Mindenkinek szíve joga sopánkodni, mikor lesz már vége a télnek, de tessék elhinni, abszolút nem érdemes. Az energiavámpírkodás helyett inkább találjuk fel magunkat és örüljünk, mert még egy hónap van ebből a csodás évszakból!
Mindenkinek szíve joga sopánkodni, mikor lesz már vége a télnek, de tessék elhinni, abszolút nem érdemes. Az energiavámpírkodás helyett inkább találjuk fel magunkat és örüljünk, mert még egy hónap van ebből a csodás évszakból!
Vasárnap reggel már szörnyen hiányzott a korcsolyázás közbeni esés-kelés megnyugtató ritmikája, elképzelhetetlen tartottam, hogy aznap ne érintsem meg legalább egyszer a cipellőt. A szerencsecsillagom azonban egy gyengéd érintésnél többet adott aznapra, így Siófoknál a Balaton befagyott vízén kötöttünk ki.
..., ami persze költői túlzás, és amit nyilván megengedhetek magamnak, bár költő nem vagyok. Lényeg, a lényeg, a hétvége első napját Agárdon a Velencei-tónál töltöttük. Pontosabban szólva a Velencei-tavon.
Az idő napok óta melegedett, a Duna budapesti szakaszán is jelentősen csökkent a jégszigetek száma. Gyanítottuk, hogy a Balaton jégpáncélja is áldozatul eshetett az elképesztő magasságokban szárnyaló pár plusz foknak, így vasárnap legurultunk, hogy meglessük, mi maradt belőle.
A kora délutánba szégyellősen átkacsintó vasárnap délelőtt tettem egy kis sétát a Duna budapesti szakasza mentén.