Fény és árnyék szüntelen játéka, csillogás, illatok, ízek, pettyek a terítőn, összekoccanó poharak, ásványok, elbűvöló kreatív anyagok, hatalmas választék, tömött olykor szellős, de mindenképpen lenyűgöző terek. Csupán pár szó, ami a Corinthia Hotel Budapestben megrendezett VinCe Wine Show 2015 elnevezésű rendezvényről egy laikusnak (nekem) eszembe jut. De, hogy az emlékeket a vizualitás szintjére emeljük, markoljuk meg az egeret, touchpad-ot, (kinek-mit) és haladjunk szépen sorjában lefelé a képek alkotta színes láncolaton.
Aki nem járt még a Corinthia Hotel Budapestben, annak ez az esemény kiváló alkalomként szolgált arra, hogy felfedezze magának a szálloda egy részét. Engem minden alkalommal lenyűgöz a nagy belmagasságú fogadóterekben található csillárok fénye, ahogy ezek a pikkelyekre hasonlító héjak részben fedve egymást szépen áteresztik a fényt. Az esemény látogatói oldalról mindenképpen jól szervezett volt, a kollégák kedvesek és előzékenyek voltak, magabiztosan elindítva minket, mint bizonytalan vendégeket a kiállítók során.
Ami laikusként is feltűnt, a kiállítók sora az esemény beharangozásának megfelelően valóban parádés volt. Mesterkurzuson, workshopon értelemszerűen nem vettem részt, megelégedtem barátaim körében eltöltött pár kellemes órával. Amikor az ember mindösszesen három órát tölt egy ilyen eseményen, természetesen lehetetlen mindenhova eljutni, így válogatásom kizárólag a saját kis limitált befogadóképességemmel arányosan alakul.
Annak érdekében, hogy mégse érezzük magunkat totálisan elveszve, a rendezvény egy szuper színvonalas kiadvánnyal készült, ami azontúl, hogy vezetőnk volt ebben a pár órában, szabad kezet biztosított a grafománabb látogatóknak is. Minden, a kiállítókat bemutató oldalon kifejezetten a jegyzeteinknek fenntartott üresen árválkodó sorok kellették magukat.
Mi rögtön Franciaországgal kezdtük a sort, és képzeletben elutaztunk a Strasbourg környékére Alsace régióba. A borok jellemzése nem tisztem, egy bizonyos mennyiségig legfeljebb csendben élvezem őket, mindenesetre nagyon tetszett, hogy Domaine LOEW kicsiny üvegcsékben bemutatva hozott nekünk a jellemző talajmintákból. Ha éppen nincs is lehetőségünk ellátogatni az adott vidékre (mint, ahogyan mi Saint-Emilionnal tettük - erről a bejegyzésről itt és itt is olvashatsz), a bemutatott talajminta egy kiváló eszköz arra, hogy elképzeljük, honnan érkezik a bor, így hozva közelebb a palackba zárt nedűt a fogyasztóhoz.
Hátrébb csorogva a teremben a következő stand Nachbil búgó hangjú pultja volt.
Miután mezei fogyasztóként a boros palackok megjelenését is saját alapítású díjammal elismerem, eltipegtünk a Frittmann Borászathoz is, hogy a Frisecco-juk szépségén túl szemrevételezzük a pince szemnek is rendkívül kedves címkéit is.
Ki a fehérre, ki a vörösre pályázott. Ez utóbbiakat a terepet betéve tudó vezetőnk elkalauzolta a Pálffy Pince boraihoz, ami közvetlenül a Címeres nem boros, ellenben pálinkás standja mellett nyúlt el. Egyik felünk a vörös felé nyúlt, míg a másik a Zwack Címerest ízlelgette.
Az est előrehaladtával a hangulat emelkedettebbé vált, a fény megtörve a borral telt kristálypoharakon még intenzívebben kacérkodott az árnyékkal.
Ekkor jött el az idő, hogy ismét ellátogassunk Chez Dodo-hoz, aki ezúttal bájos kávézójának falain kívül, de változatlan minőségben kínálta portékáját. Tudjuk, hogy a macaron az egyik ártatlan addikcióm, és erre kezdenek rákapni a hozzám közel állók is, így nem kevesebb, mint két fényes csomagocskával hagytuk magunk mögött a macaronos pultot.
Lehet, hogy valaki hátrahőköl a következő kijelentésem láttán, de fel kell, hogy fedjem a titkor, hogy a macaron és a fehér bor több, mint ütős párost alkotnak. Nem is tesztelhettem volna jobb helyen a kombinációt, mint a Laposa Pincészet barátságos standjánál, ahol a kedves szavak mellett mennyei nedü asszisztált a parányi sütemények beteljesüléséhez. Laposáék a palackba zárt, majd onnan kiszabadul élvezeteken túl szintén közelebb szerették volna hozni a bort a látogatókhoz is, így ők is a vizualitás mezejére merészkedtek a pincészetről és a kapcsolódó hotelről hozott képekkel. Nemcsak a bor hatása miatt, de a képeknek is köszönhetően az egész élmény álomszerű volt. Bár náluk még nem jártam, de máshol szerzett korábbi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy aki teheti, tágítsa érdeklődési körét több irányba is, így például látogasson el egy a vendégeket is nyitott kapukkal fogadó pincészetbe, mert életre szóló emléket szerez ezzel, nem mellesleg pedig időszaktól függően testközeli kapcsolatba kerülhet a borkészítés egy-egy mozzanatával.
Említettem, hogy igényes képes anyagokban nem volt hiány. St. Andrea csodás képeiért oda-visszavoltam. Tipikusan az az anyag ez is, ami a borokra rásegítve méginkább meghozza a kedvet, hogy a helyszínt is testközelből szemrevételezd.
Ahogy a borkorzó kezdetén láttuk, van élet Magyarország határain túl is, és hiába lokálpatrióta a lokálpatrióta, ő is megnyitja gigáját a jóféle nedű előtt, kiváltképpen, ha magyar vonatkozású. Tavaly először Etyeken találkoztam Balla Géza Pincészet boraival, majd elvitt a jószerencsénk Erdélybe, ahol a BG borok előfordulása még gyakoribb, és ahonnan egy nagyrabecsült Feketeleányka jött velünk haza. Jelen eseményen a Pannon Bormíves Céh közös standján sorakoztak szépen egymás mellett a pincészet borai, közelebbről pedig egy Ménesi Sziklaborhoz volt szerencsénk.
A hangulat, nem tagadjuk konszolidáltan bár, de egyre inkább a tetőfokára hágott, így egy szemérmes pózoláshoz is megjött az ihlet.
Köszönhetően annak, hogy sokan voltunk és sokfélét kóstoltunk, szembejött velünk (nem-nem, talán kijózanítóbban hangzik, hogy mi mentünk vele szembe) a szekszárdi Eszterbauer Borászat is, ahol nem más, mint a 2011-es Mesterünk került poharunkba.
Ha már a vöröseknél tartunk, elkalandoztunk a 21. Vinalies Internationales borverseny legjobb vörös bora címet frissen megszerző Dúzsi Tamás pincészetéhez is, hogy körbenézzünk a vörös házasítások háza táján. Több, mint elégedettek voltunk.
Fizikailag is kimerítő esténket a gasztro-fronton zártuk, ahol főételként a DIÓ delicate valóban delikát termékeiből csemegéztünk.
A pontot az i-re Vasmatics József (Marci) nevével fémjelzett Chocofacture csokoládémanufaktúrája jelenlévő kínálata tette fel. Először csak távolról kacérkodtunk a bonbonokkal, de a szemrevételezés önmagában nem annyira fedi önmagában a valóságot. A színpompás bonbonok közül nem egy landolt a szánkban, de legalább kettő, hogy ne legyünk telhetetlenek. Külön gratuláció a pattogós cukorral diszkréten bélelt falatnyi finomsághoz (a képen).
Az esemény kapui pontban este nyolckor zártak, így az egyes termek közötti fluktuáció nagymértékben korlátozottá vált ettől az időponttól. Mondhatni, elérkezett végre az önmérséklet és a csendes szemlélődés időszaka. Miután kellő szellemi magasságba emelkedtünk a fogadótér pihe-puha szófáin üldögélve, ismét lábra álltunk és immár a korábban a ruhatárban leadott kabátok birtokában elhagytuk a szálloda fenséges épületét, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásainkhoz és energiaszintünkhöz mérten belevessük magunkat a budapesti éjszakába.
Köszönjük szépen, hogy egy ilyen nagyszerű esemény részesei lehettünk. Ha a fentiek műélvező laikusként felkeltették a figyelmedet, annak igazán örülök. Annak érdekében, hogy a jövőben figyelemmel kísérhesd a VinCE Budapest tevékenységét, ne habozz követni a VinCe Magazin közösségi oldalát, illetve a minket kényeztető és a bejegyzésben szereplő valamennyi résztvevő tevékenységét. Gondolom szükségtelen hangsúlyoznom, de mégis megteszem: melegen ajánlom őket. Ne felejtkezzünk meg ugyanakkor a DRKUKTART blogról sem. Ne maradj le az újdonságokról, kövesd a DRKUKTART oldalát a Facebook, az Instagram vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
Don't forget following DRKUKTART on Facebook or Instagram to get new feeds more times a week. Follow my blog with Bloglovin!
Have a great day!
DRKUKTA
