Mit nekünk három hosszú év, mintha csak ma lett volna, mikor a Rembrandt kiállítással Isten hozzádot mondtunk a nyilvánosságtól pár évre visszavonuló Szépművészeti Múzeumtól.
Mit nekünk három hosszú év, mintha csak ma lett volna, mikor a Rembrandt kiállítással Isten hozzádot mondtunk a nyilvánosságtól pár évre visszavonuló Szépművészeti Múzeumtól.
Ezer éve töltekeztünk közösen, de most résen vagyok, hiszen a naptár szerint ismét itt a hétvége. Töltekezzünk.
(For English read more.)
A helyzet abszolút nem egyértelmű, teszveszvárosunk csodálatos épületein cikázó tekintetünk a mennyei puttók és a föld méhének kincsei között félúton, a XIII. kerületi Váci út 6. szám alatti házon pihen meg.
Minimum öt évre elvonul a kulturális nyüzsitől, hogy szépüljön-épüljön. A Csipkerózsika álom előtt vezetett épületsétán vettünk részt, amely során olyan területekre is beléphettünk, ki nem állított gyűjteményrészekbe nyerhettünk bepillantást, ahol és amik között általában csak a bennfentesek mozoghatnak.
A Nyugati tér felé rohantam, hogy el ne mulasszam a családi randimat, mikor galád módon beszippantott a Szent István körút 22. tágasra tárt kapuja.