DRÚJHULLÁM: PRIVÁT AMSZTERDAMI KÁVÉTÚRA (Private coffee tour in Amsterdam, the Netherlands)

2015. augusztus 28. 08:13 - drkuktart

drkuktart_amsterdamcoffeetour01_roost.jpg

Habár idén nyáron csupán nettó egy napot tartózkodtunk Amszterdamban, egyértelmű volt, hogy újhullámos kávézó kívánságlistával érkezem.

A szervezett Budapest Coffee Tour, majd a privát prágai és berlini kávétúránk saját köreinkben aratott sikerén felbuzdulva ismét készültem. Önmagamhoz hűen túlzásokba estem, és szép terjedelmes, mindössze huszonhárom kávézóból álló listát állítottam össze a Tripadvisor segítségével. Bokros teendőinknek, valamint annak köszönhetően, hogy a nyitvatartási időket Berlinhez hasonlóan is lazán kezelik egyes helyek, csupán három helyet sikerült meglátogatnunk. Figyelembevéve azonban a tartózkodás időtartama-meglátogatott kávézók aránya tényezőt, nem mondom, hogy nagyon elégedetlenül távoztam. #drkuktartcoffeetour-ra fel!

#1 Coffee Bru

drkuktart_amsterdamcoffeetour02_coffeebru.jpg

Az első hely, amit kipipáltunk a szállásadó jógaguru hölgyre való várakozás közben a Coffee Bru volt. Az eső odakint szelíden csepergett, bent pedig zéró ülőhely volt. Ha Amszterdam, akkor Amszterdam, mit nekünk egy kis eső, így másokkal egyetemben a szabad ég alatt foglaltunk helyet. Rendeléskor és fizetéskor volt csupán alkalmunk bent körbenézni: a kávézó viszonylag nagy ablakkal nyit a külvilágra, az előtér a pult és a fal mellé állított asztalok miatt kissé szűkebb, majd felülvilágítóval világossá tett apró őserdőben szélesedik ki, ahol a falak mentén zöld növények sorakoznak egymás mellett, alatt és fölött. Az egész hely kicsit eklektikus, pont ezért nagyon emberi, szinte otthoni hangulatot tükröz. Trópikus beütésre hajaz a hely logója is, ami talán a majmok családjába tartozó figuráról árulkodik, de nem annyira muszáj bekategorizálnunk. A pulttal szemben sorakoznak egymás alatt szépen az otthonra is megvásárolható kávék amszterdami pörkölőktől, például a White Label Coffee-tól, Headfirst Coffee Roasters-től és Sweet Cup-tól. Szokásunkhoz híven flat white-ot rendeltünk, reggeli gyanánt pedig a süteménykínálatból választottunk. A magvas-áfonyás banánkenyeret a pultnál történt rendeléssel egyidejűleg megkaptuk, de a kávéra tumultus okán várni kellett, így az azonosítás érdekében egy helyes kis sorszámmal az asztalunkon foglaltunk helyet. A bánatos időjárás - bármennyire is szeretem - és a néha szemergő eső, kicsit visszavett a relaxálás élményéből, de nem rontotta le a kávé és édes kenyér kombóját, így, ha megint arra járunk, biztosan visszatérünk.

drkuktart_amsterdamcoffeetour03_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour04_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour05_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour06_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour07_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour08_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour09_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour10_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour11_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour12_coffeebru.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour13_coffeebru.jpg

Címe: Beukenplein 14, Oost

Honlapja: itt

Közösségi oldala: itt

drkuktart_amsterdamcoffeetour14_coffeebru.jpg

#2 Lot Sixty One
drkuktart_amsterdamcoffeetour15_lotsixtyone.jpg

A második hely, amit meglátogattunk saját kávépörkölővel rendelkezik, és Amszterdam egyik egyre felkapottabb negyedében található a Bilderdijkgracht mentén. Zárás előtt értünk oda, így pihenni ismét nem volt időnk. Öröm az ürömben, hogy egyedüli szabad helyek a Kinkerstraatra néző hatalmas ablak előtt voltak, így itt tettük le magunkat. A kávézó alapterülete meglehetősen apró, asztalokra ne is számíts. Akit az ülőhelyek hoznak lázba, annak hozzátenném azt is, hogy az ablak mellettiek voltak a kávézó egyedüli ülőhelyei bent, míg, ha kint szerettünk volna helyet foglalni, azontúl, hogy akkor jópár vendéget távozásra kellett volna bírnunk, akkor azt a hely előtti padokon tehettük volna meg. A mögöttük álló utazással, fényképezéssel teli nap igencsak kimerített minket, így evidens volt, hogy süteménnyel is kényeztetjük magunkat. A képen látható, kissé bizarr rózsaszínű desszert egy málnás -kókuszos finomság, ha arra jártok, ne hagyjátok ki. A Lot Sixty One saját pörkölésű kávéjából ezúttal flat white és capuccino készült. A pörkölő egyébként az enyhén indusztriális berendezésű kávézó lépcsővel megközelíthető alsóbb nyitott szintjén áll, míg a saját csészékkel teli Spirit gép egy hatalmas, kiszolgált gyalupad egyik felét foglalja el. Gyönyörű a kontraszt a gép csillanó burkolata, határozott vonalai, valamint az ütött-kopott gyalupad között. A két helyiséget gyönyörűen fogja egybe a pepita hidegburkolat. Mint említettem sokat elmélkedni nem volt időnk, pedig ücsörögtem volna még a szinte nekem kitalált hatalmas üveg mögött, elkalandozva az utca forgatagán, mindenesetre a finom kávé ez alatt a rövid idő alatt is életet lehelt belénk.

drkuktart_amsterdamcoffeetour16_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour17_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour18_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour19_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour20_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour21_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour23_lotsixtyone1.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour23_lotsixtyone2.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour22_lotsixtyone.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour23_lotsixtyone.jpg

Címe: Kinkerstraat 112, 1053 ED

Honlapja: itt

Közösségi oldala: itt

drkuktart_amsterdamcoffeetour24_lotsixtyone.jpg

#3 Roost

drkuktart_amsterdamcoffeetour25_roost.jpgUtolsó befutónk a Roost volt, ami pár utcányira található a Coffee Bru-től. Ide a második próbálkozással jutottam be. Az első, a vasárnapi eredménytelennek bizonyult, mert vasárnap ők is pihentek, de a hétfő reggeli sirdogálós időjárás elől nem volt hiába itt megkísérelni a fedezék keresést. És milyen jól tettem, hogy nem adtam fel. A meglátogatott három egység közül ez a legnagyobb hely, kialakítása pedig igazán különleges. Plasztik félgömbbúrákkal takart világítótestek, formatervezett izzószálas égők, rejtett hangulatvilágítás, ami szépen kiemeli a falba süllyesztett polcrendszert, orvosi rendelőbeli székekhez hasonlító hófehér ülőalkalmatosságok, és nem mellesleg csupa ablak falak határolják az utcasarkon álló kávézót. Habár ők maguk nem pörkölnek, mégis saját kávéjuk van, mert a szintén amszterdami Sweet Cup pörköl nekik egy Roost brandelt kávét, amiből az én fletim is elkészült. Annak ellenére, hogy reggel nyolckor rajtam kívül egy másik vendég tartózkodott a helyen, a müzlim kicsit lassan készült el, de persze megérte rá várakozni. Az Amszetrdamban eltöltött egy nap alatt meglátogatott helyek közül itt volt alkalmam egyedül egy órácskát ücsörögni, lévén, hogy az eső eleredt, nálam pedig nem volt esernyő. Egyedül azt sajnáltam, hogy a kávézó igen reményteljesen széles ételkínálatát nem tudtam behatóbban tanulmányozni, de mint ismerünk engem, nem adom fel, visszatérek.drkuktart_amsterdamcoffeetour26_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour27i_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour28i_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour29i_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour30i_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour31i_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour32_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour33_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour34_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour35_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour36_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour37_roost.gif

drkuktart_amsterdamcoffeetour38_roost.jpg

Címe: Camperstraat 36

Honlapja: itt

Közösségi oldala: itt

drkuktart_amsterdamcoffeetour40_roost.jpg

drkuktart_amsterdamcoffeetour39_roost.jpg

#4 Trakteren

Hétfő este indulás előtt egy körül lemeóztuk volna még a Trakteren Espresso Bar-t is, ami viszont úgy állt ott előttünk mintha aznap ki sem nyitott volna. Balszerencsénkre valószínűleg ez is volt a szituáció, mindenesetre tény, hogy a közösségi honlapján erről a nullával egyenlő információ volt. 

Címe: Jan Pieter Heijestraat 119A

Közösségi oldala: itt

drkuktart_amsterdamcoffeetour41_trakteren.jpg

Ami a látogatásunkból kimaradt, de a terjedelmes listámon szerepel, azok az alábbi helyek ABC sorrendben: Back to Black, Bakers&Roasters, Cafe Scrapyard, Caffee il Momento, Cut Throat Barber and Coffee, De Koffie Salon, De Wasserette, Espresso Fabriek, Filter, Headfirst Coffee Roasters, KOKO Coffee & DEsign, Koffieschenkerij de Oude Kerk, Quartier Putain, Rum Baba, Scandinavian Embassy, Screaming Beans, Sweet Cup, Two For Joy Coffee Roasters, White Label Coffee, és a felsorolás természetesen közel sem teljes. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dont be such a jew 2015.08.29. 14:44:55

privátkávétúrázik a nyomorgó magyar

ezmáavég

sp.. 2015.08.29. 22:13:19

jók azok, ezt is kávézónak hívják, de inkább söröző. www.papeneiland.nl/en/ van vagy 400éves... te is elnézhetnél arra "don be such a jew" légy inkább puritán és nem lesz még vége. :)
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása