Ébredezik a természet, ám a csupasz ágak rajzolta vonalaknak is megvan a maga bája. Budapest nagyszerű hátteret biztosít az olykor skicceknek tűnő, lombkoronájukat már rég levető fáknak. Kevés szöveg, több kép, beszéljenek ez utóbbiak.
Akik követnek, inspirációs bejegyzéseimből már kitalálhatták, így nem titok előttük, szeretek a fővárosban barangolni. Sokszor célok nélkül, andalogva, rácsodálkozva a fölém magasodó épületekre, a faágak és felhők kacskaringós játékára. Turistának lenni ott, ahova tartozol, nagyszerű, és megadatik az a páratlan lehetőség, hogy annyiszor húzzad fel a vándorcipellőt, ahányszor szeretnéd, és az átlagos turistáknál jóval több arcát ismerd meg lakóhelyednek. Ez egy olyan előny, amit vétek lenne nem kihasználni. Nem kell sok hozzá, csak az, hogy szokásos utadon néha kicsit lelassíts hazafelé a munkából és elkezdj figyelni, nemcsak a lábad elé (bár ez az orrabukás megelőzése szempontjából ez is kifizetődő), hanem felfelé, a magasba is. Ha a komfortzónád feszegetése nem áll távol tőled, esetleg átmehetsz az utca másik oldalára, hogy azokat az épületeket is szemügyre vehesd végre, amelyek alatt nap, mint nap a lábad elé figyelve (ne adja ég, az okosnak mondott kütyüket babrálva) elrohansz. Ha túlteng benned a kalandvágy, hazafelé esetleg utcát is váltasz és lassan-lassan bebarangolod az utcák alkotta szövevényes térkép egyre nagyobb és nagyobb részét. Mintha egy másik városban vagy országban járnál. Budapestnek hihetetlenül sok arca van, így egy-egy ilyen, a szokásosnál egy fokkal megerőltetőbb, több kreativitást és nyitottságot megkívánó hazautad során a város - karöltve egy-egy fuvallattal, ami kellemes emlékeket idéző illatot repít feléd és a nap, felhők folyton változó hancúrozásával - saját határain belül nagyszerű terepnek mutatkozik arra is, hogy gondolatban kicsit máshol járjál és kiszakadjál a körülmények és saját magad által generált mókuskerékből. Gyakorlott lokálturistaként azt mondom, garantáltan megéri.
Legutóbbi túránk során voltunk oly' bátrak és a Lánchídon átkelve körbenéztünk egy kicsit Budán.
A Budai Várat céloztuk be elsőként, így utunk elvezetett a Sándor-palota előtt. Itt volt szerencsénk megtekinteni a 2012 januárjában bevezetett, 2014. óta pedig zenével kísért, óránként látható díszes őrségváltást is.
Aztán úgy döntöttük repetázunk az akutálisan megtekinthető Rippl-Rónai és Maillol, egy művészbatártság története című kiállításából, így leereszkedtünk a Magyar Nemzeti Galéria épületéhez. A következő turnénk kétségkívül az állandó kiállítás lesz, ugyanis a feledés homályába vész az az időpont, amikor utoljára meglátogattam az állandó tárlatot.
A kiállítás mintegy 2,5 órás etapját követően cukorszintet emelő kényeztetés mellett tettük le a voksunkat, így a Dísz teret átszelve az egykori Bástya sétány ma Tóth Árpád sétány nevet viselő részén végigandalogva becéloztuk a Ruszwurm Cukrászdát.
A Ruszwurmban ez volt az első látogatásom, de az élménybeszámolót - engedelmetekkel - nem vegyíteném ebbe a nyúlfarknyi bejegyzésbe. Helyette vegyük gálánsan tudomásul, hogy ez a teszt is pipa, és az ott szerzett élmény ízekre szabdalva hamarosan tálcán érkezik megtekintésre.
A Ruszwurmban töltött fél-háromnegyed órát követően, utunkat ezúttal nem keresztezte a Budavári Mátyás templom és a Halászbástya. Helyette ismét a Dísz tér felé vettük az irányt, majd a Hunyadi János úton át leereszkedtük a Király lépcsőn és a Hunyadi lépcsőn, hogy aztán megint a Hunyadi János úton találjuk magunkat.
Drága útilokáltársamnak mindenképpen megszerettem volna mutatni egyik kedvenc fővárosi utcámat, a Ponty utcát, ami mindkettőnket párizsi kalandjainkra emlékeztetett, lévén, hogy a párizsi Rue Rollin Rue Monge-ba folyó vége ugyanilyen lépcsős megoldással kápráztatja el az arra járót egyetlen különbséggel: a Rue Rollin-t lezáró lépcső falain buja, telepített növények pompáznak.
A Ponty utcán leereszkedve a Fő utcán találtuk magunkat, ahol pont megtalált minket a teaivás ihlete, így a Corvin tér felé vettük az irányt, ami egy eszményi és a romantikus lelkeket szárnyalni hagyó tér a Fő utca mentén. Kellemes időben kifejezetten kellemes itt ücsörögni és világmegváltó gondolatokkal traktálni a beszélgetőpartnerünket.
Ám az időjárás mégsem mutatta képesebbik-kedvesebbik felét, így betértünk a téren található Corvin Kávézóba, és legurítottunk gigáinkon egy-egy tökéletes csipkebogyó teát. A kávézóban kellemes atmoszféra, ideális asztaltávolság és népsűrűség, figyelmes kiszolgálás fogadott, s bár enni még nem ettünk itt, legalább egy teázásra teljes mellszélességgel ajánlom.
Miután ennek a bejegyzésnek budai andalgásunk a témája, be is fejezném azt az előbb elfogyasztott ízletes teával lezárva. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fővárosban való aznapi császkálásunk nem merült ki a fenti pár órában. Történt ugyanis, hogy a budai vizitet követően még átszambáztunk a pesti oldalra is, hogy egymás orcájára csókot lehelve a Deák téren mondjunk egymásnak ideiglenes búcsút. De ez már egy másik séta rövidke sztorija lenne. Ha még a fenti sugalmazás sem bírna rá arra, hogy felfedezd saját lakóhelyed tágabb környezetét, ezennel kifejezetten kapacitállak arra, hogy a következő hétvégén vedd fel a legkényelmesebb vállalható lábbelidet és vedd a nyakadba a várost vagy vidéket, akkor is, ha az időjósok esővel ijesztgetik a jónépet. Jól érezni magad a bőrödben ér! Ne felejtkezzünk meg ugyanakkor a DRKUKTART blogról sem. Ne maradj le az újdonságokról, kövesd a DRKUKTART oldalát a Facebook, az Instagram vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
Don't forget following DRKUKTART on Facebook or Instagram to get new feeds more times a week. Follow my blog with Bloglovin!
Have a great day!
DRKUKTA
