DRÚJHULLÁM: BERLINI KÁVÉTÚRA (Private specialty coffee tour in Berlin)

2015. július 17. 08:15 - drkuktart

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour01_westberlin.jpg

Életemben először ellátogattam Berlinbe. A klasszikus értelemben vett városnézés megszervezéséért nem én feleltem, azonban megkaptam azt a megtisztelő feladatot hogy felkutassak pár újhullámos kávézót. Ott tartózkodásunkat csupán négy napra terveztük, de annak érdekében, hogy mindenki koffein igénye kielégítésre kerüljön, a Tripadvisor segítségével tizennyolc helyet válogattam össze. Négy nap alatt lehetetlen élvezettel végiglátogatni mind, arra viszont kitűnő volt ez a lista, hogy az éppen aktuális lokációnkhoz legközelebbi egységbe betérjünk. A Budapest Coffee Tour (#budapestcoffeetour) kellőképpen meghozta a kedvem a tematikus kávétúrázáshoz, olyannyira, hogy a túrában "hivatalosan" részt nem vevő helyeket is előszeretettel látogatom. Ezt követte a privát prágai kávétúrám is, ahol először néztem körbe Prágában ilyen szemmel. A mostani cikkben olvasható berlini kávé túra Berlin újhullámos kávézói közül csupán hatot mutat be, így a város érdekességein túl van még jópár nyomos okom, ami miatt vissza kell, hogy térjek a német fővárosba. Végülis Berlin alig (iszonyat hosszú) tizennégy óra vonatútra van…. (For English read more.)

Well, what would you do if you visited Berlin for a couple of days? Well, this was my first time in Berlin and the first thing what I've planned to do visiting cafés as much as possible. I was responsible to make a list about a couple of specialty cafés. We planned to stay only four day long in Berlin however I selected 18 places to visit by Tripadvisor. However I knew visiting all the places is impossible in 4 days nevertheless this list was essential for finding the closest place to our current location. Since participating Budapest Coffee Tour (#budapestcoffeetour) I like coffee tours but I like places which are out of the "official" coffee tours as well. If you follow the blog you can confirm this fact as I participated on my private coffee tour in Prague as well. In Berlin I had time to visit only six of the cafés, so there is a brand-new reason to return Berlin in the near future. 

Berlin hatalmas alapterületű, az itt bemutatott helyek némelyike is meglehetősen távol esik egymástól. A Tripadvisor jól bevált Prágában, így Berlinben is ezt az alkalmazást hívtam segítségül. Ugyanakkor be kell valljam, hogy a nyitvatartási idők tekintetében néha megvezetett sajnos (ezt a bejegyzésben az adott helyeknél jelezni fogom), így biztos, ami biztos, javaslom, hogy az adott hely közösségi oldalát vagy honlapját is ellenőrizzük le mindig annak érdekében, hogy ne feleslegesen zarándokoljunk el a kávézókba. Azontúl, hogy isteni kávékat ittunk és finom süteményeket ettünk, nagyon jól is éreztük magunkat a különböző atmoszférájú helyeken. Külön kis világ mindegyik, ami pont kapóra jött, hiszen mi is többen voltunk, így társaságunk tagjai is kedvükre osztályozhatták a helyeket a tekintetben, hogy melyik világa állt a szívéhez legközelebb.

Well, if you've ever visited Berlin you must realize Berlin is huge. These cafés are located on different parts of the city as we always tried to choose one which was close to our current location. In Prague Tripadvisor helped me allot so I used it in Berlin as well, however I must highlighted Tripadvisor misled me twice in respect of opening hours (I will indicate this fact in my post at the affected places), so I recommend not to miss checking the website or social media site of the place before visiting. We spent great time in these place: great coffee, tasty cakes, unique atmospheres. All of us had the own favorite café of the visited ones.

#1 Father Carpenter Coffee Brewers

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour02_fathercarpenter.jpg

Egyike azoknak a helyeknek, amire nem leltem rá a Tripadvisoron, így az Alexanderplatzról bevetve magunkat Berlin egyik leghangulatosabb részébe, eredetileg másik kávézóba indultunk el, mikor megállásra késztetett a Father Carpenter Coffee Brewers jól ismert logója. Miután a rémesen hosszú vonatutat a Deutsche Bahn rendkívüli foglalási rendszerének köszönhetően kénytelenek voltunk végigülni, majdnem tizennégy óra után leghőbb vágyunk egy mennyei kávé volt, így nem volt vitás, hogy letérünk az eredeti útvonalunkról, és berlini kincskereső kávétúránkat a Father Carpenterben nyitjuk meg. A kávézó gyönyörű épületben, több világhírű márkával osztozik az épület által körbeölelt udvaron. Jó idő estén érdemes az udvaron helyet foglalni, ám az enteriőr megtekintését se hagyjuk ki, különös tekintettel arra, hogy rendelni a pultnál lehet. Nem tudom mivel is jellemezhetnénk a belső kialakítást, mondjuk, hogy eklektikus és mindenképpen megnyerő: van itt már-már termékenységi jelképnek tűnő emberméretű szobor, vadnyugati kocsmára emlékeztető ablaktáblák, amelyek a konyhát és a mellékhelyiséget rejtik, magasfényű mázas csempék a falakon, szép cementlap a talpunk alatt, meleg fény a mennyezetről, meghitt zug az olvasni vágyónak, vagy éppen mezei virággal díszített asztalok a merengőknek. A barista fiúk közvetlenek, a kezük között pedig pillanatok leforgása alatt elkészül az ízletes kávéital (naná, hogy flat white ;)) a Five Elephant által pörkölt kávéból. A kitűnő kávé, mennyei kávés torta kombó életeket mentet érkezésünk reggelén. 

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour03_fathercarpenter.jpg

This is one of the places what I haven't found on Tripadvisor. Once we arrived, we wanted to visit another café for first when we passed a plate with the well-known logo of Father Carpenter Coffee Brewers. As we hardly survived the extremely long train trip (thanks for the seats for Deutsche Bahn's great booking system) we wanted to have our first cups of specialty coffee in Berlin. We didn't hesitate and left our original plan for Father Carpenter. Father Carpenter is located in a beautiful building and uses the courtyard of the building as terrace. In case of good weather you'll have your coffee on the courtyard that's for sure but don't miss to take a look of the interior of the café either. Well, to be honest you have to take a look inside because you can order only there. The interior is quite eclectic in a positive way: huge statue which look like a fertility statue, window blinders which remind me on a Western movie (and covers the kitchen and the toilet), glossy tiles on the wall, beautiful cement tiles cover the ground, warm lights from the ceiling, cosy corner for that one who want to be alone or tables with field flowers for those who want talking to each other. Father Carpenter's baristas are friendly and prepare your excellent coffee (mmmm, flat white) from coffee, roasted by Five Elephant quickly. Their great coffee and heavenly tasty coffee cake literally saved our life on the morning of our arrival.

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour04_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour05_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour06_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour07_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour08_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour09_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour10_fathercarpenter.gif

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour11_fathercarpenter.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour12_fathercarpenter.jpg

Cím: Muenzstrasse (Münzstraße) 21 - 1 Hof, Berlin

Nyitva: hétfő-szombat: 09:00–19:00, vasárnap zárva

Közösségi oldala: itt

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour13_fathercarpenter.jpg

 Address: Muenzstrasse (Münzstraße) 21 - 1 Hof, Berlin

Open: Monday-Saturday: 09:00–19:00 (Closed on Sundays)

Social media site: here
drkuktart_berlinspecialtycoffeetour14_fathercarpenter.jpg

#2 Westberlin bar & shop

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour15_westberlin.jpg

A Westberlin kávézó és média bolt üdítő jelenség az egykori katonai ellenőrzőpont, a Checkpoint Charlie közelében. A Friedrichstrasse-t itt lélektelen és már-már csúf épületmonstrumok uralják, ahol a berlini fal épületekre applikált maradványai mellett az utca másik színfoltja ez a kávézó. Az épület homlokzatán neon betűkkel áll a Westberlin felirat, illetve, ha figyelsz, felfedezheted a diszkréten megbújó Nyugat-Berlin alaprajzot is, ami egyébként bent is visszaköszön minden helyben történő olvasásra szánt magazinon is. A bolt előtt, bent a boltban és a kávézó hátsó teraszán mindent ellep a csodaszép dán dizájn bútorok és retro székek eklektikus tömege, itt-ott megspékelve egy bagoly- vagy éppen egy hollószobrocskával. A kávézó hátsó traktusában kapott helyet a média helyiség, ahol, ha úgy adódik senki és senki nem gátol meg abban, hogy laptopodat előkapva elmerülj a munkában vagy éppen olvasgasd az olvasásra kihelyezett vagy vásárlásra kitett és megvásárolt nemzetközi divat és dizájn magazinokat. Letisztult terek, színes lámpagömbökkel pettyezett mennyezett, csodaszép latteart, zamatos kávé, lágy sajttorta. 

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour16_westberlin.jpg

Westberlin is the most refreshing vision of Friedrichstrasse beyond the ruins of the Belin Wall close to Checkpoint Charlie. The text of Westberlin is indicated with neon green on the window of the coffee and if you're open-eyed you find the silhouette of West Berlin almost above the entrance. The most characteristic fact of the place is the crowd consists of Danish design chairs and retro chairs, interruped sometimes an owl or raven statue. If you wish to sit outside you can do that as Westberlin includes a small terrace of the street side and a small part of courtyard in the back part. The media part of Westberlin is located in the back part of the café where you can work on your laptop or read the international design or fashion magazines which are placed and indicated for reading or first buy them and after read them. Clear-out rooms, ceiling dotted by colorful lights, beautiful latteart, tasty coffee and heavenly soft cheese cake.

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour17_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour18_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour19_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour20_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour21_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour22_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour23_westberlin.gif

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour24_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour25_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour26_westberlin.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour27_westberlin.jpg

Cím: Friedrichstrasse 215,10969 Berlin

Nyitva: hétfő-péntek: 08:30–19:00; szombat: 10:00–19:00; vasárnap: 10:00–19:00

Közösségi oldala: itt

Honlapja: itt

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour28_westberlin.jpg

Address: Friedrichstrasse 215,10969 Berlin

Open: Monday-Friday: 08:30–19:00; Saturday: 10:00–19:00; Sunday: 10:00–19:00

Social media site: here

Website: here

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour29_westberlin.jpg

#3 The Barn

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour30_thebarn.jpg

Következő állomásom a The Barn volt. Náluk saját pörkölésű kávéból készített italt fogyaszthatsz. Berlinben két helyen, két eltérő koncepcióval várják a kávé szerelmeseit: az egyik a The Barn Roastery, ami tulajdonképpen a The Roastery Brew Bar (Schönhauser Allee 8, 10119 Berlin), a másik pedig a Berlin galéria negyedében található The Barn Coffeeshop (Auguststrasse 58 (Corner Koppenplatz), 10119 Berlin). Én ez utóbbiba látogattam el: rettentő picike hely, a kávézóban szűkösen, úgy-ahogy mondjuk tíz ülőhely található, előtte még vagy tíz. Ez utóbbinak jó idő esetén van létjogosultsága, ottjártamkor tömve volt. Kedves és segítőkész baristák (a telefonom így kelt életre a konyhájukban a falba csatlakoztatva), széles süteményválaszték, saját kávék a padlótól a plafonig, hatalmas ablakfelületek, műanyag állatfigurák a polcokon, mennyei kávé, mosolygós kiszolgálás. Bár a Brew Bar-ban nem voltam, a képek alapján az egy sokkal tágasabb hely, szépen illik a hosszabbra eresztett filterkávék világához, míg a Coffeeshop inkább egy rövid eszresszóra hajaz.

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour31_thebarn.jpg

The Barn was my next stop. They have their own roasted coffee beans and serve their coffee in two places in Berlin. Should you visit The Barn Roastery (The Roastery Brew Bar) or The Barn Coffeeshop you'll meet two slightly different conception. As I only had time to visit The Barn Coffeeshop, I know The Barn Roastery after photos. The Barn Roastry looks like a bigger and lighter place which outlook fits to a brew bar and filter coffee whilst The Barn Coffeeshop reminds me on a dark espresso. The Barn Coffeeshop is a really small place and consists of approximately ten seats inside. Nevertheless in case of good weather the small terrace (which means two benches and a couple of small chairs) is full with people. Friendly and helpful baristas (thanks for charging my phone you "saved" my life :)), wide selection of cakes and pastries, own roasted coffee from the ground to the ceiling, huge windows (you know I love huge windows), small animal sculptures on the shelf, tasty coffee, smiling service. 

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour32_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour33_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour34_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour35_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour36_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour37_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour38_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour39_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour40_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour41_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour42_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour43_thebarn.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour44_thebarn.jpg

Cím:

The Roastery Brew Bar (Schönhauser Allee 8, 10119 Berlin)

Nyitva: hétfő-péntek: 08:30-18:00, szombat-vasárnap: 10:00–18:00

The Barn Coffeeshop (Auguststrasse 58 (Corner Koppenplatz), 10119 Berlin)

Nyitva: hétfő-péntek: 8:00-18:00, szombat-vasárnap: 10:00-18:00  

Közösségi oldala: itt

Honlapja: itt

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour45_thebarn.jpg

Address:

The Roastery Brew Bar (Schönhauser Allee 8, 10119 Berlin)

Open: Monday-Friday: 08:30-18:00, Saturday-Sunday: 10:00–18:00

The Barn Coffeeshop (Auguststrasse 58 (Corner Koppenplatz), 10119 Berlin)

Open: Monday-Friday: 8:00-18:00, Saturday-Sunday: 10:00-18:00  

Social media site: here

Website: here

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour46_thebarn.jpg

#4 Tres Cabezas

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour47_trescabezas.jpg

A Tres Cabezas az egyik olyan hely, amivel kicsit megjártuk, köszönhetően a Tripadvisornak, a honlapjuknak, a közösségi oldaluknak, valamint annak, hogy a kávézó bejáratán kívül az előbb felsoroltak egyikén sincsen feltüntetve a tényleges nyitvatartási idő. Szombaton kerestük fel őket, kicentizett napirenddel. Ugyanakkor az alkalmazás és az internet bugyrai a hét minden napjára egységes nyitvatartási időt írnak, ami nem felel meg a valóságnak, így nem jutottunk be. Lelkesedésünk töretlennek bizonyult, így az ajtón található információk birtokában immár vasárnap is felkerestük őket. Küldetésünket ezúttal siker koronázta, ugyanis a Tres Cabezas nyitva volt. Szintén saját pörkölésű kávéval dolgoznak, a pörkölő pedig a kávézó melletti helyiségben nyűgözi le az ide látogatókat. Igaz, hogy az utcáról is be lehet látni, ám, ha szerencsés vagy, a kávézóban a pörkölőbe átvezető, nyitva hagyott fémajtón keresztül is vethetsz egy hosszabb pillantást ezekre a metál monstrumokra. Lenyűgöző felszerelés. Finom kávé, lágy sajttorta áfonyával hintve, omlós crossiant-ok. Kedved szerint helyet foglalhatsz a kávézó előtt, az első vagy a második szobában, ez utóbbiban pihe-puha, kanapészerű alkalmatosságok is szolgálják a kényelmet, de ha olyanod van, ülj a bárszékre és less kifele a bárpulton keresztül az utcára. 

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour48_trescabezas.jpg

Tres Cabezas is one of the place which has wrong opening hours on Tripadvisor. Nevertheless thanks for their website and social media site where no opening hours are indicated we weren't able to drink a cup of coffee there on Saturday as we had a really strict schedule and had no time to wait. Once we're aware of the right opening hours, indicated on the entrance of Tres Cabezas, we haven't given it up and we returned on Sunday and it was finally open. Tres Cabezas has its own roasted coffee and the roasting machine is located in the room next to the café. If you're luck you can take a look at the machine not only from the street through the window but through the open door inside the café. Amazing machine. Tasty coffee, soft cheese cake with blueberry, short croissant. There are many place to sit: in front of the café in the shadow of the shields, in the first or second room. If you sit in the second room you can take a seat on the comfortable couches or on the bar stools where you can take a look through the bar at the street.  

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour49_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour50_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour51_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour52_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour53_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour54_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour55_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour56_trescabezas.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour57_trescabezas.jpg

Cím: Boxhagener Str. 74 in Berlin-Friedrichshain

Nyitva: hétfő-péntek: 8:00-20:00, szombat-vasárnap: 9:00-20:00

Közösségi oldala: itt

Honlapja: itt

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour58_trescabezas.jpg

Address: Boxhagener Str. 74 in Berlin-Friedrichshain

Open: Monday-Friday: 8:00-20:00, Saturday-Sunday: 9:00-20:00

Social media site: itt

Website: here

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour59_trescabezas.jpg

#5 Haferkater

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour60_haferkater.jpg

Közvetlenül a Tres Cabezas szomszédságában található ez az igencsak apró kávézó, ami kizárólag kültéri ülőhelyekkel vár. Annyira apró, hogy még a - természetesen nem mindenható - Tripadvisor sem emlékezik meg róla, így teljesen véletlenül bukkantunk rá reggeli nulla vércukorszinttel. Elképzelésem sincsen, milyen lehet az élmény télen, de most nyáron zöldelő lugas, hűs árnyék, kellemes szellő vár, na és persze apró gasztronómiai csodák. A kávé a The Barn által pörkölt finomság, és ránézésre (ezt a neten található képeik is megerősítik) irtó gusztusos müzlivel csábítanak. Ez utóbbiból már nem tudtunk falatozni, de a kitett üvegedénykékben gusztusosan megbújó pelyhek, csokik, gyümölcsök fényképért kiáltottak.

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour61_haferkater.jpg

Haferkater this small café is located near by Tres Cabezas. It was a lucky accident we've found it as there isn't anything about it on Tripadvisor either. Currently it has place to sit only outside. I have no idea where do you sit if you don't want your coffee for take-away in the wintertime, however during the springtime and in summer it works very well: small tables and chairs in green trellis, lovely breeze. The coffee is roasted by The Barn. However we've already had breakfast I must mention it seems they have really tasty ingredients (seeds, fruits etc.) which make your muzli so delicious (you know I love this kind of cripsy foods). Next time when I return I'll try it, that's for sure.

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour62_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour63_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour64_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour65_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour66_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour67_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour68_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour69_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour70_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour71_haferkater.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour72_haferkater.jpg

Cím: Boxhagener Straße 76-78, 10245 Berlin

Nyitva: hétfő-péntek: 08:00–18:00; szombat-vasárnap: 09:00–18:00

Közösségi oldala: itt

Honlapja: itt

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour73_haferkater.jpg

Address: Boxhagener Straße 76-78, 10245 Berlin

Open: Monday-Friday: 08:00–18:00; Saturday-Sunday: 09:00–18:00

Social media site: here

Website: here

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour74_haferkater.jpg

#6 The Oslo Kaffebar

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour75_oslokaffebar.jpg

Mondhatnánk, hogy szinte a világ végén található utolsó tesztalanyuk a Nordbahnhof vonzáskörzetében megbújó The Oslo Kaffeebar. De nem elég a világvége, a Berlinben soha véget nem érő építkezések is megkínálták a kávézó környékét, így közel, s távol a területen ez az egyetlen nyugalmas sziget. Ebédidőben jártunk ott, és látszólag a betérő irodisták is velünk hasonlóan gondolkodtak erről a koffein paradicsomról. A belső kialakítás éppen annyira ipari mint amennyire emlékeztet egy a hegyekben eldugott, kissé retro hétvégi ház enteriőrjére. A mindenhonnan belógó világítótestek a fal mellett, az éppen aktuális kiállítás alatt ücsörgőket vagy éppen a kávézó végében bőrkanapéba süppedő vendégeknek is kellemes fényekkel kényezteti. A mákos-citrom kenyerük verhetetlen, kicsit sem fujtós, a kávé tökéletes partnere. Ha úgy adódik, és ellenállhatatlan vágy gyötör a bakelit lemezek láttán, itt ezt a szenvedélyünket is kiélhetjük. 

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour76_oslokaffebar.jpg

I could say The Oslo Kaffeebar is at the end of the world. Okay, it's located close to Nordbahnhof, but it was quite far away from our accommodation. The distance and the never-ending reconstruction in this area of Berlin remind us on the end of the world. The Oslo Kaffeebar seems to be the only calm place in the middle of the constructions. The interior is mixture of industrial place and a retro weekend house in the mountains. Tricky lights are hanging from the ceiling and give warm light everywhere: above the bar and the pictures on the wall. The lemon-poppy seed bread is number one and excellent escort of the coffee. If you love bakelite discs this is a place for you.

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour77_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour78_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour79_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour80_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour81_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour82_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour83_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour84_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour85_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour86_oslokaffebar.gif

Cím: Eichendorffstraße 13, 10115 Berlin

Nyitva: hétfő-péntek: 08:00–19:00; szombat: 10:00–19:00, vasárnap: 10:00–18:00

Közösségi oldala: itt

Honlapja: itt

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour87_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour89_oslokaffebar.jpg

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour90_oslokaffebar.jpgAddress: Eichendorffstraße 13, 10115 Berlin

Open: Monday-Friday: 08:00–19:00; Saturday: 10:00–19:00, Sunday: 10:00–18:00

Social media site: here

Website: here

drkuktart_berlinspecialtycoffeetour88_oslokaffebar.jpg

Ahová nem jutottunk el: kezdjük a sort a the Silo Coffee-val, aminek a hétvégi nyitvatartási idejéről a Tripadvisor szintén rossz információt tartalmaz (ami a szombati napot illeti legalábbis), ugyanakkor a közösségi oldalban a jelek szerint bízhatunk, hiszen az ott közölt nyitvatartási idő megegyezik az ajtóra biggyesztett időpontokkal. Ahogy Prágában, itt is több volt a listámon, mint amennyi belefért. Következzenek még azok a helyek is ABC sorrendben, ahova kicsi telhetetlen szívem szerint benéztem volna még: Bonanza Coffee Heroes, Cafe Am Ende Der Welt, Cafe CK, Chapter One Coffee Berlin, Companion Coffee, Distrikt Coffee, Double Eye, Five Elephant, Godshot, No Fire No Glory, Röstätte Berlin és a felsorolás természetesen közel sem teljes.

 drkuktart_berlinspecialtycoffeetour89_silocoffee.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, és ki nem hagynád további berlini kalandjainkat, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot! 

If you would like to visit more place there is the list of those cafés which were on my list what I've prepared for Prague but I haven't enough time to visit: Silo CoffeeBonanza Coffee Heroes, Cafe Am Ende Der Welt, Cafe CK, Chapter One Coffee Berlin, Companion Coffee, Distrikt Coffee, Double Eye, Five Elephant, Godshot, No Fire No Glory, Röstätte Berlin, but I must mention the list isn't complete.

If you like the post and you are interested in our other adventures in Berlin, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása