Ha visszatekintünk létezésének elmúlt másfél évére levonhatjuk azt a magvas következtetést, hogy Nemonk már nem kiscsecsmő, de még gyermekcipellőben jár. Kettőnk történte tavaly júniusban kezdődött egy igencsak ízletes találkozással. Azóta terveztem, hogy visszatérek, de az élet elsodort minket ezidáig, és csupán most vetett a Nemo utcájába újra a sors. És milyen jól tette.

Nem ültem még ennyit bejegyzés témán, mint éppen ezen, amit olvasol kedves Olvasó. Mea culpa. Emellett és bár a bejegyzés egyfelől múltidéző, másfelől nagyon is aktuálisnak mondható, ugyanis a - reményeim szerint - mindannyiunk gyermekkorában meghatározó szereppel bíró Budapesti Bábszínház művészei folyamatosan alkotnak és szórakoztatnak, az intézmény maga pedig tárt kapukkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

Gyermekkoromban a távol élő barátaimmal, családtagjaimmal rendszeresen leveleztünk. A levélküldés és levélvárás élménye annyira magával ragadott minket, hogy előfordult nem egy esetben, hogy olyan barátokkal és unokatestvéremmel is leveleket, aprócska küldeményeket váltottunk egymással, akikkel egy városban, sőt pár utcányira egymástól éltünk. Kedves rituálé és a kapcsolattartás emlékezetes formája volt. (For English read more.)

A hétvégére tervezett barátnős beszélgetéshez léleksimogató helyszínt keresve megérzésünk a Galamb utcába kalauzolt bennünket. Világmegváltó gondolataink fáradhatatlan megvitatására ideálisabb környezetet nem is találhattunk volna a Preston Torta-manufaktúra kávézójánál.

Igen kedves meghívásnak tettem eleget múlt vasárnap a hosszú múltra visszatekintő Continental Hotel Budapestben. Bruncholni vagy, ha úgy tetszik gáblizni voltam. Bár képeim kismiskák a valósághoz képest, szalvétákat azért tessék az ajkak alá készíteni, mert ezennel részletesen beszámolok arról, milyen finomságokat fogyasztottunk ebben a csodálatosan felújított és szívdobogtató panorámával büszkélkedő szállodában.