)ha beszédből kell idéznünk, talán leghelyesebb, ha annak a különben túlontúl kegyeletes beszédnek egy részét idézzük, amelyet még 1894-ben a torinói valdens templomban mondott egy francia pap, Apin. Rátalált egy olyan gondolatra, amely sajnálatosan hiányzott a többiek beszédéből.„Nagy dolog az: eszmében hinni, megvalósítására törekedni, dolgozni, szenvedni érte – mondotta. – Egységet és nagyságot ad az embernek. Akit most siratunk, az utolsók utolsója egy oly hősi kornak, mely hitt az eszmékben. Azt a generációt nem tanították arra, hogy minden siker igazolt és jogos, s hogy az erőszak elnyomja a jogot. Ők szembeszálltak a hatalommal, mondván, hogy nem te vagy a jog, a te uralmad nem tarthat soká! Ők még hittek a szabadságban, hazában, jogban, igazságban, mint annak lennie kellene. Ideálokban hittek, és azoknak éltek.”"

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum08.jpg

A temetésről korabeli képek itt, itt, itt és itt érhetőek el.

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum09i.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum10.jpg

De mit is illik tudni a Kossuth-mauzóleum ezt követő sorsáról? A NÖRI által rendelkezésre bocsátott információk szerint "Az 1909. november 25-én felszentelt Kossuth-mauzóleum Magyarország legnagyobb sírépítménye. A hét emelet magas mauzóleumot Gerster Kálmán építész tervezte, a síremléken elhelyezett két szobor, a felső baldachinon álló, oroszlánt megfékező bronz Géniusz, valamint a bejárat fölött elhelyezett, mészkőből kifaragott Hungaria nőalak Stróbl Alajos szobrász munkája. A dór oszlopos baldachin alatt elhelyezett kőszarkofág jelképes síremlék, Kossuth valójában a mauzóleum belsejében nyugszik. Az ókeresztény, ravennai mauzóleumra emlékeztető belső tér legnagyobb értéke a Róth Miksa műhelyében készült, kivételes szépségű mozaikdekoráció: a halott államférfi szarkofágja felett aranyszegélyű fehér köntöst viselő angyalok tartanak koszorút. Az 1894-ben elhunyt Kossuth Lajos mellett itt nyugszik felesége, Meszlényi Terézia, két fia, Kossuth Ferenc és Lajos Tivadar, lánya, Vilma, valamint menye, Kossuth Ferencné Kvassay Mária is. A mauzóleum a II. világháború és a forradalom harcai során is sérült. Hevenyészve felújították, 1993 és 1999 között pedig átesett egy rekonstrukción, azonban a műemlék számára legnagyobb veszélyt jelentő vizesedést nem sikerült felszámolni. A felső és az alsó szigetelés elégedetlensége miatt az épület az utóbbi évekre olyan mértékben átnedvesedett, hogy az mind a szerkezetében, mind a belsejében lévő mozaikdekorációban jelentős károsodást idézett elő."

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum11.jpg

Ha érdekelnek felújítás során készített képek, ezt az oldalt ajánlom. 

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum12.jpg

Kossuth Lajos szarkofágja a belső tér közepén helyezkedik el.drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum13.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum14.jpg

Kossuth Lajosné Meszlényi Terézia (1810-1865) szarkofágja a bal oldali falfülkében.drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum15.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum16.JPG

A mozaikból kirakott gyönyörű padló.

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum17.jpg

A boltíveket és a kupolát teljes egészében a Köbler Dezső festőművész kartonja alapján készített Róth Miksa-féle csodaszép mozaik díszíti.

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum18.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum19.jpg

Ahogy belépünk, pillantásunk a központi tér pásztázását követően rögtön a szemközti boltív alatti képre téved, ahol az angyalok által tartott koszorúban Kossuth Lajos születési dátumát helyezték el az alkotók.drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum20.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum21.jpg

A bal oldali fülke jobb és bal oldalaiban nyugszik Kossuth Lajos és Meszlényi Terézia lánya, Kossuth Vilma (1843-1862), és Kossuth Lajos testvére, Ruttkayné Kossuth Lujza (1810-1902) is. Kossuth Lujza életéről itt találtam egy érdekfeszítő írást, érdemes elolvasni.drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum22.jpg

Kossuth Lajos szarkofágja fölött a legdíszesebb a kupola mozaikborítása (fent). drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum23.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum24.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum25.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum26.jpg

A jobb oldali falfülke központi részén nyugszik Kossuth Lajos és Meszlényi Terézia idősebbik fia, Kossuth Ferenc (1831-1914).  

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum27.jpg

A jobb oldali falfülke két oldalán nyugszik Kossuth Lajos és Meszlényi Terézia fiatalabbik fia Kossuth Lajos Tivadar (1844-1918), valamint Kossuth Ferenc felesége, Kossuth Ferencné Kvassay Mária (1855-1920).drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum28.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum29.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum30.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum31.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum32.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum33.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum34.jpg

Kossuth Lajos születési dátuma a mauzóleum főbejárata fölötti boltívben került elhelyezésre. 
drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum35.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum36.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum37.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum38.jpgA bejárat fölött, a haraszti mészkőből kifaragott lehajtott fejű Hungária nőalakja ül.

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum39.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum40.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum41.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum42i.jpg

Kossuth jelképes, egyszerű szarkofágja a mauzóleum koronáját tartó hat dór oszlop alatt. A mauzóleum tetején (bár pont ezen a képen nem látszik) áll a Szabadság szárnyas géniuszának bronz szobra, aki magasra tartott jobb kezében fáklyát tart, míg baljában láncra vert oroszlánt vezet. Stróbl Alajos kapcsolódó munkásságáról itt olvashattok (bizony érdekes).

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum43.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum44.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum45.jpg

A mauzóleumra vezető lépcsők két oldalán egy-egy párduc szobor őrzi a síremléket. drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum46.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum47.jpg

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum48.JPG

Ha felkeresnéd a Fiumei úti temetőt, javaslom, hogy előtte olvasd el a korábbi sétánkról írt cikket, amit itt érhetsz el, illetve tanulmányozd a Sírkert honlapját ezen a linken.

drkuktart_fiumeiutitemetokossuthmauzoleum49.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2024 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása