Megszoktam, hogy hó láttán mindig gyermeki öröm lesz úrrá rajtam. Idei, pár napos felfedezés, hogy a tartós zúzmara is hasonló érzésben részesít. Rá is kattantam rendesen.

Mit tehet a kutyatekintetű városi ember, kinek a köd homálya okozta vadromantikában kiteljesedő lelke a kontinentális tél idején a hófehér tél érzetére vágyik? A hajnali dér vagy a napközbeni fagy adta zúzmara megjelenésével napirendjének második felét elegáns mozdulattal sutba vágva, a tél lehetséges megtapasztalásától megigézve halad Budapest hozzá éppen legközelebb eső magasabb pontja felé.

Amerre a szem ellát mély álomba szenderült lejtők felett álmukat őrző csúcsok, a Duna vizén lomhán felfelé haladó uszály, lángoló színnel bevont száraz levelek és a sűrű levegőn áttörő nap színezte vanília peremű kéklő égbolt. Aligha lehet szebben útjára indítani az évet, legyen szó akár az évvégi ünnepek felfokozott tempóját, akár a kérdés nélkül berobbanó első munkahetet követő lélekfrissítő, túrába hajló kedves sétáról az úgynevezett civilizáció által körbevett, kíméletlenül szabályozni óhajtott természet ölén.

Minden évben kiemelt eseményként virít a naptáramban a Budapest100 számára dedikált hétvége. Amikor nem, akkor persze rászervezek valami más izgalmat, az időpontra való rácsodálkozással egyidejűleg pedig igencsak együttérzek magammal hosszú évek munkájával csiszolgatott szervezőképességem okozta kellemetlenségek miatt.

Szevasz tavasz, agyő tél! A hótakaró alatt megbújó angolkert közepén álló nyári lak a parkban elszórt romantikus építményekkel együtt akaratlanul is visszarepített bennünket az időben.