Mit nekünk három hosszú év, mintha csak ma lett volna, mikor a Rembrandt kiállítással Isten hozzádot mondtunk a nyilvánosságtól pár évre visszavonuló Szépművészeti Múzeumtól.
Mit nekünk három hosszú év, mintha csak ma lett volna, mikor a Rembrandt kiállítással Isten hozzádot mondtunk a nyilvánosságtól pár évre visszavonuló Szépművészeti Múzeumtól.
Hogyan is kezdhetném hatásosan, de sztereotípiák nélkül. Először az bukott ujjaim hegyére, hogy azok számára már-már kötelező a látogatás ezen a kiállításon, akik szeretik Erdélyt, akik valahogyan kötődnek Erdélyhez. De ez így, ebben a formában nem biztos, hogy igaz. Ugyanis a tárlat nem csupán Erdélyről szól.
Minimum öt évre elvonul a kulturális nyüzsitől, hogy szépüljön-épüljön. A Csipkerózsika álom előtt vezetett épületsétán vettünk részt, amely során olyan területekre is beléphettünk, ki nem állított gyűjteményrészekbe nyerhettünk bepillantást, ahol és amik között általában csak a bennfentesek mozoghatnak.
Egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert véget ért a Kiscelli Múzeum és a Karcsi Papírboltja közös kiállítása az előbb említett múzeumban, nevet, mert a kiállítás búcsúztatójára (finisszázs) még éppen becsusszantunk.
Frissiben a megnyitót követő napon az Iparművészeti Múzeum felé vettük az irányt, hogy személyesen is lássuk a Budapesti Design Hét vezető kiállítását. A tárlat a Home Sweet Home címet kapta, ugyanakkor vele együtt és egy jeggyel megtekinthető a Magyar Formatervezési Díj, Design Management Díj illetve a Kollektív képzelet - Ibero-Amerikai Designbiennálé is. Lenyűgöző anyag!