KIÁLLÍTÁSLESŐ: AHOL EGÉSZ ÉVBEN KARÁCSONY VAN (Christmas Museum in Szentendre, Hungary)

2015. december 08. 08:14 - drkuktart

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas01.jpg

Végre eljött az idő, hogy bemutassam a szentendrei Hubay Házat, ami nem mást, mint az egész évben nyitvatartó Karácsony Múzeumot rejti.

Bizony, mégpedig 2010 óta ad helyet a sárga sarokház ennek a varázslatos kiállításnak. Mikor ott jártunk, még javában tartott az ősz, és meglehetősen érdekes érzés volt akkor a karácsonyba burkolt térben nézelődni. Miután viszont odavagyok a karácsonyi dekorációért, nem volt vitás, beléptünk. Belépve a Múzeumba nemcsak a karácsony és a téli ünnepkör mai hangulata, de a régmúlt emlékei is körbevesznek. Különös örömmel dúskáltam a tárlat eladó és nem eladó darabjai között hiszen igencsak kedvemre valóak azok a darabok, amelyeknek története van, persze eszem ágában sincs ellenállni azoknak sem, amelyek története csak most kezdődik. Az ember elsőre nem is tudja, hova kapjon, hiszen szinte nincsen olyan felület, amit ne díszek borítanának. Légies balerinák, áttetsző csipkék, csillogó cseh üvegdíszek, fából harsintott leheletvékony csüngők, bohókásan kanyargó, mindenhova felkúszó girlandok, nagy orrú, nagy sapkájú és persze nagy szakállú apró manók, vicsorgóan a világba bámuló diótörők, fürkésző tekintetű pimasz koboldok és egyéb misztikus hangulatba burkolózó dámák, tündérek, Mikulás figurák, finom fémszálas és papírfüggők, kukorica csuhé alakok, különböző betlehemek minden szegletben, zugban, falfelületen, vitrinben.

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas02.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas03.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas04.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas05.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas06.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas07.jpg

Említettem, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kiállítási anyagban nemcsak mai, megvásárolható, de nem eladó több, mint száz évek díszek is és egyéb évtizedes karácsonyi kellékek is megtalálhatóak. Ezek különösen kedvesek számomra, hiszen a régi idők karácsonyaival foglalkozó képes könyvemből eddig csak képeken, metszeteken, lapokon láttam ezekhez hasonló díszeket, azonban most végre élőben is megpillanthattam őket. Pont ilyennek képzeltem el ezeket a szépkorú, felmenőink ünnepeit díszesebbé tevő darabokat. Egyes díszeknek, egykori használati tárgyaknak - így például az 1900-1930-ból származó szecessziós üveggyöngy és más díszeknek, avagy a vitrinben fekvő számtalan süteményformáknak - már a kora is tiszteletet parancsol. drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas08.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas09.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas10.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas11.jpg

És ott van még a terjedelmes képeslap gyűjtemény is. Eddig bele sem gondoltam, hogy miként alakultak, alakulnak át háborús időszakban ezek az ünnepek, így különösen megérintettek a szavak helyett inkább képekkel beszélő világháborús lapok. Persze nem is én lennék, ha nem vonzódnék a képeslapokhoz is, pedig de, amely vonzalom nem ma kezdődött, hiszen gyermekkoromból csodaszép képeslap gyűjteményem van. Mindig is szerettem ezeket a rajzolt, nosztalgikus, számomra meghitt hangulatot árasztó lapokat, így különleges élvezettel tanulmányoztam a Karácsony Múzeum gyűjteményét is. drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas12.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas13.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas14.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas15.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas16.jpg

A Múzeum saját bevallása szerint 2010. óta tízezernél is több féle dísz fordult meg falak között, jelenleg pedig mintegy négyezerféle díszközül választhatnak a vendégek (itt felhívnám a figyelmet a jógázó figurára, ami mókás szerintem, így elmondható, hogy a díszeket inspiráló élethelyzetek száma csaknem végtelen).drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas17.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas18.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas19.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas20.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas21.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas22.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas23.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas24.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas25.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas26.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas27.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas28.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas29.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas30.jpg

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas31.jpg

Aki ellátogatna tehát hozzájuk, ne habozzon, Szentendrén a Bercsényi utca 1. szám alatt kopogtatni náluk minden nap délelőtt 10 .00 és este 18.00 óra között. További és naprakész információért, javaslom, hogy lesd meg honlapjukat itt, közösségi oldalukat pedig itt.

drkuktart_szentendrekaracsonymuzeumchristmas32.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.12.11. 19:20:43

szerintem az ezüst, pezsgő és piros színű gömbökkel közelebbi kapcsolatot ápoltam
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása