Ha erős lennék a lényeg megragadásában, talán úgy fogalmaznék, hogy a testpezsdítő kávén túl az olykor meghökkentően bájos berendezési elemek, a lengyel pörkölők előnyben részesítése és a barátságosan beszédes baristák hármasa az, ami eszembe jut a Varsóban és Gdanskban tett kirándulásunk koffeinnel átitatott részéről. 

A jó kávékon túl a rigai kávézók csaknem mindegyike olyan extrákkal csábít, mint az általában éjszakába nyúló nyitvatartás, az elmaradhatatlan villásreggeli, valamint a széles és helyenként eltérő süteménykínálat. 

Van egy kis kávézó Budapesten, ahol már a kezdetektől fogva vallják: egy csésze kávé mind felett.

Körülbelül tavasz (pontosítsunk: 2015 tavasza) óta készülök ennek a szösszenetnek az összerántására. Bár kutyafuttában is nagyon jó vagyok (valamire legalábbis), azért egy behatóbb összefoglaló összerittyentésére ez a létforma kevéssé alkalmas. Ugyanakkor van, ami a nagy rohanásban is feltűnik, mégpedig az, hogy a vendéglátók egyfolytában mosolyognak, az idegenhez is van egy-két kedves szavuk, nem igazán beszélnek magyarul, rettentő finom a kávéjuk és a Bircher müzli az valami fenomenális. De vajon mire derül akkor fény, amikor tizennégy percnél többet időzik az ember lánya a Budapest, VII. kerületében található The Goat Herder (vagyis a kecskepásztor) falai között? 

Ami persze nem csupán kávézó, hanem tapas bár is. Persze ezzel a pluszban idebiggyesztett szóval még mindig nem pipálhatom ki a La Nube Café-t leíró kedves kis listát.